Tizenhét
esztendeje ma, hogy apám elhagyta a földi létet. Hosszú gazdag és
fölöttébb változatos élete volt. A "fölöttébb" része bennünket is erősen
érintett... Hogyan is tudnék megfeledkezni a fekete autókról,
házkutatásokról, börtön szagú, mégis őt idéző pizsamájának öleléséről... Bírósági tárgyalásról. Nélkülözésről, mert utóbb nem kollaborált, a rendszer hiába próbálkozott.
Nehéz gyerekkorom volt mellette, s bőven felnőtt lettem, mire megértettem mi okkal volt sokszor kemény és szigorú... Amit tudok, amit fontosnak
tartok azt tőle, tőlük tanultam meg, olykor nehéz, keserves leckével. A mai napon,
bár életük ketté vált a gondolatok sokasága anyámról is, anyámnak is
szól. Hiszen hat nap múltán, egy hasonlóan szép májusi nap délutánján Ő is eltávozott. A gyász nehéz évei után lassan és
biztosan a hála vette át teljes mértékben az üresen tátongó teret. Ma, mikor ezüstösen
csillog a folyó, s a két nap esős órái után buja zölddel köszönt a
májusi illatterhes reggel, emlékidézés közben egy dalt hallgatok.
Furcsa,
hogy éppen ezt a dalt küldték mára az égiek, s ha belegondolok nem is tudom
kibogozni, hogy én nekik odafentre, vagy Ők nekem ide lentre... egy azonban bizonyos valahogy most úgy érzem együtt hallgatjuk.
Nem ismerhették ezt a dalt, az én fiatalságom része sem volt... de most, most mégis nekünk szól:
Fa fű falevél, hogyha hazatér,
folyók zöldülnek el -
halak odaúsznak.
Mi már békével repülünk tovább,
ott egy nyitott ablak!
Refr:
Piros madár esik,
szárnya rebben,
Ti éreztek vele,
csak ti ketten.
Felbukott, leesett, hová mehetek nélküle?
Te csak fuss tovább ...
folyók zöldülnek el -
halak odaúsznak.
Mi már békével repülünk tovább,
ott egy nyitott ablak!
Refr:
Piros madár esik,
szárnya rebben,
Ti éreztek vele,
csak ti ketten.
Felbukott, leesett, hová mehetek nélküle?
Te csak fuss tovább ...
Óriás violin, zöld felhő, zene
egyre jön, tűnik el -
te csak könnyes kézzel
Mikor magadnak tovább utazol
vonat lassan megáll.
Benne van minden. Könny és öröm, fájdalom és hála...
Ma
midőn a piros madár maradék tollai között vackolódva készülünk a
holnapra, hiszen az országgyűlés eskütétele lesz, s ma emlékezem arra a napra, amikor apám másodjára esküt tett az
ország házában, 1947 után 1990-ben.
Helytállása, munkája, kitartása, felkészültsége örök és
meghatározó példa életem folyamán.
APÁM.
Számomra mindenki fölé magasodik az az ember, aki egész életén át szorgalommal, nagy
tudással és tettvággyal dolgozott. Nem magánvagyont gyarapított, nem
világgá utazott, nem hivalkodott, hanem segített és adott, mindenkinek, akinek csak
tudott - KÉPVISELT! Tette azt, amire felesküdött.
Makulátlan
öltözék öltöny, ing, nyakkendő és elmaradhatatlan kalap... olyan lenne a mai gyűrött zakós, nadrágosok közt, mint egy mesebeli alak.
Az idő elmúlt, több, mint egy évszázada látta meg a napvilágot egy tirpák tanyán, Nyíregyháza közelében, szülei parasztemberek voltak. Lágy érintésű, jó szívű édesanya, és komoly, kérges kezű, kitartóan szorgalmas apa.
Én az apámra ma úgy is emlékezem, mint "történelmi "szereplőre... ezért is ez az kissé távolságtartónak tartható írás róla...
Egyszer
volt egy ember, aki példát mutatott, viselte a sors nehéz terheit, hite mellett kitartott, nem csalt és nem lopott, nemzetét szolgálta, elvei
mellett békében és üldöztetésben is kitartott. Mert lehetett, lehetne
másként is, önös érdek, siker, hírnév és önfényezés túlburjánzása nélkül
végezni a felvállalt feladatot - a hit, a haza, a föld, s az emberek szeretetét.
Az őszre beharangozott ügynök aktákban majd az áll: "Alkalmatlanság miatt kizárták"... a valóság ettől azonban fényévnyire távol esik... mivel 1956 után bebörtönzése alatt kényszerhelyzetben aláírta, hogy jelenti a társadalomra veszélyes ügyeket, utóbb, amikor felkeresték, hogy aktiválják nem jártak sikerrel. Ötvenhatos múltja miatt közügyeket 1975-ig nem gyakorolhatott. A mi családunk évtizedekre kikerült a "létező szocializmus" véráramából...
Most sok-sok évtized múltán 2026-ban pedig a piros madár tolla remélhetőleg örökre lehullt, s újrafestve sem uralhatja le hosszasan létünket.
Egyszer volt... felnőtt lettem, amikor szívem felé kinyílott, s ő is elengedte a lét nyomasztóan sajgó terheit - támaszom lett, értékrendem, segítőm és bizalmas barátom.
Poros tanyasi utakról indult el négy fiú közül másodikként a lét nagy útjára, s 86 esztendő múltán 2009. május 8-án, ezen a napon elcsendesülve fejezte be a földi szolgálatot.
Ma mind, akik szerettük és becsültük őt - rá emlékezünk.
