Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. november 11., szombat

Irodalmi pályázat... Érd 2017 - vers kategória



Útvesztőben…

Felocsúdsz
tested
lelked
sajog
csendből szőtt bársonyok súlya alatt
távoli sugarak sejtetik
lombok fölött átsüt még a nap
nehéz a földre húzó magány
hallgatsz
magadban morzsolsz
szitkokat
sziszegő fáradt hangokat
kába álmok foltja sem dereng
fájdalom lohol odabent
megkaparintani a jelent

tegnapod
alattomos hordaléka
korhadó
partra sodródott uszadékfa
elhalt a kéreg
málló évgyűrűk jelzik életed aszályos napjait
ereidben a sejtek tegnappal mával
alig hallhatón perelnek
titkos jeleket keresel
minden feledett szívzugba belesel

körötted
és
benned
ősi nyelven árnyak feleselnek
érthetetlen szavak emelnek szorongató falat
lélegzeted meg-megakad
lesben áll az utolsó pillanat
tétovázol
kezedhez füst illata tapad
zizzen
egy
zsebre vágott gyűrött papírdarab
vágyak
remények
bódultan alszanak
ne hagyd elveszni magad
ébreszd fel valamelyiket

szemedre hull kegyelmesen
szeptember végi öleléssel a bágyadt alkonyat.


Kései utakon

Hazafelé tartunk mindannyian
pedig a napnak még varázsos ereje van
széthasít felhőfüggönyöket
kertünkön átsuhan
régi dalt dúdolok magamban hangtalan

ázott udvarunkra bronzszín levél pereg
feltornyosul a sötét avar halom
tócsa partján halvány keskeny szirom
pók evickél a parányi ladikon
kémény pöfékel
kesernyés illat ringat
kései utakat idéz
téged
engem
és
a
múltat
a
test megfeszül és elbizonytalanodnak a léptek
elébem tolakszik újra a megoldhatatlan képlet
eső
pára
füst
nem is tudom
mi itatott át azon az áldott ajándék alkonyon
utánad léptem nagy volt ott a sár
cuppant a cipőnk és te felkaptál

elkopnak lassan barnás-aranyos ceruzahegyek
én is csalok néha
összekeverve jól a színeket
százszor rajzolom át a képeket
találgathatom
melyik volt valós és melyik képzelet
a
szádat vágyom tarkómhoz közel
annyira hiányzol
szólíts meg újra szíveddel ölelj
árva
vagyok
magányos mohó gyermek
rongyig szorítom maradék kincseinket

korai még a csend
parazsat izzít távoli egekben az alkony
keresem
mosolyoddal elveszett régi arcom.

2017. november 10., péntek

Novemberi pillanat


A
nap
ma
ismét
ragyog

kelepcébe csal bolond kis rügyeket
hóvirág
jázmin
merészen kidugják zöldes szemüket
színpompás szirmok selyme boldogan tárul
lábam elé levél pereg
pőrén nyújtózkodó ágról
kácsák vad fürdőzése idáig hallik
kormoránok kószálnak
feketén suhannak a túlsó partig
csőrükben ezüstös test villan
ősz illatra
füst tekeredik
szél libben
máris
tovaillan

múlik
az
eltévedt édes pillanat

keserűn roppanó ágak
pattogva
tűzrózsává válnak

ujjam hegyén
fanyar szőlőszemek máza
lustán csorduló csepp hull a szunnyadni készülő
őszi
világra.





2017. november 9., csütörtök

Hóvirágtól lombullásig...

Egy hónappal előbb bújik ki a hóvirág...


Tátikák

Vetkőző

Árnyék


Rózsás kilátásom..



Februári kis virágom.

Bakopa

Őszidőben

Lilában




2017. november 1., szerda

Jelenlét



Vonszolt évtizedek
hideg szélben pirosan pirkadó egek
didergő virágok
pislákoló mécses

kellék csupán
 
tegnap
holnap
ma
reggelben és délutánban
itt
kaptok helyet
ringató álmok
tovább örökített sejtek
egymással nem feleselnek
összesimul
múlt
és
jelen
kezeteket megérezhetem
hátamra ölelésetek von puhán takarót
hogy
meg ne fázzam

sápadó virágok
libbenő lángú mécsek
apró
hitvány
szeretet töredékek
szívemben van a zug ahol a gondolat nem hazug
és
az
emlék
nem esetleges jelenlét
hanem
örök
földhöz
éghez
csillaghoz
kötött
 
örökös távolságban jártok
utat hozzám mégis mindennap találtok.

2017. október 21., szombat

Korai sirató.... (remélem, hogy az...)


Kerestelek
ma hajnalban is
a
tapadó ködben
előttem jársz
vagy
bujkálsz
mögöttem

semmi sem látszik
csupán
egy
fanyar
sárgán nyújtózkodó legényrózsa
dacol a homályban
lecsapott az ősz
nem hittél a pompázatos nyárban
s
most
széttapossa legszebb szirmait

hinném
itt vagy még s csak súgod
-meghalok-
talán
a
korán billenő ladik
elvitt már az utolsó sóhajig

feljött ma is napod
vagy
falánk felhők tetejére lazán könyökölve
kaján mosollyal nézed
hogy
keresek búcsúztató igéket...

2017. október 20., péntek

Ködben

Hatalmas fehér köpeny
részletek
vesznek el a ködben
se
part
se
fények
értelmetlen egésznek
tűnő massza
késhegynyi sugár kellene csupán hogy kifakassza
és
folyhatna
áradhatna
szét az élet


mit is remélek
tegnap
azt
mondtad  meghalsz mára
morzsa élet maradék
gyötör a lét
a
cukor
a
későn érkező falat

kínodban
építesz
feketül körmöd
kalapács kövér súlya alatt

ne haragudjak
ha
szó nélkül veszed a kipát
s
égi
partokon
gyújtasz pipát
és
hogy
legalább
tizenöt percnyi a mosolyommal megtöltött pillanat
mit magaddal viszel
ha filmed
végleg megszakad


tegnap ezerrel sütött a nap
ma
nem látok át hozzád
sejtelmem sincs életben hagytad e magad?!

2017. október 12., csütörtök

Napok


A
nap még arany
mindenek
ősz illata van
bogarak
csigák
élvezik a fényes orgiát
kedvemen foltok fakulnak
elfog a vágy
magasba repíteni hintám fényes vasát
kalimpáló lábakkal szállni ég felé
hogy
jobban
lássam
a
hajók
vízre írt jelét

kormorán csőrében hal ragyog
rőt arannyal
festenek a túlparti angyalok
néha egy-egy csepp lepereg
besárgítva
füvet
fát
levelet

bámulok míg száll a hinta
zizzen a lomb
hártyapapírra íródnak létsorok
ősz illan
lábam előtt
dió
kopog.

2017. október 8., vasárnap

ÓBOR


Nem kell hogy hátra nézz
meg se állj
karcsún
törékenyen
múlik a nyár
ősz toporog kopott küszöbünk peremén
ajtóm sarkába
sápadt leveleket gyömöszöl a szél
maradék dióhéj koppan
télszagokat érző
vén bogarak búvóhelyet keresnek
rések alatt
a
szél
kacag
belém köt
bőrömet cibálja
kóbor füstgyerekek
karikáznak fel az égi
csillámkékre festett világba
felhők
sugarak
felhők
alkonyba hajló hangulat
majd
újra
vakító villanás
derűt mutogató fények érzéki lángolása

buggyant gyümölcsök édes nedveit
bódult darazsak kedvükre szürcsölik
őszi mosoly ölel
nem fordulok hátra
sejtjeimbe préselt
illatok
színek
fények
érintés jelek
megannyi méreg mind egyszerre forr
egyszerre felpezseg

mustból óbor lett
csóknyomoktól részegen
magamat újra hozzád képzelem.

2017. október 6., péntek

Arad





Sorakozó

Szemhéjam alatt sorakozó képek
tegnapi léptek
évek
százak
vaskorlátai
szétmálló palotáknak
múlt illatot árasztó terek
emlékterhes házak
vakolatba ivódott rozsda
kínjuk szívemben sajog ma
bálványok
álmok
fényes ideálok
márványos oszlopok között
árvultan csoszog a múlt

lélekitató
kiapadhatatlan gyönyörű kút

nemzet

pusztulás és élet
bölcs és bolond egymásnak feszül
kezekben kard
hatalom
gyilok
vér
láng és lélek
szürke obeliszk mered fekete égnek
fájók a színek
sebeket tépnek
kavargó mondatok
szabadság
szózatok
fáklya világít vakjelen homályba
jelek
felmarjult múlt üzenet
koszorú
lobogó
szalag

bánat
és
dicsőség

  ARAD.


2017. október 5., csütörtök

Este a villamoson...

A
szív
szalad
álmokat
keresni vagy festeni akár

utcákon
tereken
kutat
kibámul
zötyögő villamoson

fénydáridó a Dunán
kormos
hétköznap
alkonyán
lámpafüzér

valójában
hozzám tolakszik a lét
koszos ülések között
koldus tántorog
alig tudja felemelni a hatalmas csomagot
mindene benne lehet
magával cipel csigaház életet

csilingel
a
csend
tömött ülések
sápadt
fáradt
arcok
valaki felnevet
ismerősök
nyomulnak szűkössé zsúfolódott
helyen

magam vagyok
közömbösen
folyik rám
foltozott
nyomor
és
gazdag illat
nincs ellenvetés
távolodunk
mállik szét a selymes pillanat

zsebemben szorongatott
barna
kerek
gesztenyém
meleget ad.

2017. október 3., kedd

Játék... több... talány.

Egy
vagyok
veled

egy
egyetlen
két lét
együtt kerek
egyetlen egy
nekem
neked
egyszerű
képlet
ez

egyszer
együtt
egymást

nem
más

Te
Én

cserebere

Én
Te

neked
nekem
nekünk
ÉLETÜNK
képzeletünk

létünk
látunk
elveszejtettünk
és
megtaláltunk
veled
velem

rólad és rólam
szól
a
cérnavékony szólam.


2017. szeptember 30., szombat

Móka.... egy régi, elmaradt bejegyzés

A látszat csal...
Nem tudok kvadot vezetni, ezúttal is majdnem elgázoltam a Zerdőt!
(Dés. Csavargás és móka.)

Honvágyam van, elmaradt az erdélyi csavargás.

2017. szeptember 17., vasárnap

Őszi dal

Kiléptem a kertbe
bokámra csavarodott az ősz
égett fűszálakon
harmatcsepp gyöngyözött

finom selymével takarta vállaim
a
nap
fényében villództak olvadó aranyak
és
áradt szét a jó
új
útravaló
komótos illatot teregetett a szél
előtűnt
az
első
barnult szegélyű sápadt falevél
bokraim szétfutó ágaira ökörnyál költözött

lépteim
békéjén
valami rést ütött

rég
hullott
szavak
emlék töredék
varázsolták elém ölelésed hevét
messze futó rejtett ösvényeken
távolodott már a régi szerelem
most
itt
 fényjeles
a
reggel
s
én
csodálkozom
őszi szélben vissza éppen sóhajod kapom
magamhoz ölelem maradék kincsemet
érintésed bőrömön remeg
a
múlt
szembe jött velem
porszemmé változtatott
hazudhatok
neked
magamnak azt teszem
körém csavarodó őszbe burkolódzva
színeidet mégis keresem.

2017. szeptember 12., kedd

Őszike


Ömlő eső mosta el kései nyarunk tékozló hevét
sárgás
zöld
folyó
hömpölyögve lök új hullámokat
régi partok felé

kavicsok
sirályok
felhők

ez
a
harc
is
eldőlt

visszavonulóban
már
a
nyár
nyomában
sápadt levélke száll

szél csapkodja ablakom
sóhajtását hallgatom

mennyi munka
dióverés
levél söprés
szirom szedés
és
azután
hajkurászom
majd
az
őszi
füstöt
rozzant kéményekből kanyargó
keserű szagok

kószál és kesereg
hideget tereget
míg
avarba lépő reggelen
markomba egy lepottyant diót felkapok

zsebre is teszem
aranytartalék
fényes
belével
felidézi
majd
tüzes nyarunk édes leheletét.

2017. szeptember 8., péntek

SZEPTEMBER


Nézd a fákat
lángruhában állnak
heves
nyári szerelem perzselése
ejtett rajtuk sebet

keringőzve hulló sárgult levéllel
az
ősz
üzen

hajnali sóhajtás
fátyolos hangok ütik meg fülem

titkait a tűnő nyárnak
ki fejti meg
ha ránk találnak
szeptemberi selymes
mondatok

bolondok
vagyunk
ősszel is a heves nyár
borzongató
záporára
áhítunk

forró lázak
ölelések
fodrozzák fáradt álmaink
szívszorító régi vágyak
gyűrik össze újra ruhánkat
míg
a
táguló szürkeség
elébünk hulló
kincseiből
elveszünk.

2017. augusztus 20., vasárnap

Eladó sorban...

Eladó sorba kerül a házam.
Dunától egy percre, Budapesttől 36 kilométerre - tágas, napfényes és eladó, ha tudsz valakit, akit érdekelne kérlek jelezd nekem.


















2017. augusztus 12., szombat

Jutalomfalatok

Bámulom álmos kis arcukat
borzos buksik
tévére tapadó tekintetek
távirányított mámor
ma
kibabrálok veletek

ki reggelizett már

senki

ki szeretne palacsintát enni
dőzsölni
reggeli
helyett

kapcsoljuk ki a tévét
és
az
elsőt
rögvest
meg is eheted

kakaó
lekvár
nutella
méz cseppen és cukor

maszat morzsák körmöd hegyén
mondd csak te mit iszol

kérsz még
megennél akár ötöt

a
forma egyben ki volt a meglökött
kinek drukkoltál
győzött
Hamilton
kikapott
Fettel
?

nyár van
a
nagykabátodat most inkább ne vedd fel
!
leesett
nem látom
gyere keresd

hányszor mondjam még hogy moss kezet
szem
száj
orr
fül
feje kerek
nahát milyen ügyesen rajzol ez a gyerek

ha
a
mérkőzésen
nyolc gól
született
ki kalapálta el alaposan az ellenfelet
melyik csillag ragyog
s
melyik
fekete
ennek a bogárkának mi lehet a neve

igyál
egyél
aludj el végre te gyerek

fejből meséljek vagy ezredjére
is
Finduszon jár az eszed
???????????


Unokavers... Lilinek, Simonnak és Lénának örök szeretettel... és hálával.

2017. augusztus 7., hétfő

Változás


Bőrömön nyomot hagyó augusztusi téboly
vállamon
méz
karamell
csorog

tavak
tengerek
álmodozó
szédült rabja vagyok

hullámok
löknek
taszítanak
vízcseppek
itatnak
tanítanak

a
szomj mégis gyötör
boríts be s ringass életes gyönyör


minden képben benne van a remény
jó útra térek
nagy árat fizettem
balga
tegnapjaimért

sziklák
sivatagok
köztetek
araszolok
régi világok kínját elvetem
születnek új oázis napok

fényfürdő
árnyak
vihar után csendesült
hűsítő létcseppek
áldoznak
szélvészként tovairamodó
utolsó
nyárnak.

2017. augusztus 1., kedd

Nyújtózkodó reggel...

Lépkedek

harmat
hintáz
topáz cseppekben
perzselt
törékeny fűszálakon

nincs
hőség
még
nincs
láz
szétolvadó csendes irgalom

a
táj
ezüstös
tükör
hatalmas tálca
éledésre várva

fényes  létperem
kábultan méregetem

csak én meg a hajnal
játszadozom gyöngyszínű szavakkal
míg
tikkadt
bokrok
virágok
alatt
szomjoltó kis tócsa fakad

bőrömre visszacsap a permet
nyújtózkodó reggel
mennyire szeretlek

túl a parton
pirosban ébredő korong
tüzes nyilakat feszít át sápadt lombokon

egy
madár
egy
kis fekete árva
röppen halkan a szomjas
vén cseresznyefaágra.

2017. július 31., hétfő

ÉJSZAKA


Cirpegők szédült hada
csillag sziporkás langy éjszaka
fények és zajok
mély
dohogású
hajó
húz maga után
fénypászmába részegült habot
vízszaggal telő lég
parti
lüktetés
szívemig dobol
már
elaludtál
te
is
valahol
magadhoz húztad testem
ezüst hajadba szerelemmorzsa akadt
hallod
álom felé úszva is a varázsos szavakat
reccsen az ágy
lázad a tested
ami fogva tartott
mély
sóhajjal útjára ereszted
hogy
zuhanj


szempillád hegyén még megremeg a vágy
magaddal  viszed
szerelmes
csókok
tegnapi
váratlan
illatát.

2017. július 29., szombat

Nyár... ezerrel - anyám kertjében.



Nyár van ezerrel, azon kapom magam, hogy a te szemeddel
nézem és látom kertedben karcsú száron bókoló rózsaszín virágodat...
mint egy régi, lenge égi üzenet
lassan
már egy rohanó évtizede....

 nyár van ezerrel
szívem
és
kerted sóvárogja jelenlétedet.


2017. július 25., kedd

Boldogság tabletta...


Kicsi
és
kerek
tenyeredben el is rejtheted
s
ha
rád borul az este
valósággal keveredve oldódik szét
szájpadlásodon
a
nappal
fájdalma semmivé lesz
már nincs közöd keserűséghez
kicsi
és
kerek
gyöngyház
emlékeket
zársz
szemhéjad alá
boldogság tabletta az álom
utak
vezetnek át
száz
ezer
áthatolhatatlan
határon
nincs
akadály
tiéd
a
pálya
vár
rád
a
vágyak
elevennek tűnő egyszeri varázsa
mintha
érintenél
bőrömhöz ér a tested
csókjaid
kihagyott tenyérnyi foltokat keresnek
rózsa
szín
és
mámor
görcsösön szorított
szerelmed újra lángol

nehezen
ébredsz
fázol

 fáradt vagy az élet hiányától.

2017. július 23., vasárnap

Megállt az idő


Rózsák
vihar előtti lágy buggyanásban
szirmaik között
kicsike bogár
van
 
mit sem sejtő
álmot
álmod
visszatért
régi
virágporos mesékbe burkolódzott
gyönyörű
világhoz


selymes hajnali illat
takarja tegnapi gubancos titkainkat

az
égen
fémes rezgés indul
pirulós szélű fellegek
villám hasít
magadat látod
mindenütt
fényeres
hatalmasak kérdőjelek
 
 
terheink csak rakódnak
minden szakadni kész
fűrészes fogú
bőrödet sértő mihaszna ébredés

tompán
álmosan
koptatott szavak

hulló
virág
kelyhében
könnycseppnyi harmat
elárvult
pillanat

csendet hasít a távoli dörrenés

eső készül
világossá mosni a reggel
valamennyi
fekete
fellegét.

2017. július 15., szombat

Nyarak nélküled...



Visszaköszön
ma
is

lágy hajnalok borzongató érintése
a
tiéd

karomra vetülő fények
árnyak
is
rólad ejtenek szót
sután

álmokat törölni nem lehet
mozaikokra hullanak
közöttük elveszek


hegy
tenger
folyó
bőröm alá fodrozódó emlék
oltalmazó

hajszálad
benne
a
fény

tekinteted
benne
a
kék

hangodban
lapuló
bánat
játékszomj
áradó  alázat


közös utaink mindenhol újra rám találnak.
(Nővérem és a szép nyári csavargások idézete.)

2017. július 12., szerda

Tenger...... egy




Akár
az
álom
kék tündöklés
hatalmasra feszített vetítővásznon

bent
is
kint
is
minden borul

létcsónakunk
sziklás partot karcolt valahol

mélybe merülő
kopott
fehéres
evezőlapát

ölelem
a
nyár
legszebbik magányos hajnalát

hajamból vállamra
csorognak a cseppek
világból kizárt napok csendesen peregnek

titokzatos
ringató habok
hatalmas hold
tengernyi csillagok
fájdalomba hajló
félédes
nappalok.

2017. július 1., szombat

Számított utak helyett...


Lehajolok
a
sűrű ágak elől
arcomba ér mégis minden levél
karomhoz
simuló ágak
ölelkezve várnak
hajamba virágszirom akad
pirulva félrenéz a nap

lombok
dombok

vízparti léptek
gondjaid
sehol
minden csepp titkokról
dalol


selymesen súgja ez itt a ma
bársony terítéken
kínálódó
életes korona

sem
árnyék
se
bánat

pillanat tükrében egyedül megállhatsz

arcodba csapódik máris
és
felsebez az emlék
itt voltál gyermek nemrég
ez
a
part hívott
ezek a vizek
fél évszázad tűnt
alig hogy elhiszed

opálos fényben kitakart arcok játszanak

kagylók
kavicsok
homok


múlt időkbe vezető
ismerős
idegen
lábnyomok.