Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. május 19., péntek

Jó kérdés...

Lencikém van itthon babaolajotok?
Léna: Mama milyen olaj? Babaolaj vagy nagymamaolaj?


ps:

Nem jó megöregedni Léna, mert nem jó a szemem, csak az benne a jó, hogy ilyen aranyos unokáim lehetnek.
Lenci rámutat a "nem látott" helyekre - Itt is egy szöszmösz, ott is egy szöszmösz. (szőrszálak a térdemen )

2017. május 18., csütörtök

Mókus


Rajzolunk...
Használatban a "nyúltól" kapott szépséges ceruzák.
Lenci ügyessége - két kezes rajzolás, hol az egyik, hol a másik kezében lévő ceruzát használja.
Tegnap egyszer csak megtorpan - Mama nem tudok mókust rajzolni!
Nahát!
Micsoda dolog ez egy három évestől? Bejnye! Mutatom, majd megnézzük a neten is, Lilivel is megtárgyaljuk a témát. És kiderül Mama sem tud. Igaz, hogy csak hatvan évnyi a korkülönbség.
Jó Mama is holtig tanul...
Mókus tanulás lesz, gyanúm, hogy Léna kezei alól hamarabb kikerekedik egy helyre kis ugri-bugri mókuska...
/Körmei alatt kakaómorzsák látszanak -úgy szeretem ezt az ügyes kis kezet- az csupán hab a tortán, hogy körömvágás közben nem orrol rám, hanem nevet!/

 

2017. május 15., hétfő

Utak május idején...


Szerelem ringat minden fűszálat
piruló árokpartokon selymet fodroz a szél
letérdelnél
hogy
esküdj
meg is halnál az életért

örök
csodák
pazarló mámorát
veszni nem hagyod
minden
bokor
felidéz egy elvesztegetett tegnapot

harsogóan habfehér
illatot hullató akác
figyelmeztet
tévúton jársz
meghalsz és újra éledsz
hétpecsétes titkok szakadnak szét
szavak
hallhatatlanok
súgják
miénk e pompa
hozzánk hajol

gázolunk a hullott szirmokon
míg
valahol
tudatunk alá temetve
dongó
dönögő
dudorászó
kívánság éled
széttépni valamennyi ostobán tákolt képet


májusi mámorban úszik a rét
vadvirágok
ékes
partra vetett rózsák
legszebb tavaszunk híreit kidobolják

türelmetlenül
 magányt sértenek

pengés élű fényeket ringat a víz
sírsz
minden csepp szívig csorog
míg
csendesül a vágy
arcodon ostoba nyugalom ver tanyát
út menti
harsogó búzatábla ezüstbe hajló kalásszal int
reménnyel tetézi az alkony
ölelkező
bűbájos színeit.






2017. május 13., szombat

Semmi más....








Semmi más
csak
képek
virág ahová lépek
árnyékok
szirmok
illat
fények
csigák
bogarak
parányi lények
élnek
élsz
élek

a
kert
alatt
s
az
égen
felhő játszódik kéken

megállok
és
csak
nézem

szívfürdőzik lényem

élek
élsz
élünk
élnek

füst száll
majd eltűnnek a léptek

nem marad más
utánunk
csupán a képek...


2017. május 11., csütörtök

Irodalmi pályázat - Fődíj


FÉNYJELEK

Fák
bokrok
madarak
fűszálak
füst
pára
sziromlenyomat

komótosan húzza félre függönyét a hajnal
vékony száron vezetett fényparipák
patkós dobbanása szívemen
friss színekkel
feslő
bomló
bőrömre omló életszerelem


csillagom távol éppen csak sejteti
múlik az éj
pici pamacsokban folyik szét az illat
hajnali lármás madár csőrében szalmaszál
toll és pihe
porszemek
körmöm hegyére friss vágyat varázsló fényjelek
hulló szavak
kikiálthatatlan hangok szorítanak
békák
rigók
házukból pislantó csigák
érzik a kerek világ ringató ritmusát


tiltott utakra lépek
fénymázas esküvések
ezerszer pergetett képek
korok
feketére firkált gyűrött létkartonok
szétfoszló
kifosztó
tévedések
elveszített hitek hámja alól kitérek

hajnali csikórobbanásos éledés
csillanó csendben
 száraz gallyakat roppantva feléd tartok
elveszített unt harcok
sóvárgó szürkeségek helyét elhagyom


TE
vagy
a
holnapom

szilánkos fájdalommal hasító
bőrömre biztató csókot pecsételő
tavaszban tébláboló
friss szelekbe futó lázadó
toldott
foldott
napokat meglopó

madarat
fát
bokrot
rügyet
bimbókat
álmodó
tébolyban velem utazó

tükrös üveglapos folyókat
virágtengereket rajzoló
arcomat újra álmodó
örökös hódító

tavasz

légy szívem vad ritmusa
sarkamba költözzenek feledett táncok
fülemben lüktessenek ősi zenék
érezzem pezsdül a lég
fű fa bogár hordja szanaszét földi létezésünk  isteni üzenetét.


 Az érdi IRKA  által kiírt Nyitnikék pályázat fődíját ma vehettem át a Fényjelek című versemért valamint a Csóka című prózai írásomért.
 

2017. május 8., hétfő

Apámnak, apámról, apámhoz...


Szökik az emlék
lándzsás fűszálon törnek a fények
hiába keresném
régi képed
mosolyok 
érintés
aranyos keretbe zárva

árva vagyok árva

kopott sóhajjal sirathatnálak
könnyek
perdülnek
ellök a puha párna
májusi
magányban
felszálló pára

bimbók
bogarak
balzsam

itt
lapulsz
széthulló vénülő szavakban
felfeslettek a régi léptek
évek repülnek
egyszerű képlet
számolom
magamban
hány éve is
mondat morzsád
élni tanít.

(nyolc éve már.... hiányod szívembe hálni jár)

2017. május 7., vasárnap

Gyógyírért könyörgés - Anyámhoz.


Kicsi fazekam fedelét felnyomja a szellem
túlforrósodott víz buzog
kapkodok
kézfejemen bámulom
az
ezredik
égéslenyomatot

belém hasít a késes fájdalom
jeges zacskókkal
hűtöm a sebet
zöldborsószem látszik át a párás zacsekon
enyhet ad
mégis
valami lüktet bennem nagyon


eszembe jutnak mind a jó tanácsok
baj esetén mitévő legyek
hogy oltsak tüzet
szedjek ki szálkát
seperjek össze éles
karcoló üvegcserepet

mindhiába
hiányos a lecke

mondd anya
mit tegyek a sajgó szívsebekre
hajnali riadások ellen mi való
ki simít meg
ha
önmagam keresve
eltévedtem
valahol
félúton

letérdelek
száz
ezer
szirommal
szóróm teli varázsos kertemet

térdemre málló föld tapadt
körmöm
tenyerem
csupa fekete

illatokkal áldozó vasárnap reggel
keresem hol lehet a gyógyír
anyám
messzi hangzó égi üzenete...

2017. május 6., szombat

Néha azt hiszem soha többé egy szó sem... aztán mégis, talán vers születik - az élet nagy talány.

Ablakomhoz koppanó eltévedt feketerigó
riadt szívvel
menekülő
bársony reggelen
ébresztő
csendet hasító hangok
lüktető szívverést hallok

mélység
magasság
álom
fűszálon
csillámló
varázslat

látom

pillanatnyi rémület
elveszíti az életet
van
mégis
irgalom
szárítkozik már a napon
nótázik
dallal köszön
a
víz
árad
már kész özön

táguló kép
csattogó hangok szanaszét szórják
a
lét
csábító üzenetét.

2017. május 5., péntek

HÉT pasztel ... (plusz egy pirkadat)









Természetem - karnyújtásnyira...

2017. április 26., szerda

Májusunk elé....


Új tavaszt sürget a szél
zengő
szívszavakkal
szépítettet

zavartalan
ragyogásban
fürdő perceket
kéz remegést
el sem hangzó ígéretek helyett
vágyott ölelést

minden óra kevés
zengő májust
boldog reggeleket

réteken visszhangzó nevetést
hajszálaink között bujkáló szirmot

bogárka
lepke
béka
gyík

lapu
levél
bokor


bőrünkhöz súrlódó ágak illatában megfürdünk valahol


vékony ecsettel felfestett remény
szebb lesz a május mint egy költemény.
 







2017. április 23., vasárnap

Tavasz

Tombol a zöld
arcomba hajló ágak
sziromesőben
ölelő melegre várnak
illatuk árja
tegnapunk komor perceit takarja


tavasz
dübörög
szívemben

tangót táncoló álmok
hulláma hajszol

látod
amott
az
árva
fekete tulipán
várja
hogy térdre essem
különös színét szemem mélyébe vezessem

tilos a szó

megkerülök
szerelmet
vágyat

szél tépáz sebesült fákat
szatén leveleken megbicsaklik a fény

könnyedén elhagyott régi tavaszok
szikrája
villan
fészket keresnék karjaidban.

2017. április 16., vasárnap

Lassuló idő...

 
A
reggel most fehér lett
elszomorít
fáj
is
elveszett a koronáról
habfehér kaláris
néhány nap és vége
zöldbe vesznek az utolsó szirmok
ne félj
most nem sírok
csak torkom szorít
szétnézek
mint aki elhagyott valamit
csiga
cseppek
csivit
halk remegéssel viszi a víz életek hangjait

mi sodort el
és
hova
nem látom régi vágyaimnak
hol is veszett nyoma
keresni
kérni
várni
hűtlen
szavakkal bánni
semmit cicomázni
húsvéti hajnalon
fázni
fázni
virágos hitre vágyni...

2017. április 11., kedd

Lélegzetvételnyi idő


Lélegzetvételnyi idő szinte csak
míg
felbukkan a nap
széthasítja a tájat
fényjelet küld szét a világnak
pillanat
csupán
semmi több
meglátni
dús fürtű virágszakadásban
az
első
fáradt szirmot
az
első
leesőt
keringőzik
libben
remeg
előre látni a végeket
nem nagy világroppanás
fészkes fehérségben
bódult rovarok csókolják magukba az életet
didergő még a dongás
inget bontó április
mámor
és
szentség

késhegy fájdalom
az
első
lehulló
tétova
virágszirom.

2017. április 10., hétfő

2017. április 9., vasárnap

Virágvasárnap

Virágvasárnap


Vágyott volt már a tavaszi zsongás
szigorú hosszú tél után
nézem a partot
semmi mozgás
csupán a víz fölött száll egy sirály

minden mi éled neked hódol
habfehér szirmok cseresznyefán
karcsú
szélben ringó tulipánok
ibolyák
szelíden
lilán

illat árad
nap is ébred
köszönti a mindenség hatalmas urát

hozsánna néked
ki lépteidet értem lépted

keresztedről hallgat a világ

szirmok hullnak
szívtüzek gyúlnak
életet dalol
egy
csöpp
színes madár

hozsánna

friss reményű szellő szalad
viszi a hírt
a
jézusit
ember téged
megváltottalak.

2017. április 2., vasárnap

Április

Szavak nélkül is..... gyönyörű április...

2017. március 29., szerda

Simogató

Nincs az a szó
s
nincs az a mondat
mi
jobban varázsol mint a hajnali horizont
szürkén lapul az ég
valahol távol mégis tüzesen ég

pirkad

bimbós ágak megfeszülnek
pattanásig
csak
egy
lágy sóhaj és felrobbannak máris

habfehérben kiáltják

írják
kormos feketeségbe

festik
azúros kékbe

életünk legszentebb szavát

szeretlek élet


szürkeséget felváltják részeg 
tetten ért fények
pirosban pompázó túlparti fák
küldenek titkos jeleket
lélegzetállító ez az üzenet
bőrömhöz hajló tavasz
sóvár kísértete kerít


súgj nekem te is valamit
borzold bele a szélbe
szerelmünk régi ígéretében
játszanak a szavak
nincs menedék
szirmos ébredéskor mondatod most is ugyanaz
bárhol is vagy
örök szerelemmel tenyerembe simítalak...

2017. március 28., kedd

Mert szép...

Hat óra múlt, a nyugati napfény még megfürdeti sugaraival a túlpartot.
Szép.
Szeretem.



2017. március 26., vasárnap

KARCOLAT

Felidézem arcodat
korai szürkeségben
némán
fürkésző szempár néz rám
melegít
biztat
szerelmet áhít

maradj még egy szemvillanásnyit

kóbor
rőt színekkel
fut tova
évtizedek fájdalommal viselős kora
szád sarkában
hosszanti ráncok
sóvár reménnyel járnak táncot
alig múlt még el a hajnal
betakarózhatnék
angyali
hanggal
suttogásod éppen úgy kábít
térdem köré fonódó lánc
kín
és
vágy
is
mostohám vagy tiltott gyümölccsel lázítsz
hurokba lépek újra
fényt festek
sanyarú múltra
tudom
arcodon ma is
pengés fájdalom üt sebet
hiába
karcolnék létmohón új és újabb gyönyörjelet
könnybe fúl
semmibe hull
minden
kegyetlen
kérlelő
hajnali üzenet.

2017. március 25., szombat

Anyám kertjében tavaszon...

Göbök
göcsörtök
kusza ágak
képzeletemben odalátlak
szeded
szeded
feketén fogó
túlbuggyanó kesernyés szemeket
kezed
arcod
maszatos
cseresznyelé foltot ejt ruhádra
nézel magasba mászó vidám unokádra
kiáltasz
le ne ess
ne rajtam nevess
inkább fogd az ágat
még szétszakítod szép nyári szoknyádat

látom a fát
vén 

nyelvem hegyén bizsergő
együtt kortyolt tea zamatát
ízlelném

a
pad
elkorhadt
a
fád
vénülve várakozik új virágfakadásra
kezdődik a játszma
méhek
kék ég

habfelhőben
arcodra néznék
hisz
szép szemed
kékebb volt mint legkékebb egek
unokád
lába nyoma fűben zsizseg
nem árulom el senkinek
hogy
hiányzik
hogy
fáj
ezernyi nyurga tulipán szál
többé nem nyíló
tűzpiros virága
nézem a kertet én árva
nem szólok
minden hiába
csak
egy
furcsa
sötét
felleg
száll
szívem
ága-bogára.

2017. március 22., szerda

Ma - Pódium est Érden a Poly-Art alapítvány rendezésében


Kedves Azoknak! akik szívesen együtt töltenének kis időt verseimmel, de határok, idő, tér, egyebek gátlástalanul lehetetlenné teszik ma délután az Érdre döcögést - mert tudjuk, hogy Érden érdemes...
Szóval nekik IS elárulom, hogy ma az alábbi verseket hallhatják/hallhatjuk Feir Krisztina, Somfai István illetve Vikár János tolmácsolásában:
Aratás előtt: http://partfal.blogspot.hu/2017/03/aratas-elott.html
Ébredés: http://partfal.blogspot.hu/2015/04/irodalmi-dij.html
Eszmélés: http://partfal.blogspot.hu/2017/03/eszmeles.html
Esni fog: http://partfal.blogspot.hu/2017/03/esni-fog.html
Csak a hangod maradt: http://partfal.blogspot.hu/2010/12/csak-hangod-maradt.html
Mottóm:
Az életben ezerszer szebb, az élet ezerszer szebb, az élet ezerszer szebb lehet, ha figyeled...
 

Aratás előtt



Ma is fogva tart a kép

magam előtt látom végtelen búzatáblák létüzenetét

légbe hasító lándzsás kalászok hirdetik

itt
élet

mag

kenyér

születik

szakállas búza leng suhog a szélben

könnyedén

kápráztatja szemem

elmerülök e gyengéd neszezésben

párás tekintettel hajolok fölébe

kalászait kezemben tartom

míg megfürdetem arcom

millió emlék támad

látom apámat

 nagyapám kérges keze súrolja homlokom

kaszák éles suhintása még várat magára

hogy

érett aranysárgás

szálak hulljanak a földre

gabonaszemeket kóstolnék

lágyak

nyoma sincs még éles életteli

roppanásnak

csend feszül az ég alatt

idő míg megtelik a mag

forró ízét keresem régi nyárnak

idegeimbe égetett vágyak

borzongató gyönyörű életrobbanás

ketten vagyunk

őseink szavát nem hallja senki más.


/2014. 07./

Esni fog

Esni fog
árnyékba boruló pillanatok
folyónk
partot tépve árad
elmossa a földet
szétkorhadó ágak
törzsek
billennek
hullanak

hosszú lesz a nap

esni fog
nehézkesen gyűlnek a fellegek
lassan
csavarodnak az indák
pirulni kezd lombok közt szemérmesen
a
cseresznye
rubinokkal telik meg lehajló ága
rákap
minden éhes madárka
pirosak
fehérek
zöldek

megpihennek szűkülő
fények
árnyak
vágylak

esni fog

vénülök
már
csontjaimban érzem
nem
nem
az
esőt
nyármelegben ölelő régen volt szeretőt
markomban egy szem gyümölcs kínáltatja magát
édes
feledtetni képes nehezedő idő ránk zúduló súlyát
erejét
esni fog
visszaforgatom
ma
is
múltunk lomhán gördülő
 ringató kerekét.

/2016. 06. 03./

Eszmélés

Kora reggel még felkelés előtt lehunytam újra szemem
szívemben tágítottam az éveket
feléjük hajoltam
 beléjük hatoltam
 
perzselő búzatáblás létüzenetet kavartak régen feledett forró szelek
rám zuhanó váratlan utazásban pilláim alatt egyre csak gyűltek a cseppek
kérges kezek munkában feketedett körömágyak
úgy őrizlek meg magamban
ahogyan
csiga a régi házat
tűnt gyermekkor mézesedett képei
frissen fejt tejjel teli rocska
feljajdult bennem az emlék
évtizedekkel takart elhalt szavak
színek
zamata
buggyan mikor beléd látok
fúrt kút kifogyhatatlan hűsítő vize
vödör kalimpált az itatóvályú felett

csókod ízében ott lapul
nagyanyám kemencében sült cukrozott kalácsa
szétolvadt édeskés a máza
kenyere morzsáit újra ízlelem
magokat ejtő kaszák suhanó muzsikája
kalászok egymásra boruló létsóvár öröme
szomjas
sárgásan fénylő
magasba emelkedő szalmakazlak álmos zizzenése
csendesült szerelmes énekkel vesz körül
hallom a szikkadt eső nem áztatta földbe csapódó kapa csikorgó csendülését
varázslat
vert falú házak mély szaga orromba fészkel
karcolt fazekak és kopott kajsztonok elveszett halmaza
elébetek térdelek
simítom fehéren hullámzó törékeny tálak kicsorbult éleit
mi  életeken át széttörött összeillesszek valamit
s
megrepedt zománcú szedőkanállal merjem
újra
sorsunkba oltott őseink eltitkolt reményeit.

/2015 nyarán/