Februári reggel...

 

 

 

 

Tárul az ég

matt borulásból

kopognak

nagy szemek

korai órán

zárt kelyhű

virág remeg

macska nyávog

küszöbre ült

bundája sötét

ne ártson

neki a víz

húzódik

ablakomhoz

egyre közelébb

fáradt cseppek

hullanak

fázós világra

szürke

gubbasztó fák

szunnyadnak még

sehol

egy árva madárka

karmos kezével

megragad a reggel

koppan a csend

jó lenne újra bélelni

parázsos

szívmeleggel

rőzse láng

vágyak

elszeleltek

mozdul a szél

didergő ágak

integetnek

parányi rügyek

selymes illatra

hab ruhára

hiába várnak

hódító napsugarak

messzire elkerülik

szendergő kertemet

nem küldnek ma

friss üzenetet

vacogó hóvirágnak

 

árvulás ez itt

keresem a remény színeit

hiába

tavaszt sóvárgó

sóhajok

hideg cseppekkel

keverednek

motozó eső

gondolatom

bánat satuba zárja.