Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2013. február 8., péntek

Álom mezsgyén


Szuroksötét
hajnali álomladik
billen a kép
megmutat merészen múlt utakat
 itt
éppen
csak
pislákol még a lét
csukott szemmel érzem
koromfeketén párázó folyó
hullámaival vissza-visszavisz
sodor 
régi veszett part felé
szorító szívképek elé állít


felmagasló 
sóvár vágy katedrális
szemébe hulló hajjal
ott az arca
fehér szálakat
szélsebesen homlokára marta
a
tökéletlen tört pillanat
lencsevégre kapott kép
apám a makulátlan
talán elfeledte
zsebébe csúszott szaru fésűjét
padon ül
templomkertben emberek
mosolyog talán felnevet
most
mellém áll
 
húzom ravaszul a  néma perceket
álom mezsgyén
érzem vállon fog
ölel
könnyek nélkül
érintését soha nem lophatom el
koppanó kérdésem
választalan marad
tejfehérré szelídül
felfeslő
iramló pillanat
míg magamhoz szorítom
mozdulatlan káprázatomat.

2 megjegyzés:

  1. Zaklatott-zugó gondolatok sora-zendülés a TÖRVÉNNYEL szemben. Nem lehet-de mégis kell a meg-és belenyugvás! Nem értem CSAK érzem minden sorátt-betűjét!

    VálaszTörlés