Tegnap délután oly erősen fújt a szél, az volt az érzésem, hogy lefújja a lépcsőn felfelé lépkedő utasokat. Néhány percig még látható volt az alanti táj, hatalmas hullámok a tengeren... Utána felhő, majd a sötétbe hajló égbolt kicsit kiszínesedett. Középső ülés... brrrrrrrrrrrrr. Próbáltam szundikálni, kikapcsolni, de nem igazán sikerült. Végül csak becsuktam a szemem, s némi kínlódás után elbóbiskolhattam, amikor újra kinéztem az ablakon már Budapest fényei ragyogtak lent. Mindig szíven üt a hazaérés kimondhatatlan öröme. Így volt ez most is... Ez a hét családunk számára fölöttébb "repülősre" sikeredett. Ma is izgalmas... "kisfiam" tizenvalahány órás úton van hazafelé. Első L unokám már szerencsésen hazaérkezett Dél-Koreából... ma találkozunk végre - várom az élménybeszámolót.
Az előző kommentemben azt írtam, hogy talán még maradtál volna ott, de olvasom most, hogy a hazatérés öröme is megtalált. Szeretteid is jönnek haza, teljessé válhat ez az öröm, hogy egymás közelében lehettek újra, találkoztok, és élménybeszámolót tarthattok.
VálaszTörlés