MÉLYVÍZ!

 MÉLYVÍZ 

"Mélyvíz, csak akkor ugorj be ha úszni tudsz!
Mélyvíz, ha elkap az örvény bajba jutsz!"

Hajnal van, éppen hogy felsejlenek a fények, a folyó szürkés, ezüstös tálca. Még mindig magasan van a víz, bár már sokat apadt. A csendet  távoli kutyaugatás zavarja csupán.

És ez a V'Moto-Rock dal, itt nekem, egészen halkan...

A kert alatt lubickoló vadkacsák még alszanak, elfáradhattak élelem keresgélésben. 

Én a tegnapot "kivettem" magamnak, legalábbis a délutánt. Napfürdőzés, folyó bámulás, csobbanások, s annak a különös hangnak a hallgatása, amit a sebesen iramodó folyó hallat árvíz idején. Kevesebb fatörzset hozott, az alsó úton már látszott a töppedés első jele. Gyerekek sétáltak le s föl rézsútosan, kislány nyafogott, apja szép szóval csitította... 

Mindenfelé békés kékség, a felhőtlen égen két "sárkány" is keringett, berregő motorjuk belehasított a csendbe. És pillék, lepkék, pillangók röpködtek a kertben, egy szép, nagy pillangó végig járta a kert összes nyíló virágot. Itt-ott elidőzött, de mire közelébe lopóztam már huss, el is szállt. A nyárjátékok zárásához közeledve megjelentek az ökörnyál selymes  szálai is  fehéren villanva szélben, mögöttük a magasban repülő húzta habos csíkjait.

Valahol a közelben hosszasan sivított a fűrész, talán a nyáron kiszáradt fák vagy bokrok kemény anyagával küzdöttek, nem kímélve a megpihenés napját.

Az ősz megtorpant kicsit, s mintha pótolni igyekezne a múlt hét esős napjainak ridegségét, feltekerte a lángot, szárítva partoldalt, szikkasztva pocsolyákat, s sok-sok vízcseppet felszippantva a folyóból.

Szárítkozunk.

Az elemek  megpihennek, a folyó lassan visszaszelídül medrébe.

Kegyelemben részesülünk - nem esik, nem zuhog, nem ért le az egy hete esett hó a nagy hegyekből...

Megnyaldosott partok, elárasztott erdők riadalma kezd alábbhagyni.

S mit tesz ilyenkor az ember?! 

Hálát ad? 

Dehogy!

 

Nyilatkozik! 

 

Megállítottuk!!! - ez a szó hagyja el ajkait!

Vén lévén mosolyra húzódik szám, valami apró, kesernyés nevetés közepette szívesen felvilágosítanám a nyilatkozót, nyilatkozókat... valamennyit! 

Hátrébb a mikrofonokkal és kamerákkal kedveskéim!

Egyetlen tőmondat bővel elegendő lenne cáfolandó a nem túl szerény kijelentéseket: 

Egy frászt! - a megállítást illetően.

Néha borzasztó, máskor szórakoztató a tény, hogy már elég sokat éltem. Az meg pláne, hogy micsoda emlékgyűjtemény áll rendelkezésemre.

A szótól, hogy "megállítottuk" ugyan ki más jutott volna eszembe, mint a néhai pártfőtitkár Hruscsov elvtárs... ifjabbak kedvéért elárulom, hogy a természet leigázása volt a rögeszméje. Azaz neki is! - így kell pontosítanom, hisz a nagy előd, a legalább százmilliós élet veszteséggel járó kaland, a kommunizmus/szocializmus kísérletének hatalmassága, a félelmetes Sztálin, s hazai híve Rákosi Mátyás is a leigázás véreskezű apostola volt. 

(Hogy, hogy nem éppen  egy régi könyvet emeltem le a könyvespolcról tegnap délután:  Ajmatov - A versenyló halála... 

A legkeményebb kolhozos időkben játszódik a történet, a második világháborút követő nyomorúságot idézve. Nagyon fiatalok talán nem is tudják, hogy a kolhozok voltak az első "közösségi gazdálkodások", mint nálunk a tszcs... Az elzabrált magántulajdont közösségi gazdasággá varázsolták, nem túl sok sikerrel. Keserves sorsokat, nyomort, éhezést és kiszolgáltatottságot vázol fel a regény a kirgiz, kazah hegyek közé repítve az olvasót). 

Magam részéről nem kell sokat törölgetnem múltba tekintő szemövegemet, nagyon is jól emlékszem apám elbeszéléseire, miként rántották ki a földet a jól gazdálkodó, önfenntartó családok lába alól, hogyan söpörték le a padlást, vittek és vettek el mindent, ami a szorgalmas családok megélhetését biztosította.  Az elvtársi nagylelkűség pedig megengedte, hogy megmondó emberek tömkelegét tartsa el a tsz tag - párttitkárok, s a hozzájuk tartozó slepp - sofőr, titkárnők, titkárok, besúgók és egyebek - a dolgos emberek által megtermelt javakból vígan élhettek. A nagy eszme kudarcot vallott, bár néhány hóbortos ma is visszasírja azokat a borzalmas időket...

De ne kalandozzunk el!

Visszatérve a jelenbe: nincs az az összefogás és ellen drukk sem, ami áraszthatja vagy megállíthatja a folyókat, ahogyan az emberi  akaratnak nincs ereje az áradás teljes megfékezéséhet, ugyanúgy nincs a mederbe tereléshez sem. 

Kivéve a hatalmas méretű itt nyereséget hozó, amott kár okozó vízügyi beruházásokat! 

Játszadozhatunk az emberi nagyság mindent megoldó tudásának gondolataival, bár fölöttébb értelmetlen. 

A víz az úr!

Hála a gondviselésnek, hogy nem jöttek újabb esők, viharok, s a távoli csúcsokon nem kezdett el rohamosan olvadni a hó!

Kiállni a megpróbáltatást a magunk hasznára nem gondolva - ez az igazi emberi nagyság - az önfényezést megállítani gondban és békében IS, ez lenne embert próbáló cselekedet !

 

Ma ismét szép napunk lesz, a zaj csendesülhet, a baj elmúlni látszik.

Felhő sehol! 

De a víz továbbra is mély és veszélyes, s nem mindig segítenek a mentőövek...

Duna szelidítésileg érdemes lenne megfogadni egy jó tanácsot, nem csak az úszásra vonatkozóan: "Mélyvíz - csak akkor ugorj be, ha úszni tudsz..."