Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2010. december 29., szerda

Lili nélkül - ünnep után

Micsoda csend van
csend és rend mindenütt
felszedem az utolsó morzsákat
míg az óra éppen ötöt üt.

Hidegen borzongat az alkony

tarkómra száll a félszeg magány
mikor látom magam körül itt
Lilit a tündértekintetűt.

Ki csodálja meg az éji lámpást

a halk morajjal suhanó hajón
ki bújik a takaró alá
eljátszva hogy ott az alagút.

Ki súgja nekem Mamám ha kezünk

lágyan újra s újra össze-összeér
míg a mesében bujkál
egy huncut képeskönyvegér.


Ábrándos arcod ha hozzám szorítod

nem kaphatok már gyengédebb csókokat.
Lili még ma este küldd el újra
szívem simító édes kis hangodat!

Alkonyi sorok


Mikor már azt hiszem
hogy vége
egy csendes percben
minden megragad
szavak
fények
és egy régi
édes
édes illat
újra megkínoz
újra eltemet.
Hiába súgom csendesen
magamnak
csitulj
most kell a kopott türelem
térdem
hangom
szívem megremeg
fagyos
jeges hóból
kikaparom
réges régen
elveszettnek hitt szerelmemet.

2010. december 28., kedd

Lili karácsonya


Felébredtem alig múlt
egy óra

a szobát
Lili mosolya
lengedezte át
álom és ébrenlét
határa között

Lili édes arca
újra s újra
szívembe fészkelte magát.

Kis ruhája
már körben forog
innen is
onnan is
nevetnek rá
az éber angyalok


Lili nekem
a kiskarácsonyi
ének

hozsanna
hozsanna
ég és föld
áldott Istenének.

Sürög forog
lábaival
haj de szaporázza

még akkor sem
mozdulatlan

míg örömünket
sóhajunkat
izgatottan várja

gyertya fényét
velünk együtt
dúdolva
csodálja.

Nézd csak Lili
ez már a Tiéd lesz

térdel anyja
s
mellé guggol a gyermek


Mária
József
Jézus
angyal
és
betlehem

képeskönyvét
magához szorítja

látszik szemében

mem

ez már csak
az enyém
el már nem engedem.

Lili fut
áttáncolja
újra a szobákat


szívembe költözik
béke és alázat

Lili lila kabátkában

álmomban is nevet

beragyogja

karácsonyfánk illatától
roskadozó
áldott szent ünnepet.

2010. december 25., szombat

Apámnak




Az asztalon
gyertya
alatta
abrosz

hófehér

poharakban
csillanó
a
bor
 

a

gyertya fénye
mindent
bearanyoz.

Menny felé
kanyarog az ének

szól
hozzánk az
égi
üzenet
békesség Isten emberének
békesség néktek
s
szeretet.

Minden szót értek
hallok

míg
a
fehér abrosz
felett

megjelenik
fáradt sebzett arcod

vértől ázott
bekötött fejed.

A
vér
a
seb
a
homlok

mit
minden karácsonyon
magammal
hurcolok

az ige szól


torkomat
szorítja
könnyben

ázó
keserves
fájdalom hurok.


Poharakon
villannak
a fények


a gyertya lobban
szívemben dobban

a félelem

meddig maradsz

meddig kíséred
még

hiányodtól
meggyötört életem.

2010. december 24., péntek

Karácsony

 
Karácsony
 
 
Ha sül a kalács
s illata belengi a házad
nézz ki az ablakon
lásd meg
a csillagszórós éjszakában is
a nyomort
szegénységet
költözzön szívedbe igazi
alázat
és
hála
 
gondolj arra
ki éhezik
ki fázik
ki ma is a kukából
dideregve
vacsorázik
 
törj egy darab
kenyeret
markolj a cukorba
 
keress valakit
ki segítségedtől
jó szavadtól
 
kicsit boldog volna
 
add tovább neki a
mennyei üzenetet
 
Karácsony van
a
MEGVÁLTÓ
megszületett!

2010. december 23., csütörtök

Makrancos

Lili megáll
félre fordul
tükrös szemében
furcsa fény

meglásd Mama
megmutatom
Anya csakis
az enyém

gyere
hívta kis
kezével

s

hogy
nem mozdult
anya
azonnal

Lili

egy pillanat
alatt

haragos

és

kegyetlen
bosszút
forral


Anya
Anya

süvítenek
a
hangok

már
zokogás rázza
vállát

anya feláll
indul
felé

az ujjak
azonnal
összeérnek


Lili
tündéri
kacagással

véget
vet
máris
a
macskazenének


nézem
arcát

szemében
újra élednek
a fények

ki vagy Te
gyermek

kérdem magamtól
míg kuckójához
boldogan visszatérnek.

2010. december 19., vasárnap

ALKONY

Nézd csak
a
tél már mindent
fehérre festett
hiába
szitálja rá
szürkeségét
fáradt alkonyat

halottnak tűnő
jeges világban

veled
együtt látok
földre hulló
ezüstös árnyakat



már tűnnek el
mind
mind
egyre messzebb
elhalkulnak fájdalmas sóhajok


Te ott
én tőled
messze
messze
mégis
egy ablakon át
látjuk

a
sötétben
felfénylő

legelső csillagot.

Csak a hangod maradt

Mindent szétégettek az évek
minden elfakult
ködben semmivé lett

néha
már-már
 arra ébredek
csak álom volt
csalóka képzelet

nem tudjuk újra festeni a megfakult képeket
aztán
rám ront egy őrült pillanat
semmit sem akarok
csupán a hangodat
a
percet
mely hangoddal jön
és
őrületbe kerget

széttépnék minden fekete betűkkel írott papírlapot

hisz milliószor
sirattam
az
elveszett tegnapot

elég halk lélegzeted
sóhajod
 
éteren át
életbe táncoltat
minden mondatod

forog a világ
 
bennem
új
és
új
ének fakad
minden veszni látszik
de a
hangod
nekem
örökre megmarad!

 

2010. december 12., vasárnap

Utóirat, Anyámnak



           
                                              

 Mégis hűtlen vagy
hozzám
hová lett hát
kalácsszagú leheleted
görcsös
göcsörtös ujjaid közül
ahogy kibújt
kibuggyant
az élet

étel
illat
íz
zamat

hiába hajtottam
igazamat
egyszer csak
elmentél
kihunyt melengető fényed
lélek
szó
szín
vers
és
zene
életed dicsérete
bennem kavarog
kivel pörlekedjek
ki hallja meg
hogy fáj
szétmar a bánat 
Anyám
ott volt-e
elfáradt szívedben
a végső irgalom 
s a kései
bocsánat?!
 

Ma



Ma egész nap
itt voltál velem
ma egész nap
újra
mint minden nap
mióta elengedett kezem

halálod árnyékába bújva
gyűröm a napokat
kívül
belül
üres
ölni se rest
órák
hetek
sorjáznak

évekké
dagad a fájdalom
ma is
holnap is
látom arcod

hangod halkul
már nem töröd meg
sohasem
a csendet


ki segít
ki vezet
ki szeret engem

Apám
ha már sehol se vagy
csak
elrejtőzve bennem.

2010. december 11., szombat

Lili és a tenger

Minden csuda kék
azúrba hullik a kicsi kalap

ujjaidon pár szem homok
hasalsz a hatalmas köveken

hónod alatt pirosló partvisod
álomképemben szembe nevetsz
velem

Lili és a tenger
ami nem más
mint ten-ten
és
ajó ring a tengereken

sok agu-agu
alagút
sem vezet oda
engem

Ljubljana főterét
végig söpröd
a
köveken sok a ko-ko
a
kosz
feléd nevetnek idegenek
míg csöpp kis kezeddel
városuk takarítod


Anyádat húzod
szavak se kellenek
szemed rezdülését érti
lélegzete is egy mindig veled

Lili és a ten-ten,
ahol ring az a nagy ajó

nevetve hasalni
tisztára söpört
hatalmas fehér köveken
Lilivel még álmomban is csuda jó!

Tegnap

Tegnap még est előtt
kinéztem
a
szürkülő ablakon
Dunánkat habos ködfelhő fedezte
tejszínhab felhő az alkonyon
bámultam csak csodára éhesen
már minden furcsán
és
édesen nyugodni készült
csendesen



tegnap

tudod
amikor kinéztem
arra a bizonyos
tejszín felhőre láttam
édes varázslat volt
mint csókod íze a számban

megigézett a ritka pillanat
ég
és
föld
csupa ragyogás
csak a Duna hömpölygött
csendesen
gomolygó köd leple alatt


puha volt
csoda fehér


álltam
némán
moccanás nélkül

méz
hab
harang
bűvölet
kora téli
délutáni fények

émelyítően
nehéz ízek
édes
illatok

mért látom még mindig
a Te szemeddel
a
télben
tavaszt játszó
szikrázó fényben fázó
ártatlan alkonyatot?

2010. december 4., szombat

Még mindig



Még mindig
látom
arcodat
a
 belső
hatalmas
vetítővásznon
minden dal
minden
félre csúszott
szólam
rólad szól
neked kiált
azt zokogja
hol van?

Nem szerelem
már
és
nem utolsó vérig

szürkére kopott
falak között
keresem
a régi
régi
régit.

A dal
szívemben
most is
ott remeg
és
ott remeg
a
tőled kapott
dédelgetett
mámor
hogy mennyire szerettél

egy ős sikoly
gyötör
fázom
minden
megdermedt sejtemnek hiányzol.

Elküldtél
el
és
én is
életemből
fagyos homályba
örökre
száműztetek.

2010. november 29., hétfő

Téli kép



Úgy tört ránk
mintha sosem lett volna tél
jeges furulyán
vacogó nótát fúj a szél
fel

alá
száguld
majd forog
vörös vér szirmokkal
dobja meg
 a
párás
homályos ablakot
még süt a nap
de
kertemben már
semmi sem a régi
egy éj
s
minden megfagyott
lehullott fakó virágok
eltüntették a nyári illatot
mindenhol teret nyert
a
hideg és a hó
pattog a tűz
bolyong a gyertya lángja
forró teával várlak
készül a nagy varázslat
kívül hideg világ
fojtó tűz legbelül
kályhámon
édes
alma sül
míg csókot dobok
a
perzselő
hamvában is szerelmet
sejtető
száz sugarú
kései nyárnak.

2010. november 28., vasárnap

Este


Mára nincs más hátra
álom fonálba
álom fonálba
takarni a lét
ezernyi kis ütemét

holdas
sugaras
szívedhez nyúlni
magas tornyokon át

hegy
völgy
utak
vizek

tükrözik
szívem
képeidet

keresném drága lépteidet

hegy
völgy
utak
vizek

ízekre szedik emlékedet.

2010. november 17., szerda

Éjszakák - hajnalok



Boldogság a hangod
boldogság míg lelked ideér
fények futnak át arcomon
leteszem a fegyvert
harc nincs csak béke

béke

régi percek drága menedéke
minden táncol és nevet
szelet vetett
vihart aratott
ódon szerelem
köszönöm
a
napot
az
álmot
szívembe hatoló
csontig felszakító
gyötrelmes
gyönyört

látom a szád
érzem
meg-megremeg térdem
sejtjeimben az őssikoly
végig fut
kavarog
áldom az átkozott napot
mert megkaptalak
és még se

tiéd vagyok
mégis árva

lélek cserepek üvegszilánkja
véreztet el
ölelnélek
ölelnél
életünk nem enged

éjszakák
hajnalok
vesznek kárba

kábán figyelem magam
nélküled torz vagyok
alaktalan

építs fel
hangod
cifrázza szemem előtt
a
lét
eltépett
selyem köpönyegét
hulljon rám
szerelmed minden álma
ne éljek
koldusként
magamtól megalázva.

Hiába



A szó ahogyan buggyan
ott vagyok duzzadó ajkaidban
szemed ahogyan villan
osztozom temetett titkaidban
kezed ahogyan remeg
álmodban magadhoz húzod
vágyakból épített
könnyekkel szépített
elhagyott testemet

aztán
ahogy a sejtek
süketen
némán egymásnak jelelve
könyörögnek
zokognak esdekelve
összeölelik a tested
lökik a vért
szétfutó erekbe

agyadban formált
dermedő holnapok helyett

hiába kérik
hiába sírják
szempillád alá
hiába írják
hogy szeress

elmédben ott lapul a félelem
eltaszít
mindent
kivet a rideg értelem.

2010. november 14., vasárnap

Szívrejtek

Örökre szívembe zártalak
talán ezért
nincs bennem béke

úgy dörömbölsz
kiáltasz nekem
hogy
belefulladok
a
zuhogó vérbe

örökre szívembe zártalak
hallom mindig
mindig a hangod

vállamra szállnak
sóhajtozva
száműzött
tört szárnyú
fekete galambok

örökre szívembe zártalak
ökleid keményen
dobhártyámhoz
verted
agyamban
csontomban
rejtezel

életem
örökké neked kell

görcsösen fog kezed
el sosem
engeded
a
halkan konduló
sejtemben mozduló
parányi
lét-lélekharangot.

2010. november 4., csütörtök

Vers a kései tavaszról



Két napja keresem már szavait
hirtelen jött
váratlan románcnak

szürke folyó fölött zúgó zuhogásnak

pára

eső között
kertembe csoda költözött
megálltam ott
helyet jól tudom


nem nyílik boldogság
titokzatos
homályos utakon

megálltam hát e furcsa alkonyatban
hársfák keringtek
míg minden mozdulatlan

rám szakadt az ég
szívemre zuhant a tavasz
illat 
virágsokaság
hajamra hulló cseppek
csend és belső dübörgés
kísérték a nyirkos kora estet

víz folyik eső csepereg
összezsugorítom emlékedet

megmosom magam
a
múló pillanatban
szememre szelíd nyugalmat festek
tarkómon érzem átható
meleg tekinteted
egy percre még foglyod lehetek

csak egy perc
aztán közöny kalickámba visszatérdelek.

Idegen

Idegen vagyok itt
csak nézem
csendben arcod
szemed
kezed
arcodon a pírt

idegen vagyok
minden perc élni hív

tegnap és holnap
szívemben ott sajog

régi fantomok
s
 holnapi angyalok

idegen vagyok itt
régi angyalok
és
holnapom
vad fantomjai közt

állok a sarkon

arra eszmélek
hogy kihallik
amit dúdolok

nem történt semmi

tűnt életek
halálos holnapok

nem történt semmi
bármerre nézek
bármerre lépek

bűn
bolondág
bukás

bennem lüktet egyre a dal
élek és  egyszer
csitulva
meghalok.

Elaludtam a padon






Gondoltam hagyom
hogy a bágyadt alkonyat az udvaron
árnyékot húzzon végig fáradó arcomon
míg örvénybe húzott a csend
legbelül itt mélyen végig kúszott a vágy
megérteni újra apám drága bölcs szavát
látni anyám régi mosolyát
és
a buja kertet hol bogarásznak
tesznek-vesznek
kapák gereblyék ásók között
földszagot érezni mely frissen öntözött
botladozni szertehagyott kosarak cserepek
csámpás kerti cipők között
hallani hangjuk
élvezni a citromfüves tea
forró bögréből párolgó fanyar illatát
s
ahogy a szél lépésről-lépésre végig kísér
bejárja velünk kertünk  minden zegzugát

múló idő elűzi álmom
érintésük hiába várom hát ébredezem
udvar
csend
kerti pad
ti vagytok csak
ti vagytok csak
szívem zokogva felriad
arcomról hiába törlöm
könnyem
s  a rám boruló szürkülő árnyakat.