Papíron

Elmaszatolódott hajnali létfesték

puha

papíron

rózsapír
csodák

fekete

ágak

karmos

nyújtózkodással

várnak

ébredéshez hívó harsonát

szitáló csend

csak

belül

szólnak

szállnak

a

szavak

hiányzol
meddig várjalak

lassan nyújtózik terül a magány

bebábozódott

betonkemény

akár

a

szívhalál

arcunkra feketedett cseppek

kézfejünkre tapadt morzsák

néha

felcsippentünk

egyet

titkos

vágyunk

csonttörő

örökkévalóság

nem tisztul a kép

nincs kétség

kérges dermedésben

óra

perc

és

vásott

pillanat

csendtörő hajók suhannak egymással szemben

tág terekre néző

fagyfoltos ablakom alatt.