Március tizenöt... 2025

Mindig ünnep, akárki, akárhogy tiltotta, mindig ünnep, akárki koptatta! 

Anyám elővette a nagy nemzeti szín lobogót és kitűzte az ablakba.

 

Anyám és apám tanított - bármilyen nyomorúság is történik, akárhogyan próbálkozik a hatalom (mert fáradhatatlan volt ám a próbálkozás) MI SZABADOK VAGYUNK!

Nem volt nagy lelki masszírozás, csak tették a dolgukat. Anyám ellátta a négy ebadta kölköt - pontosítok: egyikünk nagyon jó gyermek volt, de az nem én vagyok. Apám kereste a kenyeret. Dolgozott tisztességesen, semmi bevörösödés, semmi tapsikolás, semmi demagóg duma! 

Anyámé volt a háztartás - a semmiből, az alig valamiből varázslata, kenyér sütés, dagasztás, gyúrás, az önellátás művésze volt Ő, nem is akármilyen! A család a kutya, a kert, baromfiak, jószág - hajnaltól késő estig fáradozott. Apám, ha hazaért levette makulátlan öltönyét és várta a kert, a cipősarkalás, valami elromlott tárgy megjavítása. Mi gyerekek tettük a dolgunkat, hol egy nadrág szakadt el, hol a bringa kereke eresztett le, hol... de most nem kanyarodok el a focizás közben betört ablakok, s egyéb csínytevések felé. Apám rettentő szigorúsága jutna eszembe, de már csak úgy szeretek gondolni rá, ahogy szívemben él - szerető, gondoskodó apaként, példaképemként. Anyám jósága maga volt a csoda - mindenkihez jónak lenni, segíteni, számomra megfejthetetlen adottság. Versei valamely fiók mélyén lapulnak, a grafitot olvashatatlanná tette az idő.

Most, az ünnep másnapján, hajnali csendességben felidézve a tegnapot rájuk IS gondolok. Március 15 számomra a család és a hazaszeretet csodás ötvözete.

Tegnap délelőtt, midőn kicsinykét megpihent az eső, kihasználva a pillanatnyi szünetet mi családilag kiözönlöttünk az udvarra. Művész úr már előkészítette a létrát, s a cafrangosra tépett egy évet nehezen kibíró zászló helyébe új, friss színű lobogó került.

Kossuth nóta - halk verzióban, Talpra magyar néhány sora...

 

Mind az ÖT unoka a közelemben!

Léducika még mit sem sejt, hirtelen felkapott pléd alól csodálkozik a nagyvilágra.

De a többiek, egymást ölelve, L hármat nyakba emelve várják, hogy a szél belekapjon a fényes anyagba, de a szél is egy fura jószág - e percben eszében sincs süvíteni, fújni, libbenteni... csak magasodik az az oszlop a folyó fölé és az erős színek ragyogják

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

/L3 és én vettük meg a lobogót ő egy kis zászlót kapott - amit még csütörtökön megmutattunk minden nyíló virágnak, míg a Kossuth nóta az ő kis fülébe belekuckózott. Remélem, hogy a szívében is lakozást nyer, úgy, ahogy a nagyobbak szívében is él./

 

A zászló felvonása után sáros, ázott cipők kanyarodtak az előszoba felé - százlábúságunk sárkoloncait és egyéb lenyomatokat eltakarítva ülhettünk az asztal köré, már várt a gőzölgő, forró leves... kanalak, tányérok, poharak csörömpölésének csitulásakor hálát adtunk az ételért, a mindennapi kenyér mellé kerül bőven a szeretetből IS!

"Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel" 

 Hála érte, hogy a szeretet bősége vesz körül bennünket!