Álom mezsgyén

Szuroksötét
hajnali álomladik
billen a kép
megmutat merészen múlt utakat
 itt
éppen
csak
pislákol még a lét
csukott szemmel érzem
koromfeketén párázó folyó
hullámaival vissza-visszavisz
sodor 

régi veszett part felé
szorító szívképek elé állít

felmagasló 
sóvár vágy katedrális
szemébe hulló hajjal
ott az arca
fehér szálakat
szélsebesen homlokára marta
a
tökéletlen tört pillanat

lencsevégre kapott kép
apám a makulátlan
talán elfeledte
zsebébe csúszott szaru fésűjét
padon ül
templomkertben emberek
mosolyog talán felnevet
most
mellém áll

 
húzom ravaszul a  néma perceket
álom mezsgyén
érzem vállon fog
ölel
könnyek nélkül
érintését soha nem lophatom el
koppanó kérdésem
választalan marad
tejfehérré szelídül
felfeslő
iramló pillanat
míg magamhoz szorítom
mozdulatlan káprázatomat.