Tűnődés

Mindig azt gondoltam én

örökös társam leszel

nem szél hozott

s 
nem tomboló

vad villámos vihar visz el

csak itt csücsülsz

akárhol élsz szívemnek

rejtekén

magamban neved dúdolom

és 
azt képzelem hogy van remény

szeretni játszani élni

suttogva csöndes éjszakán

lázas titkokat cserélni

álomban száz

ezer határon át karjaidba térni

ha 
nem vagy velem akkor is

veled csak veled lépni

most egykedvűen

bámulom a hajnali sötétet

nem keresem arcodat

  többé tán te sem kérded

hogy vagy tiltott gyümölcsöm

ledőlt a régi oltár

szív szerelem nevetés

talán örökre

holt már.