Szirompergős

Megunhatatlan paletta

bíborral kél a horizont ma

ezüst palatábla csillan alatta

folyó fölé hajló friss nyurga ágak

madár füttyös ébredésre vágynak

s

megszólalnak

a

kis

dalnokok

itt

csivitel

amott

csacsog

megkeresik etetőjükben feledett utolsó szem magot

az

ég szelídül

csikók futnak szanaszéjjel rajta

ahogy

a

szél

s

a

repülő
akarja

árnyak és fények

terítik

bontják

a

táguló vidéket 

húznám odáznám a perceket

habfehér cseresznyeág billeg a kép közepén

megakad rajta a fény

szerényen

sejti hogy már vége

sziromkönnyeket ejt

harmatos zöld kertem

buja

ölébe.