Tizenkét év után...

Futnak a fák

kanyargó utak

habfehérre rajzolt dombokon

szélforgó kering

és
int megint

tucatnyi év

betakart fájdalom

arcod
keresem

körzővel szerkesztett táblák közt

jégporos

alkonyon

havat simítok

szürke köveken

neved

a
hó
alatt

dermedt szavak

fehérség vakít

meg
a

 könnyek

aprócska szíveket

rajzolok
neked

dermedő lábnyomok

köré

léptünket betemető jeges szél

felkavarja múltunk

s

csípősen arcunkba vág

megannyi
emlékszilánk sebez

tizenkét év

sóhaj

ránk tapadó csendben

nélküled
tétován tovább indulunk.

/Nővéremnek/