Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. június 26., hétfő

Nézd

 
Nézd
a
reggelt
párás
fellegekkel
viselős
az
ég

zöld
zöld
zöld
burjánzás
takarja
fáradt barnaság tegnapi foltjait

éled
ébred
dalol
fekete rigó trillázik valahol
nézd
a
reggel
feszített vásznán megannyi szín
szemed
megakad
omló
bomló
frissen mosott patyolat fényein.

2017. június 24., szombat

Nyári rajz...


Nyári rajz
lehet egyszerű firka
frissen simított fehér papírra
hulló
fények
árnyékpöttyös vidékek
vízcseppek ritkán oldják
szétégett dombhajlatok kopár színét
tágas az ég
forró pászmákban tűzcifra szél
borzol bele a tájba
árokparton
mellmagas fű sápadt simulása


esőre váró
sorvadó
zajt ütő kukoricatábla
kókadt napraforgók égbe sem néznek
tányérjuk sincs még szegénykéknek


eltévedt
cseppek
bolyongva tikkadt utat keresnek
barna folt terjed
tompuló zöld palettába
fáradt földszínek keverednek


hervadó virághad
szirmai
szomjoltó vízsugárra vágynak

szám szélén

hajnali kószálásom nyoma
szendergő málnaszemek
selyem pirosa

körmöm hegyén boldog fény villan
 forró nyarunk fullasztó illata
tovaillan...

2017. június 7., szerda

Kicsit

 
Kicsit
neked
kicsit
magamnak
magányunknak
zöld őrületbe hajló reggelen
folyónak
melyen minden fény
csuda
rejtelem
elmondtam neked ezerszer
meg
százszor
elveszek
ha
hangod nem varázsol
szavaid nélkül árva vagyok
elesett
sírok
sebes térdű védtelen
maszatos
gyerek
könny bukdácsol
hajnali fényeken


magamnak
kezemre ragadó nedvek
rubinból kifoszló cseresznyemag
fenséges mákonya
ajkamhoz tapadó íz
csókjaid nyoma
kicsit magamnak
kicsit meg neked
súgom
bőrömre ma is pirossal
pecsételtelek.

2017. június 3., szombat

Margaréta peremén - júniusi vers



Selymet sző a hajnal
pirossal
arannyal
lengén veti szememre a fátylat

margaréta peremén
ártatlan
kábul bogárka szendereg
illatfelhő
ablakomig árad

Duna vizében
éledő június magát cicomázza
minden
máz
apró fényjel
hírhozó
elmúlott az éjjel

topáz kékje dereng az égen
túlparti fák vízre hajlanak
engedelmesen
szerényen

részeg tobzódással ölelő nyári ébredésben
hangod
édesítő
ritmusára
vágytam
rám feszülő szigorú magányban


cifrán szóló madárnóta zökkent
 
nyári
játék

szerelmes feketerigó magasba röppen
rubin gyümölcsöt csippentett
csőrén csillanó nedvek


/száz kérdőjel - hiányzol - szeretlek/


minden perc ajándék

füttyjel hasítja csendfalunkat szét
józanodok
harmatos virágom fonnyadó szirmait szedem
bolond
sebekre
gyógyír
párnámra teszem

nyújtózó békében kezdődik a nap
árnyék szűkül
fénypettyes bokraim alatt.

2017. május 19., péntek

Jó kérdés...

Lencikém van itthon babaolajotok?
Léna: Mama milyen olaj? Babaolaj vagy nagymamaolaj?


ps:

Nem jó megöregedni Léna, mert nem jó a szemem, csak az benne a jó, hogy ilyen aranyos unokáim lehetnek.
Lenci rámutat a "nem látott" helyekre - Itt is egy szöszmösz, ott is egy szöszmösz. (szőrszálak a térdemen )

2017. május 18., csütörtök

Mókus


Rajzolunk...
Használatban a "nyúltól" kapott szépséges ceruzák.
Lenci ügyessége - két kezes rajzolás, hol az egyik, hol a másik kezében lévő ceruzát használja.
Tegnap egyszer csak megtorpan - Mama nem tudok mókust rajzolni!
Nahát!
Micsoda dolog ez egy három évestől? Bejnye! Mutatom, majd megnézzük a neten is, Lilivel is megtárgyaljuk a témát. És kiderül Mama sem tud. Igaz, hogy csak hatvan évnyi a korkülönbség.
Jó Mama is holtig tanul...
Mókus tanulás lesz, gyanúm, hogy Léna kezei alól hamarabb kikerekedik egy helyre kis ugri-bugri mókuska...
/Körmei alatt kakaómorzsák látszanak -úgy szeretem ezt az ügyes kis kezet- az csupán hab a tortán, hogy körömvágás közben nem orrol rám, hanem nevet!/

 

2017. május 15., hétfő

Utak május idején...


Szerelem ringat minden fűszálat
piruló árokpartokon selymet fodroz a szél
letérdelnél
hogy
esküdj
meg is halnál az életért

örök
csodák
pazarló mámorát
veszni nem hagyod
minden
bokor
felidéz egy elvesztegetett tegnapot

harsogóan habfehér
illatot hullató akác
figyelmeztet
tévúton jársz
meghalsz és újra éledsz
hétpecsétes titkok szakadnak szét
szavak
hallhatatlanok
súgják
miénk e pompa
hozzánk hajol

gázolunk a hullott szirmokon
míg
valahol
tudatunk alá temetve
dongó
dönögő
dudorászó
kívánság éled
széttépni valamennyi ostobán tákolt képet


májusi mámorban úszik a rét
vadvirágok
ékes
partra vetett rózsák
legszebb tavaszunk híreit kidobolják

türelmetlenül
 magányt sértenek

pengés élű fényeket ringat a víz
sírsz
minden csepp szívig csorog
míg
csendesül a vágy
arcodon ostoba nyugalom ver tanyát
út menti
harsogó búzatábla ezüstbe hajló kalásszal int
reménnyel tetézi az alkony
ölelkező
bűbájos színeit.






2017. május 13., szombat

Semmi más....








Semmi más
csak
képek
virág ahová lépek
árnyékok
szirmok
illat
fények
csigák
bogarak
parányi lények
élnek
élsz
élek

a
kert
alatt
s
az
égen
felhő játszódik kéken

megállok
és
csak
nézem

szívfürdőzik lényem

élek
élsz
élünk
élnek

füst száll
majd eltűnnek a léptek

nem marad más
utánunk
csupán a képek...


2017. május 11., csütörtök

Irodalmi pályázat - Fődíj


FÉNYJELEK

Fák
bokrok
madarak
fűszálak
füst
pára
sziromlenyomat

komótosan húzza félre függönyét a hajnal
vékony száron vezetett fényparipák
patkós dobbanása szívemen
friss színekkel
feslő
bomló
bőrömre omló életszerelem


csillagom távol éppen csak sejteti
múlik az éj
pici pamacsokban folyik szét az illat
hajnali lármás madár csőrében szalmaszál
toll és pihe
porszemek
körmöm hegyére friss vágyat varázsló fényjelek
hulló szavak
kikiálthatatlan hangok szorítanak
békák
rigók
házukból pislantó csigák
érzik a kerek világ ringató ritmusát


tiltott utakra lépek
fénymázas esküvések
ezerszer pergetett képek
korok
feketére firkált gyűrött létkartonok
szétfoszló
kifosztó
tévedések
elveszített hitek hámja alól kitérek

hajnali csikórobbanásos éledés
csillanó csendben
 száraz gallyakat roppantva feléd tartok
elveszített unt harcok
sóvárgó szürkeségek helyét elhagyom


TE
vagy
a
holnapom

szilánkos fájdalommal hasító
bőrömre biztató csókot pecsételő
tavaszban tébláboló
friss szelekbe futó lázadó
toldott
foldott
napokat meglopó

madarat
fát
bokrot
rügyet
bimbókat
álmodó
tébolyban velem utazó

tükrös üveglapos folyókat
virágtengereket rajzoló
arcomat újra álmodó
örökös hódító

tavasz

légy szívem vad ritmusa
sarkamba költözzenek feledett táncok
fülemben lüktessenek ősi zenék
érezzem pezsdül a lég
fű fa bogár hordja szanaszét földi létezésünk  isteni üzenetét.


 Az érdi IRKA  által kiírt Nyitnikék pályázat fődíját ma vehettem át a Fényjelek című versemért valamint a Csóka című prózai írásomért.
 

2017. május 8., hétfő

Apámnak, apámról, apámhoz...


Szökik az emlék
lándzsás fűszálon törnek a fények
hiába keresném
régi képed
mosolyok 
érintés
aranyos keretbe zárva

árva vagyok árva

kopott sóhajjal sirathatnálak
könnyek
perdülnek
ellök a puha párna
májusi
magányban
felszálló pára

bimbók
bogarak
balzsam

itt
lapulsz
széthulló vénülő szavakban
felfeslettek a régi léptek
évek repülnek
egyszerű képlet
számolom
magamban
hány éve is
mondat morzsád
élni tanít.

(nyolc éve már.... hiányod szívembe hálni jár)