JÉGFOLTOS VERS

 

Csalóka vágy

mocorog bennem

maszatos ablakon át

nézem a hömpölygő 

aranyban ébredő Dunát

 

miért deres ez a reggel

hisz a naptár is tavaszt jelez már

jégpettyes udvaromon

a

madár is dideregve jár

de

egy gerle az ágak között

 talán egy valódi trubadúr ideköltözött

udvarol fáradhatatlanul

búg

burukkol

szívét  - szárnyát

szélesre kitárja

közelében a párja

vajon a szerelmes hang el is találja

?

 

A

kert hideg

e

visszatért néma dermedésben

virágok

fűszálak felett

vékonyka füstcsík tekereg

de

a

cinkék

tengelicek és feketerigók

- verebekről nem is szólva -

megtalálják a jót

telve a magtár

bármit üzen tavaszról az a buta naptár 

árván érkező szerény vörösbegyem

meglátogat minden nap

cseppet kortyol a tó vizéből

mozdulatlanul őt figyelem

nem enged soha közel csak ő közeleg

vészek között is ajtómig merészkedett

nem válaszol 

hisz nem is kérdezhetek

lép

lép

lépeget 

várja hogy valahol mélyen

fodrozódjék a bennem szunnyadó hála

színt lop tarka kis mellényével

e

jégfoltos magányba.

 

 

Az ablakon át.... Zsömle mancsos a világ.