Hosszú tél elé

Szép nyarunk minden
tarka színe
mára már elveszett
nem idézi
felhőkkel takarózó ég
réges-régi
azúr nevetésedet
míg várt rá
remegve
vacogva
fel-fel ragyogott
az idő rózsabokra
most hogy itt terem
sötét veremmé
változott az alkony
szelet jósol a pír lenn
a Duna-parton
tél hát körbevesz
átoson hallgató kerteken
arcomon
szívemen
jeges leheletét
béklyóként viselem
virágai e késő délutánnak
még egy kis fényt
napot koldulnának
hogy vége már magam is tudom
hideg napok elé
egyedül nézek
szorosra zárt
homályos ablakon.