Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2011. november 30., szerda

Hajnali dal...

Azt nem tudom
hogy
a
mennybe
ez a dal
mennyire megy be
és
azt 
sem
hogy ott
milyen gramofonon hallgathatod
érzem
hogy 
habfehér szárnyad
angyalként vet 
rám
hajnali
s
késő esti
árnyat
hiába takarom szívem
lelkembe
hiányod huzata 
ki
s
be 
járhat
ma gyertyát gyújtok 
és neked dúdolom
ezt a buta dalt 
mert itt már nem volt rá idő
hogy
füledhez
hajolva
százszor
elmondjam újra
hiányzol
ezért hát a hajnali ének
felteszem
újra
meg újra
meg
    újra....

érted.

2011. november 24., csütörtök

Készülődünk

2011. november 20., vasárnap

Hálaadás idején

"Mindenekért hálát adjatok..."
HÁLA- kezdenék itt egy listát, miért is lehetek hálás ma?!

Folytatod?


Hálát adok két unokámért
Gyermekeimért
Az erőért, amelyet naponta megkapok
Az írás öröméért
A szépségért, ami körül vesz engem
A gyerekek szeretetéért



És Te?

2011. november 18., péntek

Semmi más




http://www.youtube.com/watch?v=J9dN1D7OnUg












Semmi más
csak egy felbukkant nóta
kisimul tőle lelkem
gyűrt
megfáradt takarója.

ringass még
s utol érnek az álmok
hajnali ébredéskor 
utat hozzád semerre
sem találok
de azért
ringass
ringass
ringass még...

2011. november 13., vasárnap

Madáretető

2011. november 12., szombat

2011. november 10., csütörtök

Hosszú tél elé

Szép nyarunk minden
tarka színe
mára már elveszett
nem idézi
felhőkkel takarózó ég
réges-régi
azúr nevetésedet
míg várt rá
remegve
vacogva
fel-fel ragyogott
az idő rózsabokra
most hogy itt terem
sötét veremmé
változott az alkony
szelet jósol a pír lenn
a Duna-parton
tél hát körbevesz
átoson hallgató kerteken
arcomon
szívemen
jeges leheletét
béklyóként viselem
virágai e késő délutánnak
még egy kis fényt
napot koldulnának
hogy vége már magam is tudom
hideg napok elé
egyedül nézek
szorosra zárt
homályos ablakon.

2011. november 6., vasárnap

Úttalanok

Rád dobom

hajítom a múltat

szétszedtem már ezerszer

romlott játékomat

mit tehetek

elveszett

szerelmünk nyomába

nem érhetek 

ujjam begyén

mindig is érzem szádnak ívét

belélegzem

magamba préselem

az akarás perceit

betömöm sejtjeim éhező réseit



míg elönt a fáradt unalom

látlak

ezer

millió ablakon át

visszatükröződik arcod

döbbenten fogadod

a

csendet mely kései magányt terem

küzdelmeid ketrecéből

nincs már kijárat 

beléd ivódott a félelem mérgezett cseppje

rád zárul az örökös kelepce

oltárt már ne építs

csak engedd magad

had süssön rád hidegen

nélkülem újra


nap.
 

2011. november 2., szerda

A csend virágai

Gyertyák


A gyertyák összeérnek sorban
nevek
ismerős betűi
felém intenek

öreg keresztek

fehér habos virágok
bánat
veszteség
emlékek között

hol vagytok
Ti
e

széttörött opálos csendben

arany szárnyakkal köszön el az ősz
  hulló könnyem
zizegő
rozsdás levelekre ér

rám borul
újra füstös alkonyat

hiába kiáltás sóhaj

nem enyhítitek 
már
fullasztó magányomat


kormos éjszaka lesz

mire
kisimul bennem
a
nevekkel tele karcolt
arcokkal pecsételt
gyűrt

lélekpapír lenyomat.

November