Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2020. december 31., csütörtök

VÉGE! VÉGE? (2020 Isten veled!)

 


Szürke homályos még az ablaküveg
csend
 libben
cirógat és csitít
a
színek még alszanak kicsit
bennem sem zakatolnak
nyugtalan szavak
messzi füzek hajladozva
barkát bontanak

minden mese
tegnappá válik
sötét hajók messzire viszik 
összegubancolódott
furcsa álmaink
 
hagyj nekem
valami kincses útravalót itt
partok
ösvények
szirom és illat
megőrzik hóbortos titkaink

új fények öleljenek át
s
táruljon ki ismét a nagyvilág
ujjbegyeink 
lüktető erek
minden kacatot elengedjenek
 
fut az idő
pereg
 pereg
egyre csak pereg
elhibázott búcsúzások
elvétett léptek és szavak
bilincsek
láncok mind lehulljanak
 
 északi szél
 vad nótát fúj hevesen
 rügyek vacognak
riadt szemérmesen

engedetlen
kalimpáló szívek
 fényért
melegért
 jóért
esdenek
 
oldozz fel
szabadon szikrázzék a szó
engedd hogy öleljen a nap
higgyük hogy a holnap
lesz még boldogabb.
 

 
 
 

TIZENKÉT KÖZELI KÉP

Tizenkét kép, tizenkét hónap, túszul ejtett szépségeim...

Közel - a színek sosem engednek engem el.















2020. december 27., vasárnap

ÜNNEP

 

 


Ünnep


Hitem hulló morzsáit
markomba szedegetem
ajándékaimat sorra veszem


béke
és
hála
család
unokák
két gyerekem
áldás
megváltás
mind ami való
ige és dal
szívünkbe hatoló
karácsonyi fényből
ránk hull az ünnepen
gyertyaláng
titok
illat
sejtelmes csillag mutatja
gyermeki utainkat
 
 
és
gazdagon árad ránk a kegyelem
ezen a sóhajokkal viselős
áldott
szent
ünnepen.
 





 

 

2020. december 22., kedd

PORCUKROSAN

 


PORCUKROSAN


Nekem nem ilyen nyúlós panaszos a tél

szirmokat cibáló déli szélben

nedves és sáros a járda

százszorszépek

apró pöttyöket raknak a domb zöldes aljába

a

tél szívemben még mindig cukorfehér

jeges szelekben kavargó kristályszemek

arcom élébe sebet metszenek

kopott kis lódenkabát vastag zokni

lábamon lötyögő bakancs

fűzője bomlik - sosem tudtam jól bekötni

örökölt foltozott térdű mackónadrág

nyakamat melengető bolyhos gyapjú sál 

stoppolt volt az egész világ.


Kietlen nyomorunkra

mégis fény tapadt

anyám szép karja lágyan mozdult

dagasztotta az ünnepi kalácsokat

keze alól kiszökött az illat

tüzet élesztett

lisztet szitált

mérlege billent

és

 porcukor szállt.


Így

szállok én is ma a múltba tova

gondolatban meglep gyermekkorom

jégcsapos

jégvirágos karácsonya

s

a

finom pelyhekben sűrűn hull le ránk

anyám dús sötét haján

eltévedt cukormorzsa villan

 a

morcos szürkeségben

hálaselyembe varázsolódik

ünnepváró szívünk

és

fehéren

tisztán nyílik örömre a lélek.


Nekem nem ilyen nyúlós panaszos a tél
szirmokat cibáló déli szélben
nedves
sáros a járda
százszorszépek
pöttyöket raknak a domb zöldes aljába

a
tél
szívemben még mindig cukorfehér
jeges szelekben kavargó kristályszemek
arcom élébe sebet metszenek
kopott kis lódenkabát
vastag zokni
lábamon lötyögő bakancs
fűzője bomlik - sosem tudtam jól bekötni
örökölt foltozott térdű mackónadrág
nyakamat melengető bolyhos
gyapjú sál
 
stoppolt volt az egész világ
kietlen nyomorunkra
mégis fény tapadt
anyám
szép karja lágyan mozdult
dagasztotta az ünnepi kalácsokat
tenyeréből kiszökött az illat
tüzet élesztett
lisztet szitált
mérlege billent
és
 porcukor szállt
 
így
szállok én is ma a múltba tova
gondolatban meglep gyermekkorom
jégcsapos
jégvirágos
karácsonya
s
a
finom pelyhekben sűrűn hull le ránk
anyám dús sötét haján
eltévedt cukormorzsa villan
 
a
morcos szürkeségben
fehér hálaselyembe varázsolódik
ünnepvárón a szív
és
fehéren tisztán nyílik örömre a táj. 
 



2020. december 20., vasárnap

Születésnap és hála!

 

A hála szavai ezek:

Köszönet!

Szeretet!

Ölelés!

Hála azért, hogy vagy nekünk és, hogy jól vagy!

Isten éltessen kislányom!


Lenci, az elsős leányzónk ügyeskedett!

2020. december 18., péntek

Sötétségben is...

 


Sötétségben is...


Fagypont fölött
éppen
éjt alig mulasztó szürkeségben
gyűrt ébredés fogságában
fényre
várakozó
vágyban
érkezik
a
nagy hajó
 
kopott seszínű léttakaró
közepébe
fénycsíkot húz a sötétbe
uszályok oldalán lámpasor
vízre hullva szétáramol
mosdat
követ
kavicsokat
hosszan nézek fénycsíkokat

mozdul
hullámzik mint a tenger
teljen meg minden színekkel
vonszolt napok bús terheit
segíts teremtő ledobni
itt
 
ne számoljak veszteséget
új
reggel
újult hittel éled
tűnjön el könny és bánat
 
segíts nekem
hogy
minden percet
ajándéknak lássak.

2020. december 14., hétfő

TÉVEDÉSEINK

 




Tévedéseink


A
kert
alatt
nem kél a nap
nem mozdul
se
madár
se
hajó
álomba ringatnám magam
szívem dobol bánatos riadót

búcsú ideje van
hajnali sötétben
emlékeinket nézem
megmarad bennem valamennyi kép a belső vetítőgépen
 
kabát - sál
nagy karimás kalap
téli süvítő szélben
ballagunk budai hársak alatt
övéihez igazítom
aprócska lépéseim
tanít
felfedi a lét különös titkait

tavasz és nyár
halványlila ingben
öreg budai téren vár
mosolyogva integet
messziről figyeli
sietős érkezésemet

élő legenda - nekem
sziporkázó
izgalmas
történelem

kortalan utak
emlékek
levelek - írások százak
nem sejtettem
hogy
szürke
téli éjszakát választ végső állomásnak

keresem
most a méltó szavakat itt
kalapját levéve messziről kiált

Téved!
 Nem csak néhány bukdácsoló mondatot,
 de
végre
verseskötetet akarok!

Hallgatok
gyertyát gyújtva felnézek az égre
búcsúja
csillagszavakkal érkező üzenet

megszökött a vénség vacogó hidege elől
s
most fentről somolyogva nézi

pazarló szellemének ezer színét

hogyan próbálom botladozó csendben 
sóhajtva visszaidézni
s
hiába szólnak rám tévedéseink
nem
jutott időnk
jóvátenni mind...
 
 
 
Születünk - meghalunk...
 
M. J.
barátom
szenvedélyes
életszeretetének
adózva
örök tisztelettel.
K. M.
 

 

2020. december 13., vasárnap

Anyámnak

 


Vers anyám ... születésnapjára


Ma lennél annyi
...
titkos ez a szám
bár
már majdnem kerek
nem törlünk le ma hulló könnyeket
hanem
hosszú perceken át
idézzük szíved jóságát
kalácsod íze megmarad
unokádnál járt a pirkadat
két kalács kél a tálban
mazsolás és fehér
s
mi
hálát adunk a létedért
és
nevetve emlékeztünk szereteted idejére
meg
arra
is
mikor
nem voltam jó gyereked éppen
nehéz keresztedet letetted
szemeid ránk már távolból nevetnek 
ibolyakékek
bánat és baj odaátra már nem kísért el
elköszöntél májusi széllel
ha
nézem az eget
tekintetedre emlékezek
és
ha
nézem a kinyílott karácsonyi virágot
törékeny szirmában
táncoló kecses balerinát látok

mindent mi neked nem adatott
megadnak majd nekik a holnapok
mutatnak mindig új csodát
unokák és dédunokák
génjeid
bennünk
bennük
felfedik a lét legszebb titkait
kalács
kenyér
virág
örökségünk a tágas szép világ
a
hit hogy élni szép
táplálja a nagy család gyökereit
ma is 

boldog születésnapot
MAMA
ne tiltakozz ma nekem itt
látod
szót fogadok
elhallgatom hogy közeledik a tizedik
X
!

2020. december 6., vasárnap

Mikulás móka...

 


Jókor
reggel
frissen kelek
cipődbe virgácsokat teszek

széndarabbal - korommal
nem törődve
korommal

egy-két
hagymát
ráncos krumplit
hagyok cipődbe gurulni
hozzá teszek
cukrot
hármat
diabétesz most még várhat
s
hogy
maradjon meg az egészség
piros alma - jó reménység
 
 a
virgács nagy ám
ámbár fényes
miért kapod
nem kétséges!

2020. december 4., péntek

Mi szép, ha nem ez! - Érd Irodalmi Pályázat 2020

 

MINDEN KÉK

A csend itt bóbiskol még 

első madár rikoltásig egy óra is eltelik

észre sem veszem

fut az idő míg a hajnali eget hosszan kémlelem

szorgalmas az égi mester

káprázatot varázsol új és újabb színekkel

fényszalaggal gúzsba köti a partot


nézem a csodát

lassan tárja szét az ég fényveretes kapuját

mészkék cseppek a sötéttel keverednek

tovatűnik az éji sejtelem

ámulok és egyre többre éhezem

látnom kell hogy meghódít földet és eget a fény

lassacskán a kék

mindenhová finoman beszivárog

színe hasonlatos egy régi zománcozott tálhoz

anyám keze kékítőt cseppentett bele hogy ruháinkat fehérebbé tegye

nap szárította szél lengette rázta

nyár illatú lepedő és párna kísért lefekvéskor

álmodott gyermeki világba

egekre tekintek újra visszarepülök velük a múltba

emlékek suhannak

tejes felhőhabokon szállnak

madártejet kanalaz anyám

nagyra tátom a számat

ne csorogjon félre egy csepp sem

anyám gyógyító kezét

könnyedén teszi láztól sajgó fejemre

kincses meséket súg

szépeket

nem cserélném semmivel el a perceket

húzom és vonom a gyógyulást hosszasan fontolom

meleg és puha ölelést érzek ma is a hátamon


még tágasabbra nyílik az ég

szeretem ha ennyire kék

benne megtalálom ibolyaszín tekintetét

gyerek lehetek gondtalan gyerek

nem keresek bajt ostoba bánatok miatt sem epekedek

szívem mélyén gyarapodnak a vágyak

saját szemmel nézni minden szegletét a lázadó világnak

szürkén gomolygó felhőkről mit sem sejteni

egünket  hányszor de hányszor befedi

 árnyékot vet hidegen

vállamra terpeszkedik és akkor minden idegen

súly nyom arcomat anyám virágos kötényébe fúrom

bánatot s félelmeket szorgos keze elhesseget

végig gondolom minden elvétett léptemet 

feloldozást kapok és újra szabad leszek

rakoncátlan kalandra éhes

eget és földet kémlelő

kerek szemmel hajnali titkokat megleső

vakító kékek tengerébe látó

könnymaszatos kicsiny gyerek


megtanított rá hogy ébredéskor

a

napba mindig bízón belenézhetek.

 

 

( A versem arany fokozatban részesült.)

2020. december 3., csütörtök

N. I. emlékére - egy régi vers

 


TILTOTT MÁJUSOM

 

Szőkén ragyognak fel a fények ha arra a napra gondolok

virágkelyhekben élénk tüzek égtek

bőrömön éreztem minden szélfútta pillanatot

friss esőtől fellazított utakon indultunk

 

gondolatom még visszajár

csendes erdei ösvényen

vak szívtitkokat talál

 

szürkeségből váratlan tört rám

lepketáncos tündérragyogás

kérgüket vesztett fák között

lila villanás

apró orchidea tágult kehellyel életcsókjára várt

lehajoltam
arcomra
új színeket festett a bársonypuha szál

szél ringatta fűben

karoltam múltat és jelent

fülembe fújta

sodorta a szél

ismeretlen világ

vágyott végtelen hangjait

minden rezzenés zene volt nekem

 bástyám a bánat rogyni látszott

repedeztek megunt falak

csend volt

arcomhoz préselt sóhajokat

mohón vert vissza tobzódó szívzuhatag

kapzsi kalandor vér

lüktetve száguldott át táguló ereken

zöld földköpeny pazarló pompája
minden árnyalatának sugallata

életszerelem


tépett percvarázslat

révület

borzongató vágyak nyomát ma nem lelem

ág reccsen - felriadok

kopott útjaimon régi létindák 

szótlan birodalmam múltszövevényei

éhesen várják hogy visszataláljak

bennem visszhangoznak múltunk időtlen léptei.

 

(Onnan fentről biztosan jól látszik a tisztás, az erdő, a rét, és sosem takarja már többé felhő a napot... Köszönöm, hogy barátok voltunk.)


2020. november 29., vasárnap

Néha igen - néha nem...

 


Keskeny kis ösvények és tágas terek
sápadt levelek és csúszós éles kövek
légy óvatos
nincs kapaszkodó
bordó bogyók
halódó virágok
foltoznak  mélységeket
és
néha
magasságot 

múlt
jelen
jövő
keringőzve hulló száraz falevelek
elgondolkodtató
zajok nélkül
suttogva búcsúzó idő

néha igen
néha nem

ilyen a kedvem ezen a ködfátylas álmos reggelen
nézem a tárulkozó partot
hátunk mögé dobhatnánk a harcot
éjszaka közepén fel-felriasztó
magányos téblábolás
fájdalom
elveszett gyerek vagyok
vállamon
cipelem bánatom
koszos járda málló peremén várok
elűzném ezt a fojtogató létszomjas álmot

miért ne lehetne inkább az a másik
könnyű álom újra az enyém
a
következő
életállomásig

kellene az a perc
mikor ölelsz
lépésre az úttól
szerelmet fúlva súgsz
hajamban játszó kezed
megállítja némán a futó perceket
ősz szagú fénykarcos pillanat
ujjam hegyével érintem pilláidat

éjszakánként miért nem ez az álom
keres meg engem
nem érthetem
mert
néha igen és néha nem

ismerős lehetsz vagy éppen idegen

nem peregnek régi mesék
szép szavak sem billegnek fémes toll hegyén
napjaid fonatát már nem ismerem
kifosztott őszi tájban
 lépteidet most is keresem
keskeny ösvény
összeboruló ágak
 nyírek libbenő könnyű sóhaja
hajnali párakönnyek lenyomata

régen fellapozott szép kifestőkönyvek
színeinkből csak néhány maradt
add vissza kérlek
nekem 
a
csillanó fénnyel sugárzó
bőrömre olvadó
meleg aranyakat.