Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2015. november 16., hétfő

Hála

Nagy Istenem...

2015. november 12., csütörtök

Őszi szinek, fények.











2015. november 7., szombat

Ősz



Megrázza vörös üstökét
az
ősz
keringő vércsepp levelek
hullanak szanaszét
vállamra
hajamra
a
sálra
szorosan gombolt szürke kabátra

gondolom
parazsas kályha
forralt
tüzes bor
majd átmelegít
hiába
bor
hiába
mámor
fűszeres íze nem visz már távol
TE
világodba
át nem varázsol
csak maradok
lopva
áhítok
régi napokra
mikor
tűz
parázs
láva
ömlött szét
kopottas magányra
lesöpröm hajamból
a
lánglevelet
zsebre rakok
keményen
koppanó diószemeket
markomba szorítom
mint
a
kincset
felbukkanó közös éveinket
nézem
hogyan terülnek szét
kertemben
az
őszi jelek
meg sem fejthetem
e
pompás színeket
pazarló
létüzenetet.

2015. november 6., péntek

Őszidő

Kopottas
szürke
ködös remegés
uszály dohog hosszan
majd
csend és feledés
lidérc
ladik
törékeny palló
lépés
billenés
semmire sem jó
gomolygó fátyol
terül a fákra
nem látszik
melyiknek
vérpiros
lángoló
hulló ruhája

fehér csipkésen száll fel a pára
mintha lenne őszbe forduló tájunk
báli ruhája
gőzölgő folyó
lomhán
csendesen
vadkacsát ringat
türelmesen.

2015. november 1., vasárnap

ANYÁM




Hűvös a hajnal 
árnyak ringatóznak
 göcsörtös törzsű vén cseresznyefán 
 ágai közé beakadt a kendőd 
széttépi
hát 
könyörtelen magány 
szálait
repítik
dobálják
szívterhesen búsuló szelek
hiába indulok kertedbe újra
hogy
keskeny utadon
megkeresselek

alakod látom
átvillan a fákon
foltoktól tarkás
kopottas kék köpönyeged
hajolgatsz
földre dió koppan
sárguló avarban mindet  megleled
almák sokasodnak tört vesszőkosárban
álmaim őrzik fáradt léptedet
aztán
egy perc
minden széthullik
hajnali fénnyel érkező szellő
szárítja fel csendes könnyeimet.