Világosság

Megébredünk

nem vagyunk már szívig fekete gyászban

valami

rémisztő tisztaság mégis megtapadt

a

reggeli

hófödte feltámadásban

jeges hömpölygés

szétfagyott virághad

zúzmarás ágak

nyoma sincs tavaszos
friss
szívtipró lázadásnak

minden élesen látszik

tűhegyes dermedésben a világ örökös álmodást játszik

hízó táblák lassulnak

part menti jéghártyás összekapaszkodásig

újra

koppan

recseg

ropog

fogságában a komp

fagyhalott hangok

sterilre csipkézett fényszikrás távoli dombok

füst terül lomhán esdeklőn a tájra

hideg

józan

magányát egykedvűn magyarázza

világos képlet

vörösen kél ködperemes reggelen

a

nap

bőrömre tiltott jeleket éget

magasba szálló sirálycsapat villan

karcos kedvem illan

olvad

magamhoz húzom régi

melegítő puha titkainkat.