Ködfoltok

Arcomra hullott már a márvány
fáradt
ténfergő rabszolga vagyok
málló létünk mámoráról
idétlenül
csak hallgatok

pedig sejtemben ott dohog
ős kínod
sötétben szétpergő
sóvár vágy szavad
szomjad 

éjjel felkaparja torkom
megitatnálak
takarnám lelked
kisemmizném vakult fájdalmadat

kitárt karomat lefogja a hajnal
tudod
tudod
neked már nem szabad
suttogja sejtelmes mosollyal
fülembe
szürkén nyújtózó
életébresztő
alattomosan támadó ködfoltos pirkadat...