Anyám kertjében ünnepen

 Moccan szívemben a bánat

kerted titkát kutatom

rég kijárt utakon

ma

térdem körbefonva

giz-gazok

sápadt virágok

hegyes fűszálak

karcolnak

sebeznek

hírtelen az illat

szívbe hasít

s

szívom mohón

rég szomjasan

orgona zabolátlan árját

ága feltépi az eget

sebes szirmokat

hullat a földre

már senki sem tartja távol
kerítésünk rozsdás magányától

tenyeremben tartom

bódító lila csokrát

és

látlak

benne vagy minden szétfeslő virágban

benne szememben

e

szívtéboly világban

végig jössz velem

kertünk végében hátul

alig tudok elszakadni

zöld gyümölcsét ringató

                                                      drága barackfánktól.