HŐSÉG

 

Még sötétség vett körül, amikor megébredtem. No ezt azért mégsem lehet, hogy itt kuksoljak a sötétben, alig néhány óra alvás után,  gondoltam. És! Magamra parancsoltam - mars vissza az ágyba!

Reggel meg késlekedtem az öntözéssel, a komp kivételesen megelőzött, s csak hordta, hordta a túlpartról az autókat sorban...

Locsolok reggel és este, bár lehet, hogy csak önámítás, hogy a hónapja tartó szárazságban valamit is megőrizhetek. A málnán aszalódnak a szemek, de mégis csak ér valamit a víz, mert a magaságyásos két csinos uborkám termést rejteget. Napi egy UBI!!! (Igyekeznem kell reggel, hatalmas tartályom már üres sajnos, s az este kannákba töltött víz hamar elfogy...)

Ma is, ahogy mindig, amikor végeztem a vizeskedéssel felültem a magasba, s onnan néztem szét a világba, hangyák mászkáltak, távolban traktor zúgott, s szólongattam a tubikat. Egyikük meg is mozdult hangomat hallva. (No erről majd máskor...)

Minden napom legszebb része a levendulázás. Nem, nem azért vannak, hogy leszedjem... Inkább életgyönyörködésül szolgának. Mozdulatlanul figyelem a sok-sok apró lényt, micsoda kórus, zümmög, zizeg, zenél a sokadalom a kerti bokrok körül. Akár reggel, akár alkonyatkor álldogálok, nézelődök és kattintok, mindig vannak látnivalók. A sakktábla lepkék már eltűntek, talán vége lett életüknek, talán a nagy meleg vette el az erejüket. Én mindenesetre türelmesen várom az új és újabb kosztosokat minden nap! Próbálkozom elkapni a pillanatot, bár többnyire kiszállnak a képből, s homályosak lesznek a felvételek. Közben vizet is készítek tálba, valamikori csibeitatóba, és még néhány edénykébe, hátha szomjasak.Van néhány pompás színű pillangó, amelyik a teraszon keres innivalót magának, meglocsolom hát a köveket is, hadd legyen számukra is enyhülés.

És türelmesen megvárom míg elszáradnak a virágok, csak akkor "aratok", addig kedvére lakmározhat az éhes társaság!