Napraforgó

 

 

 

Előttem forog borongó alkonyok

halvány fénypászmás hajnalok

pazarló nappalok

ragyogásában

látom

karnyújtásnyira mint egy napszirmos álom

zöld mezők

sárgult fakó tarlók

talpamat bökő tüskék
emléke
sajog

szelídítő kései varázslat

napraforgó táblák

völgybe alászállnak

dombokra kapaszkodnak fel

végig
egészen a felhőpamacsos puhán kékes égig

fészkek

lágy barnás magvak simulva összeérnek

s

a

szirmok

sárga lángok

felgyújtják bennem az egész világot

minden

él

minden

lobog

hajamba kap a szél

karomon

dobogó

borzongató hűs cseppek
csöndet követelnek

bennem arcod újra éled

dúsan megrakott tányérok fényében

hajlok feléd

hazug a kép

méregzöld karcos levelek

sértik fel mohón táruló tenyerem
érintésedre
éhes ujjaim hegyét.

 

(Nővéremmel sok-sok évvel ezelőtt Kapolcsra mentünk július közepe tájt, s az utat napraforgó tábla szegélyezte...

Minden napraforgó táblában visszaköszön ez az emlék, s az ahogy szerettük egymást....)

Ahol sir a lelek...

Tegnap Benedeken jartam...

Regi dicsosegunk hol vesz el a suru homalyban?

Zuhatag

Egy kicsi... ut kozben.

Algyogyon.

Moge bujtunk...

Unokás...

Hazamentek.
 
Simon (5) még búcsúzóul:
Hiányozni fogsz Mama.
Ti is nekem, majd gondolok rátok a nagy hegyek közül...
Mi is gondolunk rád Mama!

Unokaszerelem...

Lénának (2.5) mondtam tegnap este altatós sétánkon - csillagom vagy, gyémántom.
Nem Mama te vagy a tyémántom, kövem...
(Mindig van egy kavics a kezében.) 

Lili - mert ő a nagylány (7) sem maradhat ki:
Megígérted Simon, hogy megteszed, amit kérek...
Simon válasza: Csak ezt az egyet ne kérd tőlem...
(Felismertem a mondatokat. A frízbit kellett volna helyére tenniük... )


Lili: Szeretnék még egy testvért, de nagyobbat nálam...
 

Léna vers

Léna vers

Keresztbe

kasba

hason majd hanyatt

félig lecsúszva

párnák nélkül takaró fölött vagy alatt

kitárt karú rebbenő pillájú angyal

alszik még de illékony már az álom

selymes haja széjjelterül az ágyon

hallgatom ahogyan szuszog

ujja meg-megremeg

anyjával kószálhat

kezét ő fogja meg

emelkedő mellkasa

törékeny porcikák szirmos rebbenése jelzi közel az ébredés

hamarosan kiált

Anyát akarom

Lilit vagy Mamát

ha majd mozdul kicsit nyafog

és

szája szögletében már huncut mosoly ragyog

álom

élet

lélek

csoda

sétára viszlek ketten nézzük a kertet

folyót

tavat

hogy

alszanak még az aranyhalak

alszik a komp

a
nagy hajó

a

furcsa bogár

a

hinta

úgy ahogy elhagytuk őket tegnap este
mikor hozzám bújtál éji csillagokat lesve

egymást ölelték a sejtek

ezerszer súgtam mennyire szeretlek.