Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2022. szeptember 30., péntek

Táska vers - játék

 


Minden játszik
napfény cikázik a part felett
kacér sugara arcomba nevet
fittyet hányva a naptárra
a
Dunán
csillan és ragyog.
Mosoly fakad
rózsák szirma boldogan simul
öröm lett az úr
szív vadul és vetkezik a test
jutalom perce
a
lélek repesni kezd.
 
Te
NAP
kérlek abba ne hagyd
hisz
máris
kiskabát zuhan a padra
vállam
vidul 
és
súgja
szedj egy kis színt ma még magadra.

Röpke pillanat
kéj és öröm
hátul
már
vad fellegek tornya emelkedik
várat építenek
hideg szelek
bolond vagy ha tavasznak képzeled
nem nyár és nem is tavasz
 
 szél hajszol
didergető hideget
és
érkeznek is a fellegek
csukódik szirom
virág fakul
október közeleg ne bomolj hát oktalanul.
 
Gyorsan csomagolj
vidd magaddal a színeket
azúr
kobaltkék
türkiz
oliva
friss narancs
és
sárga
gyömöszöld gyorsan a lét nagy táskájába
holnap késő lesz már
eső közeleg
 szürke reggel vár.

 



 


2022. szeptember 20., kedd

PARÁDÉ

 Tavasz, nyár és ősz... reggeltől estig. 

Esett, ragyogott, hideg szék rohangált, begyújtottam a téglásba, vízcseppek csorogtak, kisütött a nap, majd újra csepergett, szivárvány pompázott, fecskék gyakorlatoztak.... ritkán látható felhőparádéban gyönyörködhettem.


 












2022. szeptember 19., hétfő

Fecske búcsúztató....

 

 



Szeptemberi sugár
csalóka sziporka
villog fűszálon és ághegyen
könnyű a perc
árnyék nyújtózkodik lustán 
fenyő tetején szakra csörren
pókhinta repül
legényrózsa rozsdás szirma
nyári mesét üzen
 
hazudik minden
a
reggeli káprázat huncutkodó játék
elő a kabáttal
 bicsakló  léptekkel visszanéző nyár
kicsit tétováz még
minden aranyló könnyű perc ajándék

búcsúzni még betérnek a fecskék
nem hagynak el most sem szótlanul
elmennek hát 
hosszan nézem a partot
cikkázó csivitelő
törékeny fekete testek
mellényük villan s útnak is erednek
hol és merre szálltok az eget kémlelem
 hátha...
búcsú haladékot adtatok még mára
hisz nyoma sincs a tegnapi szürkeségnek
miért nem maradtok
vízcseppek ragyognak
virágszirmok élnek
sirály rikolt
táguló térben
sziporka és pompa
hideg szél nem rohangál tollakat borzolva
 
 tudom hogy véget parancsol az élet törvénye
fülemben mégis cseng a fecskeének 
 
 elrepültök
szárnybillentéssel intve a kert
 minden szegletének.





2022. szeptember 16., péntek

SZÍVHANG


 
Szívhang
itt zakatolt
éreztem ahogy magamhoz öleltem
teste selymét
bőre illatát
összezsugorodott köröttünk parányira
világ
zümmögtem
dúdoltam
buta kis dalokat
s
hallgattam szuszogást
csendesülő puha sóhajokat
ringattam
öleltem
és
minden eszembe jutott
unoka szeretgetős drága pillanatok
percek múlnak
néha
egy-egy óra
míg
elpihen a drága kis portéka
három L és egy S
és a többiek
megannyi gyermekölelés
kín
sírás
és
öröm
szívdallam
üzenet
véráram
kering
nehezült fejecske vállamra hull
boldogító az érzés
kimondhatatlanul.
 
 

2022. szeptember 13., kedd

Nyár elvitelre

 



Bár nincs rá ok
bespájzolok
halomba rakott emlék
elteszem közülük azt ami nekem kell még
rózsán álmodó szöcske
mond csak velem jössz e
vagy
te
pók
összekötöd hálóddal télire a rosszat és a jót
kerti bogarak
néhány levél
száraz gally
virágszál
lila és sárga
egy-két
szívbe préselt szirom
nyár végi szőlő szem
ízed
édes és finom

tengerből kotorászott
kagylók és csigák
ezüstös kő egy öreg kertben talált
füge illat
paradicsom zamat
velem tartotok
vagy
ez
a
nyár
kínosan fájó égető sebhely marad?

Pusztulás és kísérlet
csak a hőség érjen véget
felhő könyörgés
cseppre csepp hulljon
s
lám
már itt téblábol
szürke és rideg
jaj 
bolond a szív ki érti meg
máris didergek
máris fázom
mégis a legjobb
parton szaladni
s
ha ruhámat mind lehántom
vízbe mártózni
perzselő
forró
nyári délutánon.

 




 


2022. szeptember 11., vasárnap

Háromhatvan....

 
Háromhatvan....
Három forintot és hatvan fillért nyomott kezembe anyám, ha nem volt ideje, hogy süssön, s vettem egy kg kenyeret....
Negyven fillér volt a kifli, 50 a kis gombóc fagylalt, 90 fillér pedig a buszjegy.
Harmadik, negyedik és ötödik osztályos koromban három kilométerre laktunk az iskolától. Reggel ponyvás teherautó vitte a dolgozókat a távoli állami gazdaságba, ahol apám munkahelye volt, s bennünket gyerekeket is beszállítottak Mezőkeresztesre az iskolába. Hazafelé volt buszjárat, s ha rossz idő volt anyánk reggel tíz és húsz filléresekből "kimérte" a buszjegy árát. Az apró ott csörgött a zsebemben, de nem gyakran költöttem közlekedésre, hiszen minden fillérnek helye volt, s tudtam, hogy ha gyalogolok az összespórolt vagyonkámból futja majd valamire, ami egyébként nem adatott meg. Gombóc fagylaltra, vagy egy kis szelet csokoládéra...
Az iskola, ahová jártunk olajos padlójú volt, kinti wc, hideg víz, szenes kályha volt benne. Mérhetetlenül szerény felszerelés várta a nebulókat. Akkori tanítóimról, osztálytársaimról kevéske kép maradt meg bennem.
De a hazajutás szépségei feledhetetlenek.
Esőben és sárban, hóban és jeges utakon sem hiányzott a kaland. Legszebb az az ösvény volt, mely egy ligetes, patakos területen vezetett át, sok fa között ballagtunk az olajtelepen élő osztálytársaimmal. (Pontos nevét nem tudom ennek a lakótelepnek, kihullott az idő rostáján.)
A téli időben félig megfagyva értem haza, bakancsom és kesztyűm átázott, arcomat pirosra csípte a hideg. Mégis a zúzmarás, deres, jeges és hatalmas hóba burkolódzott táj jut eszembe, ha arra az időre visszagondolok.
Meg a rengeteg fázás!
Örökölt lábbeli, örökölt lóden kabát, minden örökölt volt, nagyobb testvéreim kinőtt holmija mellé kétszer jutott új kabát, egyiket harmadikban vették, tyúkláb mintás volt, a színét nehezen tudnám leírni, mert se nem sárga, se nem okker, se nem.... talán valamiféle púderes szürkés volt. A második SAJÁT kabát, nos végzős gimnazista voltam midőn ellátogattunk a Corvin áruházba anyámmal, s egy bordó kabátra esett a választás. Szerettem azt a napot, finom virslit árultak a büfében.
De visszatérve a háromhatvanas időkhöz, talán a liter tejért is annyit kértek, bár mi azt nem a boltban vettünk, hanem a gazdaságban, onnan "lötyögtette" haza apám munka után a fehér zománcos kannában.
Nagy telek voltak, cudar hidegek, de anyánk otthon meleg étellel várt, s miután kiengedett a gémberület kezemből, s megettem az ebédet - köményleves, krumplileves, paradicsomleves, - ez utóbbit ki nem állhattam - vagy a kedvencem a "batyuleves", s a menetrend szerinti második fogás is elfogyott a tányérról, kicsit melegedtem a sezlonon.
Utána, ha már megszáradt az átázott cipő és kabát a sparheltnél, másnapi tűzrevaló behordása, gyújtós, kukoricacsutka, stb következett. Majd lecke...
Munkánk mindig volt, valami apró feladat, de játékra is futotta a szomszéd gyerekekkel, majd este könyvvel a kezünkben tértünk nyugovóra. A ma természetes komfort helyett lavórban mosdás, mi "urak" lévén akkoriban már benti toalettel is rendelkeztünk. Ezt az úrságot azért nem kell túl komolyan venni, hiszen nem származásilag tartoztunk az osztályharc vesztesei közé, éppenséggel a másik, nem túlságosan favorizált osztályba valók voltak felmenőink. (Az osztályharc elmebeteg ideológiája a mai fülek számára már ismeretlenül hangzik - szerencsére.) Apám, aki állami gazdasági könyvelő volt mindig kifogástalan öltözéket viselt, makulátlan cipője, vasalt, tiszta ruhája különleges megjelenést biztosított számára. Én a csizmanadrág, csizma kombinációt kedveltem, valahol talán még megvan a csizmahúzója is. Nagyon is rajongott a fizikai munkáért, s úgy tartotta természetesnek, hogy mi is a kövessük őt és anyámat az efféle szenvedélyben. Volt 1-2 disznó az ólban, veteményes kert, anyám mindig tartott baromfit - kacsák, tyúkok, pulykák, gyöngyik népesítették be a lekerített udvarrészt, attól függően, hogy mennyi hely volt számukra. Így aztán kukorica morzsolásból, darálásból, zöld szedésből is kivettük a részünket. Aki pedig valódi falusi volt, annak gyerekként még több dolga volt a ház körül.
A boltba járás és vásárlás szűk körű beszerzésre korlátozódott, a polcokon szerény árukészlet várta a vevőket, s annak, aki faluhelyen csupán a kereskedőkre hagyatkozott, bizony felkophatott az álla. Az lakhatott jól, aki saját maga is "beszállt" a termelésbe.
Különleges emlékeim egyike a vajköpülés, de az már néhány évvel később Nyékládházán történt....
A munka nemesít..., nos ezzel én nem mindig értettem egyet. De a slágert, mely jóval később született a nyolc óra munkáról, nyolc óra pihenésről, s az ugyanennyi szórakozásról.... sehogyan sem sikerült az életben megvalósítanunk.
Ha visszagondolok egy milliméternyi nosztalgia sincs bennem. Csak a gyermekkori friss ízek hiányoznak, de a szegénység nem. S mint említettem mi éppenséggel "gazdagnak" számítottunk, szüleink szorgalma, józan beosztása példás volt, (az örökös spórolásról nem is beszélve), s a jelszó - könyv és kenyér - nem feledhetőek!
Hogy mennyi gyötrelem, fájdalom, és megaláztatás járt a háromhatvanas kenyér mellé, azt teljes mélységében meg már sohasem tudhatom meg.
Hogy miért ez a reggeli visszaemlékezés?
Mert hálátlan vagyok: Tegnap a konyhafestést és visszapakolást némi szanálási hangulat kísérte, s én hűtlen gyermek a kiiktatandó tárgyak közé tettem azt a fehér zománcos kannán, amiben apám hordta a tejet.
Szégyellem is, de most visszakerül a polcra, ha nem is az első sorba, de találok neki helyet.
Megtartom, emlékeztet a háromhatvanas időkre, de nem hullatok a küzdelmes évekért forró könnyeket.


2022. szeptember 10., szombat

Ősz...

 




Színeid keresem

de

minden sötét

kormos felhők közt

nehezen ébred a reggeli ég

fekete és fehér

kert

folyó

utak

szendergő árnyak

szomjas fák alatt

türelmesen várok

míg

lassan

színt hoznak a fények

új

értelmet adnak résznek és egésznek.

Porfoltos

koszcseppes ablaküvegen át

hallgatom

szeptember halkuló gyengéd sóhaját

ma is későbben ébredt a nap

ősz sziszeg

kopott bokrok rozsdás ágai alatt

selymeink

vágyunk

mind-mind oda

hidegben borzong a szétégetett lombkorona

egy-két virág még megmaradt

őszirózsa lila szirma

hajlik hajnali harmat súlya alatt.

Hamarosan a szarka is megérkezik

csörög a fenyő tetején

friss zsákmányban reménykedik.

Ősz

csend

lélekszerelem

lágyan simít a szél

fanyar illattal tölti kertem

szobám és szívem.

 





2022. szeptember 1., csütörtök

Szeptemberi versike....

 



Nehéz ma a táska
s
a
cipő is szorít
kapuból visszafordulnék
apának súgni fontos valamit
plüsseink otthon maradtak
s
a
taci is lapít
megnőttünk
nem lehet
focival vagy macival
kezdeni a sulit
pedig ránk várakoznak
roller
bringa
babák
nyáron szedegetett
csigák
kagylók
sziporkázó csodák
zárul és nyílik egyszerre
köröttünk a világ.
Még csak ez hiányzott
eső is esik
nyár hullatja ránk
langyos
búcsúzó könnyeit
anya kattint
kép kerül a családi mappába
nagymamák izgulnak
kedvenc könyvünk a polcon
árválkodik bezárva.
Tárul az iskola ajtaja
belépünk hát
tudományra vágyva
de
nyár illatot hord még hajunk minden szála.