SZÍNEK 1.

 

SZÍNEK

1.

KOBALTKÉK

Lopjuk a percet

színfoltos

képek

összegyűrődött lapok

érdektelen szónoklatok

 kacat keretében.

 

Kimondhatatlan szavak

elmorzsolt kicsinyke mondatok

halkuló morajlás

a

 kíváncsi tekintet tengeré

 

távolodok

teszek egy óvatlan lépest a partszegély felé.

Kezemet fel kellene tartanom 

magasba szemeim elé

vagy

lefogni legalább

hogy

ne

öltsön új és újabb ruhát a vágy

ezüst szálakat érinteni

selymet tapintani

illatba dőlni

egek felé kapaszkodó

óriás zöldek között 

babonázó 

kék karistolja szívemet

s

az

áthatolhatatlan szövevényben

valahogy mégis megbillen a világ.

 

Hosszú kortyra nincs idő 

marad a régi szomjúság.

Felriadva a varázslásból

a

valóba visszapréselődni

kérdőjelek rengetegében

faggatni magam

miért

fulladozom

zuhanásra készen

a

pillanat

váratlan

késpengén villanó

kobaltkék

gyönyörűségében?!