Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2017. augusztus 20., vasárnap
2017. augusztus 12., szombat
Jutalomfalatok
Bámulom álmos kis arcukat
borzos buksik
tévére tapadó tekintetek
távirányított mámor
ma
kibabrálok veletek
ki reggelizett már
senki
ki szeretne palacsintát enni
dőzsölni
reggeli
helyett
kapcsoljuk ki a tévét
és
az
elsőt
rögvest
meg is eheted
kakaó
lekvár
nutella
méz cseppen és cukor
maszat morzsák körmöd hegyén
mondd csak te mit iszol
kérsz még
megennél akár ötöt
a
forma egyben ki volt a meglökött
kinek drukkoltál
győzött
Hamilton
kikapott
Fettel
?
nyár van
a
nagykabátodat most inkább ne vedd fel
!
!
leesett
nem látom
gyere keresd
hányszor mondjam még hogy moss kezet
szem
száj
orr
fül
feje kerek
nahát milyen ügyesen rajzol ez a gyerek
ha
a
mérkőzésen
nyolc gól
született
ki kalapálta el alaposan az ellenfelet
melyik csillag ragyog
s
melyik
fekete
ennek a bogárkának mi lehet a neve
igyál
egyél
aludj el végre te gyerek
fejből meséljek vagy ezredjére
is
Finduszon jár az eszed
???????????
is
Finduszon jár az eszed
???????????
Unokavers... Lilinek, Simonnak és Lénának örök szeretettel... és hálával.
Címkék:
unokavers
2017. augusztus 7., hétfő
Változás
Bőrömön nyomot hagyó augusztusi téboly
vállamon
méz
karamell
csorog
tavak
tengerek
álmodozó
szédült rabja vagyok
szédült rabja vagyok
hullámok
löknek
taszítanak
vízcseppek
itatnak
tanítanak
a
szomj mégis gyötör
boríts be s ringass életes gyönyör
minden képben benne van a remény
jó útra térek
nagy árat fizettem
balga
tegnapjaimért
sziklák
sivatagok
köztetek
araszolok
régi világok kínját elvetem
születnek új oázis napok
fényfürdő
árnyak
vihar után csendesült
hűsítő létcseppek
áldoznak
szélvészként tovairamodó
utolsó
nyárnak.
utolsó
nyárnak.
2017. augusztus 1., kedd
Nyújtózkodó reggel...
Lépkedek
harmat
hintáz
topáz cseppekben
perzselt
törékeny fűszálakon
törékeny fűszálakon
nincs
hőség
még
nincs
láz
szétolvadó csendes irgalom
a
táj
ezüstös
tükör
hatalmas tálca
éledésre várva
fényes létperem
kábultan méregetem
csak én meg a hajnal
játszadozom gyöngyszínű szavakkal
míg
tikkadt
bokrok
virágok
alatt
szomjoltó kis tócsa fakad
bőrömre visszacsap a permet
nyújtózkodó reggel
mennyire szeretlek
túl a parton
pirosban ébredő korong
tüzes nyilakat feszít át sápadt lombokon
egy
madár
egy
kis fekete árva
röppen halkan a szomjas
vén cseresznyefaágra.
Címkék:
hajnal. vers,
hőség
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)