BŐSÉG

 

ŐSZI HAZAI

 

 

Ahogy a karácsonyi csomagjait bontogató gyerek, úgy nyitogattam tegnap a vásárlás során egymásra halmozott drága kincseket. Egyre másra kerültek elő, gyönyörködtem, s szinte megállt az idő. Holnap és tegnap elillant hirtelen, szemem megpihent őszi kertemen, s az asztalra rakott halom olyan lett, mint egy jutalom. Mint, akik soká sóvárog és éhezik, s feledi, hogy a földön mennyi jó létezik. Néztem a szülőföld adta gyümölcsöket, szőlőt, almát, körtét, s a zöldségeket. Eszembe jutottak gyermekkori percek, piaci séták, halomba rakott finomságok sora, akkor bizony nem néztem kérges tenyerekre soha... Szorgalom, munka, kitartás, ráncok, hódolattal most előttetek megállok. A város széli hatalmas piacon nem kiáltottam szélbe, de most a hajnal némaságában a pillanatot megragadom és súgom, múltnak, jelennek, jövőnek, hogy hálásan köszönöm minden igyekvőnek, ki földet művel, vet. kapál, arat, gyümölcsfát metsz, s a roskadozó almafák alatt nézi, ahogy pirosodnak az ágak. Létét kiteszi esőnek, hónak, perzselő napsugárnak - köszönöm, hogy voltatok és vagytok - lágy kenyérrel, jó szóval, hittel, földporos reménnyel, értünk fáradoztok! 

 

A csodás találmányért is hála, az előkészített szabolcsi káposzta így kerül fazékba, s onnan jól megfőzve az ünnep asztalára. Hurkákról, kolbászokról nem írok külön költeményt, alig várom, hogy unokáim megkóstolják a hazámból hozott összes finomságot, s hallgassák a magammal hozott mesét, a bokortanyák néhai népének titkos üzenetét.