Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2016. november 30., szerda

Advent - 2016


2016. november 21., hétfő

Hajnali kép




Kifeslett rongysötét alól
pironkodva
bújik elő a reggel
halk csengősereggel jelez a szél
csilingelő percek


rózsás hajnali fények
festik
szebbé
a
mélységben alvó vidéket


kapaszkodó levelek
búcsúra készen remegnek


komótos
egykedvűséggel
uszály
szel sziporkázó hullámokat
csillanó fényei
élni csábítják mind ki eltévedt


gyengülő árnyak
teret adnak a táncnak
új
színek
hangok
érintések
várnak.

2016. november 20., vasárnap

Ősz

 (A fotó nem a jelen állapotot tükrözi...)


Karcsú
kergetőző fények
felsejlő
selymes ragyogás
cseresznyefánk sebhelyes kérgéhez érek
elhalkuló
életdobbanás


sárga és vörös
csatakos
levél halom
suttogó szél
fodroz vizet
elbukik a kopott partfalon


bámész szemmel nézem a túlparti fákat
játszadozó fények
széjjel futó árnyak
pár csepp pereg arcomra
hagyom
visszatérnek köd foszlató bágyadt sugarak
csitt
várj még kicsit
lásd
horizontod arannyal burkolja
széles ecsettel
búcsúzóban
a
nap.

2016. november 19., szombat

vers


Búcsúztam százszor
l tudom


csendesült szívvel
zizzenő
szél borzolta kócos avaron


búcsúztam
kavargó hóesésben
szerelmet kiáltva
szabadon


éreztem bőrömön
nyári zápor könnyes ízeit


búcsúztam
nyirkos tavaszon
talpunkra nyálkás sár ragadt
korai rohanásba szédült folyónál
szagoltam
 bőrödre tapadó életes illat
utolsó cseppjeit


őrzöm csókod tarkón
homlokon
sejtjeimbe dermedt követelőző örök hatalom

búcsúzom
szétkúszó esti sötétben
fényjeles néma éjszakán
 korai ébredéskor
nem talál rád többé már a szám
felriasztó szürke hajnalon
késő elhagyni azt aki sosem volt és megtalálni azt aki van
magányos
felfeslő takaróban bújva keresem elveszett létem
kutatom
lázban égő régi önmagam.

2016. november 10., csütörtök

Gyöngy és göröngy... Irodalmi pályázat



Ősz


Szép nyarunk lassan már oda
kertünkbe tér az ősz
felsejlik szeptember nehézkes lábnyoma
zizzen
kavarog
az
első sápadt levél
magányos
mohos fák alatt
könnyel fizet már a hajnal régi virágos kedvekért
maréknyi mámor
homokóra
semmibe hulló szerelem
egy
perc
lenne bár
gyönyörrel hímzett tűzforró szirteken
sóvárgó érzés
lenne
akár egyetlen pillanat
vállad ha megremegne
míg hajszálaid szertehullanak
éhesen keresel fel minden unt odút
cseppnyi méz körmöd hegyére talán ha jut
aztán
csak
bámulsz
hová lett
felfestett nyarad
hová a gyöngy
kábultan lépkedsz
lábad előtt messzire guruló szürkére szikkadt
útszéli göröngy.

Érd - "Gyöngy és göröngy" IRKA Irodalmi pályázat  vers kategóriájában első helyezést értem el e versemmel.

2016. november 7., hétfő

Nézzétek a mezők liliomait...



"Nézzétek a mező liliomait..."
(Máté evangéliuma)


Alapige a hálaadás kapcsán.
Hálaadó Istentisztelet volt tegnap - miért vagyok, miért vagyunk hálásak, tudunk-e egyáltalán hálát adni?

Természetesen azonnal és legfőbb helyen unokáim és gyermekeim arca villan fel bennem.
Kimondhatatlanul hálás vagyok értük.
Minden napon, amikor szürkések a fények, és mindenkor, mikor ébredek arcuk fényesíti a reggelt.

Néztem útban hazafelé a fákat, őszi aranyeső hullik, kavarog, és a part is felragyog egy percre az ömlő esőben.
Mennyi kézenfekvő ok a hálára.

Aztán este véletlenül egy film kerül szemem elé.

A vívó -egy észt férfiről szól a sztálini időkből...
Kopott, nyomorult világ, üldöztetés, alázat és gyalázat.

Gyomrom összeszorul, ugyanaz a fájdalmas remegés, amit gyerekként az ávh-s házkutatáskor éreztem, ugyanaz, mint amit a fekete autók láttán.

És bevillan, hogy november 7. előestéje van...

Filmek peregnek bennem...
Saját filmünk, és másoké, kiknek szeretteit elhurcolták, gulágos, ötvenhatos... és nem is emberöltőnyi idő előtti életfilmjei.

Nehezen alszom el.
Utolsó gondolatom a háláé, hogy nem kell a félelmes időket megélnünk többé!

Hála a szellemi és testi szabadságért, a békéért, a mindennapi kenyérért, minek ízét nem keseríti meg a rettegés, a félelem!







2016. november 5., szombat

Emlékezős






Őszi harmóniánk...
Bánat és visszaemlékezés a szívsarok csendes zugába húzódtak vissza.
Unokás kacagások, versengések (némi kis pofozkodással fűszerezve) színesítették a napokat.
Gyertya is, ha égett, mi nem ejtettünk emlékező beszédet.
Csak belül volt helye a múltnak, redők simultak, ahogy figyeltük a jövőt...
Gének játszadozása - arcukat nézed és itt nevet, dohog, duzzog, táncol, szalad, csacsog előtted, érintésnyire az, akit idéznek...
Kire is ütött ez a gyerek?
Nem is kérdezed, mert látod szemében azt a másik világot...
És nincs helye könnynek, szívet átható édes örömnek kell a tér.
Az élet újra éled, bennük nyiladoznak a szeretet legszebb virágai.
Kezdünk hát játszani...
 Idézni képeket, mit belénk égetett a múlt, s meglátni bennük a lényeget, múlt, jelen, jövő ölelkezik!
Meleg kis kezük kezünkbe bújva segít emlékezni, tenni, hinni, lépni és számukra szép életet remélni.