Butaság...

 

 

Butaság talán ha azt hiszem

anyám

nekem a túlpartról üzen

néha bogár máskor meg lepke

mikor

mihez

van

odaát kedve

szélcsendben

szirmok

fények vagy árnyak

kedvetlenségen rést mindig találhat

illatos udvarom a sóhaja maga

kuncog

és

esetlenségemtől égnek áll a haja

szellőt lenget

sugarat hevít

türelemmel ügyeli botladozásaim

kék zománc az ég

szeme a szép

ezüst hajamba belesimít a kéz

csúfondáros néha

és

látja ha fáradok

anyám

tavaszsóvárgása 

ma reggel a kert fehér virágán

könnycseppben ragyog.

Tizenhárom éve, hogy neve napján hiába kérleltem, hogy jöjjön... Azon a reggelen cipője sarka megakadt a lépcsőn, s néhány hónap alatt elveszítettük őt.