Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2016. november 30., szerda
2016. november 21., hétfő
Hajnali kép
Kifeslett rongysötét alól
pironkodva
bújik elő a reggel
halk csengősereggel jelez a szél
csilingelő percek
rózsás hajnali fények
festik
szebbé
a
mélységben alvó vidéket
kapaszkodó levelek
búcsúra készen remegnek
komótos
egykedvűséggel
uszály
uszály
szel sziporkázó hullámokat
csillanó fényei
élni csábítják mind ki eltévedt
gyengülő árnyak
teret adnak a táncnak
új
színek
hangok
érintések
várnak.
2016. november 20., vasárnap
Ősz
(A fotó nem a jelen állapotot tükrözi...)
Karcsú
kergetőző fények
kergetőző fények
felsejlő
selymes ragyogás
cseresznyefánk sebhelyes kérgéhez érek
elhalkuló
életdobbanás
sárga és vörös
csatakos
levél halom
suttogó szél
fodroz vizet
elbukik a kopott partfalon
bámész szemmel nézem a túlparti fákat
játszadozó fények
széjjel futó árnyak
pár csepp pereg arcomra
hagyom
visszatérnek köd foszlató bágyadt sugarak
visszatérnek köd foszlató bágyadt sugarak
csitt
várj még kicsit
lásd
horizontod arannyal burkolja
széles ecsettel
búcsúzóban
a
nap.
2016. november 19., szombat
vers
Búcsúztam százszor
jól tudom
csendesült szívvel
zizzenő
szél borzolta kócos avaron
szél borzolta kócos avaron
búcsúztam
kavargó hóesésben
szerelmet kiáltva
szabadon
éreztem bőrömön
nyári zápor könnyes ízeit
búcsúztam
nyirkos tavaszon
talpunkra nyálkás sár ragadt
korai rohanásba szédült folyónál
szagoltam
bőrödre tapadó életes illat
utolsó cseppjeit
őrzöm csókod tarkón
homlokon
sejtjeimbe dermedt követelőző örök hatalom
búcsúzom
szétkúszó esti sötétben
fényjeles néma éjszakán
korai ébredéskor
nem talál rád többé már a szám
felriasztó szürke hajnalon
késő elhagyni azt aki sosem volt és megtalálni azt aki van
magányos
felfeslő takaróban bújva keresem elveszett létem
kutatom
lázban égő régi önmagam.
kutatom
lázban égő régi önmagam.
2016. november 10., csütörtök
Gyöngy és göröngy... Irodalmi pályázat
Ősz
Szép nyarunk
lassan már oda
kertünkbe tér az
ősz
felsejlik
szeptember nehézkes lábnyoma
zizzen
kavarog
az
első sápadt levél
magányos
mohos fák alatt
könnyel
fizet már a hajnal régi virágos kedvekért
maréknyi mámor
homokóra
semmibe hulló szerelem
semmibe hulló szerelem
egy
perc
lenne bár
gyönyörrel
hímzett tűzforró szirteken
sóvárgó érzés
lenne
akár egyetlen pillanat
akár egyetlen pillanat
vállad ha
megremegne
míg
hajszálaid szertehullanak
éhesen keresel fel
minden unt odút
cseppnyi méz
körmöd hegyére talán ha jut
aztán
csak
bámulsz
hová lett
felfestett nyarad
hová a gyöngy
felfestett nyarad
hová a gyöngy
kábultan lépkedsz
lábad előtt
messzire guruló szürkére szikkadt
útszéli göröngy.
útszéli göröngy.
Érd - "Gyöngy és göröngy" IRKA Irodalmi pályázat vers kategóriájában első helyezést értem el e versemmel.
2016. november 7., hétfő
Nézzétek a mezők liliomait...
"Nézzétek a mező liliomait..."
(Máté evangéliuma)
Alapige a hálaadás kapcsán.
Hálaadó Istentisztelet volt tegnap - miért vagyok, miért vagyunk hálásak, tudunk-e egyáltalán hálát adni?
Természetesen azonnal és legfőbb helyen unokáim és gyermekeim arca villan fel bennem.
Kimondhatatlanul hálás vagyok értük.
Minden napon, amikor szürkések a fények, és mindenkor, mikor ébredek arcuk fényesíti a reggelt.
Néztem útban hazafelé a fákat, őszi aranyeső hullik, kavarog, és a part is felragyog egy percre az ömlő esőben.
Mennyi kézenfekvő ok a hálára.
Aztán este véletlenül egy film kerül szemem elé.
A vívó -egy észt férfiről szól a sztálini időkből...
Kopott, nyomorult világ, üldöztetés, alázat és gyalázat.
Gyomrom összeszorul, ugyanaz a fájdalmas remegés, amit gyerekként az ávh-s házkutatáskor éreztem, ugyanaz, mint amit a fekete autók láttán.
És bevillan, hogy november 7. előestéje van...
Filmek peregnek bennem...
Saját filmünk, és másoké, kiknek szeretteit elhurcolták, gulágos, ötvenhatos... és nem is emberöltőnyi idő előtti életfilmjei.
Nehezen alszom el.
Utolsó gondolatom a háláé, hogy nem kell a félelmes időket megélnünk többé!
Hála a szellemi és testi szabadságért, a békéért, a mindennapi kenyérért, minek ízét nem keseríti meg a rettegés, a félelem!
Címkék:
a vívó,
hála,
november hét
2016. november 5., szombat
Emlékezős
Őszi harmóniánk...
Bánat és visszaemlékezés a szívsarok csendes zugába húzódtak vissza.
Unokás kacagások, versengések (némi kis pofozkodással fűszerezve) színesítették a napokat.
Gyertya is, ha égett, mi nem ejtettünk emlékező beszédet.
Unokás kacagások, versengések (némi kis pofozkodással fűszerezve) színesítették a napokat.
Gyertya is, ha égett, mi nem ejtettünk emlékező beszédet.
Csak belül volt helye a múltnak, redők simultak, ahogy figyeltük a jövőt...
Gének játszadozása - arcukat nézed és itt nevet, dohog, duzzog, táncol, szalad, csacsog előtted, érintésnyire az, akit idéznek...
Kire is ütött ez a gyerek?
Nem is kérdezed, mert látod szemében azt a másik világot...
És nincs helye könnynek, szívet átható édes örömnek kell a tér.
Az élet újra éled, bennük nyiladoznak a szeretet legszebb virágai.
Kezdünk hát játszani...
Idézni képeket, mit belénk égetett a múlt, s meglátni bennük a lényeget, múlt, jelen, jövő ölelkezik!
Meleg kis kezük kezünkbe bújva segít emlékezni, tenni, hinni, lépni és számukra szép életet remélni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)