Minden fakul...?

Minden fakul...?

Minden
fakul

minden kopik

szól egy hang s elkomorodik

hová

siet

minek

rohan

hisz
mindennek rendelt ideje van

nézem a fákat

s

az

orgonámat

habcsók fehéren ághoz tapad

idő

sem

volt

hogy
megnövesszék hosszúra nyúló karcsú szárukat

tomboló

tavasz

versenyfutása

egy

pillanat

s

már

az

akác is fürtöt növeszt

virág borít part menti fákat

domboldalak szétszórt bokrait

számolom naptáram sokasodó lapjait

mi ez a rohanás

mi történik itt

eszembe jut a gyermek ki végig járta minap a kertet
apró kezével simította mind a szirmokat

fűben futott és táncolt

arcán napsütés és boldogság volt

nevetése és varázsa

anyám gyöngyszínű kacagása

rég elhagyott kerteket idézek

vénülő csoszogást és aprócska friss léptet

minden

siet

minden

rohan

mégis

mindennek

rendelt

ideje

van.

/Léna vers és Léna szín - enyém színem a lila.../

Éjszaka

Éjszaka

bársony

színezüst

párnámra hajol a hold

felriadok

pohár víz

ajtóig séta

sugár fonódik hömpölygő folyóba

hív

vonz

csalogat

átfest fekete ablakokat

egyszer csak váratlanul

huhogást hallik mely rögvest elcsitul

fülelek

csendben

aztán

később

megint

távoli

halk madárka sóhajba belevegyül

nesz támad

szél remegtet kósza illatot

elcsitul lassan a lárma
magam vagyok

álmodnék édent

gyönyörű holnapot

de

az

a

furcsa hang belém ragadt

 éjszaka

három

az

óra

ennyit

mutat

gondolataim megcsúszva ide- oda siklanak

 minden billen

minden szakad

örvénybe kerülök

elkap

álomba

taszít

feledteti tegnapom tovaszálló könnyű ábrándjait.

Szemben a nappal...

Szemben a nappal

Ezer árnyék

fekete s füstezüst

a

mai

hajnalba

korom

és

mész

vegyül

kész is az első hajnali

képlet

szív szorul ha felidézlek

feketén fehéren nézzük az egészet

múlnak
a

percek

öt felé tekereg az óramutató

hajó

jön

hullámot kavaró

pirosas nagy hasú gyengéden ringató

játék a fénnyel

ágyamig ér el

megtapad szememben a szín

csendesülnek

arannyá váló

sóvár hullámaim

szívritmus zavar

régi dal a csendbe belekavar

és

éppen akkor

kb úgy hatkor

mézzel

mázzal

felém fordul a nap

villannak

rózsás

angyalos

huncut

sugarak

átfestve

feledve

minden baj

minden ostoba ok

szavak

ti

most

koromból aranyba hullotok

szemben a nappal

tisztára mosott új reggelen

szelíd harmat csillog virág kelyhében

s

regimentnyi

töretlen fűszál lándzsahegyen.

Hajnali hajó...

Sötét van még

alig látom a betűt

kezem fáradt

mellé is ütöm az ű-t

fekete és ezüst a táj

tartózkodó távoli fények

nem festik még színesre a képet

pasztell

magányban

szívtakarítást

végzek

közeledő hangok törik a csendet

ablakaim finoman rezegnek

villanó

hajót hordozó folyó

fehér nagy teste lomha

sötét minden kajüt

álmodnak még valamit mindenütt

fordulnak talán vagy ölelnek

teret engedve a révületnek

hamar el is szöknek a hangok

párában remegő túlsó partot

visszasimuló vízcserepeket

hagynak nekem

zöldülő pázsit
ásít

hullott szirmok közt

fekete rigó keres kutat

előttünk

új nap

új utak

omló bomló virágok boldogság felhőt kanyarító könnyű illata

zsongó - bongó

élet

lehajló

orgona

 szíveket ringat

tovarohanó tavaszunk hajnali káprázata...

Az ég felé - az ég felől...

Utak vezetnek száz felé

rejtőző ösvények

sugaras fényutak

légből

kapott

percekkel

órákkal

vesződöm

mindegyik

mást

és

mást

mutat

tegnapi kurta szavak

pengeéles vádak

holnap talán lesz közös győzelem

ránk zuhant és fojtogat

tavasz kincseket veszejtő

hideg

súly

tipródó gyötrelem

az

ég

kitágul

könnye

árad

megrázkódik

mezítelen vállad

gomolygó viselős felhők alatt

szívterhekkel

árvultan

kiálthatsz

hangod elhal

viharra szomjazó lázadó szelekben

fáradt szirmok közé tegnapunk préselem

utak fordulhatnak száz felé

tavaszlázunk

perzsel

és

szorít

homlokodra képzelem

homályba hulló

utolsó

csókjaim.

Hullámok között...

Konok csendek reggele

feketülő szirmok az ágon

tegnap

habfehér csoda

szétégette hirtelen támadó napunk forró ostroma

ringató mesém szirmait szellő sodorja szét

percek alatt felemészt mindent az éhes messzeség

neked

magamnak

súgok

szavakat

mi feszíti szét

tegnapjaink törékeny rejtekét

micsoda kínok ostromolnak

miféle vádakból építesz most magadnak várat

kapui

ki

talán

már

sosem

tárulnának

nevetésnek

tépelődő vágynak

szemeidben árulkodó jegyek

kezemre  szürkülő hajszálad pereg

simítalak

elvétettem tán

sehol sem találok hívogató ismerős jelet

vállad

karod

arcod

fájdalmas lenyomat

harcolsz

fáradsz

mosolyod véreztető sebejtő penge

mentelének

menteném

emlékeink karcsú vonalát nem feledve

szempillám alatt lapuló könnyes csillagok

nézlek

benned mozdulnak idegen tengerek

éden és lakatlan sziget

fények

árnyak

végsőkig küzdenek.

Szirompergős

Megunhatatlan paletta

bíborral kél a horizont ma

ezüst palatábla csillan alatta

folyó fölé hajló friss nyurga ágak

madár füttyös ébredésre vágynak

s

megszólalnak

a

kis

dalnokok

itt

csivitel

amott

csacsog

megkeresik etetőjükben feledett utolsó szem magot

az

ég szelídül

csikók futnak szanaszéjjel rajta

ahogy

a

szél

s

a

repülő
akarja

árnyak és fények

terítik

bontják

a

táguló vidéket 

húznám odáznám a perceket

habfehér cseresznyeág billeg a kép közepén

megakad rajta a fény

szerényen

sejti hogy már vége

sziromkönnyeket ejt

harmatos zöld kertem

buja

ölébe.

Titkos kertben...

Tikos kertbe értem

aprócska

ajtón

meghajolva

téglafallal elzárt

elmúlás

és

pompa

éppen

rálátni a közeli templomtoronyra

vastag törzsű vén diófa virágzott

ágaival eltakarva majd az egész világot

és

lábaim előtt

zöld mezőben

nefelejcskék s pitypangsárga

dús szőnyegét

senki sem járja

a

színeket

csodáltam

habrózsa és fehér ágak

ringatóztak
e

kies világnak
távoli szegletén

akár

az

éden

közelebb nem vitt a léptem

a

csendet megzavarni szentségtörés

száraz ágak

gallyak

jelezték

nincs

szántás

és

nincsen

vetés

ki tudja már

hány éve vár

a

kert

arra

hogy

valaki

szeresse

valaki

éppen

ilyennek

akarja

szatén

selyem

bársony

körtevirág csokrába arcomat belemártom

megtorpan az idő

száz év egy pillanat

emlékek

szavak

ismeretlenek

szívemig el alig hallatszanak

nehéz falak

omló sarkok

málló vakolat

élni fognak újra

vagy

a

feledés mély tengerébe

belehullanak?!

Macskás...

Miféle

álom

mit

üzen

Anyám

szobája

macskák bújnak ki
plafon felőli réseken

kicsik

nagyok

mit akar ez az álom

mondani nekem

téblábolok

éj
közepén

míg

vaksötétbe

színeket kever a hajnal

merre lépjek

nem törődve

gondokkal

bajjal

Anyám

szobája

s

az

álom

megfejtését várom

de

addig

is

sicc

sicc

 sicc

kell

ide

egy

kóbor

macska

is.

Korábbi kép a hozzánk járó szürke macsekról...

Hajók a láthatáron...

A reggeli, délelőtti csúcsforgalom a hajózás élénkülését jelzi... Sajna az elsőt, ami egészen korán úszott a partközelben nem kaptam le...

Életes... április.

 Amikor élettel telik meg a kert, az udvar, a ház - az ember lánya gyönyörködik és unokáz, unokáz, unokáz...

A legszebb nap télben, tavaszban, nyárban-
amikor itt futkároznak mind a hárman...
amikor hemzsegnek
amikor nevetnek
rajzolnak
énekelnek
civódnak

feleselnek
amikor este mese közben alszanak el, s csupán a legkisebb éled fel... Mamu! A végét várom... mit tett Görény Géza, meddig ült tyúkanyó még a tojáson?!
Mamu! Veled maradok.
Mamu! Vigyél a kertbe, Zsömitől féltem....
Nézzük meg még a csillagokat az égen...
Szóval Ők az életet édesítők:

Képek - fényben, árnyékban

Képek fényben

virág

dongó

döngő

hajó

tornyos hullám

szellő remegésben

arannyal csorgatott partoldalom

színeit meg nem unnám

képek árnyékban

mélán

búsan

gazok elleni háborúsan

gyomok között csiga mászik

ásó

kapa

dolgozhatom kifulladásig

képek

szépek

árnyban fényben

rigó pihen a kerítésen

cseresznyefa hajló ága

feszes bimbóit ringatja

bomlásukat

várva

várja.

Költészet napján... 2018-ban

Léleküzenet - előadás a Magyar Költészet Napja alkalmából - a Felvonási Tünetek Színházi Műhely adott lehetőséget, hogy a költészet napja alkalmából verseinkkel ismerkedhessenek az érdeklődők. 

A József Attilára gondolást és Szabó Aida szépséges balladáit,  valamint verseim bemutatását ezúton is köszönöm a kedves és tehetséges csapatnak!

 A házszám... virágai is jelzik, hogy ebben a kis alternatív lakban kiváló alkotó munka folyik.

 

Egy, az elhangzott verseim közül, most különösen aktuális számomra:

 

Hódolat

A
titkod

új

és

régi

sem
lehet

örök teremtés áradó bűvölet

hegy

völgy

tenger

cammogó folyó

neved susogja

áldott alkotó

napfény

holdárnyék

csillagkorona

földmorzsás szívem

oldódó bánata

szivárványkaréjos

bársony alkonyat

teremtő Isten

 tiéd a hódolat!

KÉPES

KÉPESLAP


Illatot

nem

adhatok

víz fodrozódás hangjait is magamban viszem

kanargós utak

felvillanó

szépségeit

szívemben cipelem

tó csillanás

szirmok

keresztek

dombok közé szorított smaragdszín selymek

bokrok

virágok

madarak

út mentén futó kicsi patak
fűzes szemérmes ága

mind

mind

szerelem

teremtő áldása

fészkekből áramló lárma

békesség

remény

száraz levelek közt búvó parányi lény

szemem sarkába lopódzó fények

bármerre nézek gyönyörtől feszülő rügyek

felszabadít a harsány

éltető

üzenet!

/Csavargás tavasz idején./