Titokleső

Duzzad már az aranyvessző

nedve  titokzatosan árad

álmodik

mosolygó

harsogó

kikeletről

de

köd löttyenti fehér tejhabbal a tájat

s

a
fák most dideregve állnak

ereikben

mégis

készülődik a virággá fakadás

a

szédítő

kacagó varázslat

még

kásás csomókban jégvilág vacog

magamban

tavaszi szűz titkokra
hangolok

csupa

csoda

arcod legszebbik perzselő mosolya

bőrömön karcolások nyoma

jeltelenül nem múlhat el a téli reménytelenség kora

minden

perc

segít

feledni kopott idők ostoba lábnyomait

szitáló szürkeség

hanghalott reggel

varázsütésre

megtelik hamarost életszerelemmel!