Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2020. december 31., csütörtök
VÉGE! VÉGE? (2020 Isten veled!)
2020. december 27., vasárnap
ÜNNEP
2020. december 22., kedd
PORCUKROSAN
PORCUKROSAN
Nekem nem ilyen nyúlós panaszos a tél
szirmokat cibáló déli szélben
nedves és sáros a járda
százszorszépek
apró pöttyöket raknak a domb zöldes aljába
a
tél szívemben még mindig cukorfehér
jeges szelekben kavargó kristályszemek
arcom élébe sebet metszenek
kopott kis lódenkabát vastag zokni
lábamon lötyögő bakancs
fűzője bomlik - sosem tudtam jól bekötni
örökölt foltozott térdű mackónadrág
nyakamat melengető bolyhos gyapjú sál
stoppolt volt az egész világ.
Kietlen nyomorunkra
mégis fény tapadt
anyám szép karja lágyan mozdult
dagasztotta az ünnepi kalácsokat
keze alól kiszökött az illat
tüzet élesztett
lisztet szitált
mérlege billent
és
porcukor szállt.
Így
szállok én is ma a múltba tova
gondolatban meglep gyermekkorom
jégcsapos
jégvirágos karácsonya
s
a
hó
finom pelyhekben sűrűn hull le ránk
anyám dús sötét haján
eltévedt cukormorzsa villan
a
morcos szürkeségben
hálaselyembe varázsolódik
ünnepváró szívünk
és
fehéren
tisztán nyílik örömre a lélek.
2020. december 20., vasárnap
Születésnap és hála!
A hála szavai ezek:
Köszönet!
Szeretet!
Ölelés!
Hála azért, hogy vagy nekünk és, hogy jól vagy!
Isten éltessen kislányom!
Lenci, az elsős leányzónk ügyeskedett! |
2020. december 18., péntek
Sötétségben is...
2020. december 14., hétfő
TÉVEDÉSEINK
2020. december 13., vasárnap
Anyámnak
2020. december 6., vasárnap
Mikulás móka...
korommal
ámbár fényes
2020. december 4., péntek
Mi szép, ha nem ez! - Érd Irodalmi Pályázat 2020
MINDEN KÉK
A csend itt bóbiskol még
első madár rikoltásig egy óra is eltelik
észre sem veszem
fut az idő míg a hajnali eget hosszan kémlelem
szorgalmas az égi mester
káprázatot varázsol új és újabb színekkel
fényszalaggal gúzsba köti a partot
nézem a csodát
lassan tárja szét az ég fényveretes kapuját
mészkék cseppek a sötéttel keverednek
tovatűnik az éji sejtelem
ámulok és egyre többre éhezem
látnom kell hogy meghódít földet és eget a fény
lassacskán a kék
mindenhová finoman beszivárog
színe hasonlatos egy régi zománcozott tálhoz
anyám keze kékítőt cseppentett bele hogy ruháinkat fehérebbé tegye
nap szárította szél lengette rázta
nyár illatú lepedő és párna kísért lefekvéskor
álmodott gyermeki világba
egekre tekintek újra visszarepülök velük a múltba
emlékek suhannak
tejes felhőhabokon szállnak
madártejet kanalaz anyám
nagyra tátom a számat
ne csorogjon félre egy csepp sem
anyám gyógyító kezét
könnyedén teszi láztól sajgó fejemre
kincses meséket súg
szépeket
nem cserélném semmivel el a perceket
húzom és vonom a gyógyulást hosszasan fontolom
meleg és puha ölelést érzek ma is a hátamon
még tágasabbra nyílik az ég
szeretem ha ennyire kék
benne megtalálom ibolyaszín tekintetét
gyerek lehetek gondtalan gyerek
nem keresek bajt ostoba bánatok miatt sem epekedek
szívem mélyén gyarapodnak a vágyak
saját szemmel nézni minden szegletét a lázadó világnak
szürkén gomolygó felhőkről mit sem sejteni
egünket hányszor de hányszor befedi
árnyékot vet hidegen
vállamra terpeszkedik és akkor minden idegen
súly nyom arcomat anyám virágos kötényébe fúrom
bánatot s félelmeket szorgos keze elhesseget
végig gondolom minden elvétett léptemet
feloldozást kapok és újra szabad leszek
rakoncátlan kalandra éhes
eget és földet kémlelő
kerek szemmel hajnali titkokat megleső
vakító kékek tengerébe látó
könnymaszatos kicsiny gyerek
megtanított rá hogy ébredéskor
a
napba mindig bízón belenézhetek.
( A versem arany fokozatban részesült.)
2020. december 3., csütörtök
N. I. emlékére - egy régi vers
TILTOTT MÁJUSOM
Szőkén ragyognak fel a fények ha arra a napra gondolok
virágkelyhekben élénk tüzek égtek
bőrömön éreztem
minden szélfútta pillanatot
friss esőtől fellazított utakon indultunk
gondolatom még visszajár
csendes erdei ösvényen
vak szívtitkokat talál
szürkeségből váratlan tört rám
lepketáncos tündérragyogás
kérgüket vesztett fák között
lila villanás
apró orchidea tágult kehellyel életcsókjára várt
lehajoltam
arcomra új színeket
festett a bársonypuha
szál
szél ringatta fűben
karoltam múltat és jelent
fülembe fújta
sodorta a szél
ismeretlen világ
vágyott végtelen hangjait
minden rezzenés zene volt nekem
bástyám a bánat rogyni látszott
repedeztek megunt falak
csend volt
arcomhoz préselt sóhajokat
mohón vert vissza tobzódó szívzuhatag
kapzsi kalandor vér
lüktetve száguldott át táguló ereken
zöld földköpeny
pazarló pompája
minden árnyalatának sugallata
életszerelem
tépett percvarázslat
révület
borzongató vágyak nyomát ma nem lelem
ág reccsen - felriadok
kopott útjaimon régi létindák
szótlan birodalmam
múltszövevényei
éhesen várják hogy visszataláljak
bennem visszhangoznak múltunk időtlen léptei.
(Onnan fentről biztosan jól látszik a tisztás, az erdő, a rét, és sosem takarja már többé felhő a napot... Köszönöm, hogy barátok voltunk.)
2020. november 29., vasárnap
Néha igen - néha nem...
magányos téblábolás
nekem