Lehullik minden őszbúcsúztatáskor
sárgult levél sem vár szebb napokat
szótlan társaikkal földet takarnak
s
pereg
dió
gesztenye
vén tölgyesek mélyén
makk szemek ma halkan koppannak
és
gurulnak
jobbra balra
a
vörhenyesen rőt avarba
nem hajol le értük többé a szorgalmas gazda
bohókás kedve
fel nem ragyog.
Árnyak lebbennek
egy
másik
tágas világ felé nyílik ki az ég
szeptemberi könnyek hullanak
mégis
egy percre a bánat széthasad
s
halkan szólnak
alakod idéző kedves búcsúszavak
átutaztál derűsen a földön
volt szeretett helyed lombos fák alatt
felbukkan mindenféle emlék
kert
kép
szó
muzsika
fészkek
madarak
édes dallam száll a messzeségben
szívmélységben bánat
szirom pereg
repül
s
a
létálarcok mind lehullanak.
Meghatóan szép, szomorú sorok. Bizony ilyenkor szembesülünk az elmúlással a maga valójában, mert tudni tudjuk, hogy egyszer véget ér a földi lét, mégis döbbenten állunk egy-egy szerettünk végső útja előtt. Szeretettel: Rita
VálaszTörlés