Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2018. június 18., hétfő

NYÁRIDŐ.

II.
szép kis jelen


Kis jelenek szőnek száz csodát
pillangós percek
csendesen
festenek
tegnapi untak helyett új remek
képeket

kusza képletek között titkokat fejtenek
új
percek
új
hangok
új
színek

szirmok vibrálnak kert alatt
rajtuk donganak
kövérré hízott darazsak
méhek
és
furcsán
fesztelen
ring
sárga lepke képiben
hogy ki az éppen a talány

nézhetem
nem kérdezhetek
nyárfénybe rejtett őrület
magány

lilák
fehérek
omlanak
görcsös vágyak szétbomlanak
bolond
bolond
ki
nyári szépnek ellene van

szitakötő
is
érkezik
zizegve fürdik
repked
itt
szerelmet kér s szerelmet ad
kék és zöld
egyesül
forró
a
nap
szivárvány sugarakban
neonszín torpedók
tüzet
gyújtanak


harcban áll az idő velem
titkait míg figyelem
kis cseppekben pereg
méz illatú nyári szél remeg
körbeveszi vásott szívem
üzen
jelenből szőtt legszebb jelem
 ringat
rabol
s
az
élet
velem
múltat tép és jövőt terem
nyáridőben kis jelek
képek
hangok
délidőben konduló mély torkú harangok
kalandor
órák
léptei

itt vagyok
régi kicsi dalt is dúdolok
hozzád
ha
szól
hozzád hajol...

2018. június 15., péntek

Játék... Eső előtt - eső után (békák békében...)





Talán az ezredik változat
amit
a
nap nekünk ma bemutat
süt
majd
borongóssá változik az ég
beborít a szürkeség
 perc
és
újra
lángra kap a lég
forró lehelete
karolni csábít

békák mulatnak
zöld dalnokok
szívük
ha
van
dobban
szinte
elolvadásig

kerti muzsika szól

hangodra gondolok
ahogy
fűz
remeg
játékod valódi műremek
csak a folyót szelni át

bolondos
fröccsös
délutánt
ígérsz
rozé pezsegne
folyna hatalmas pohárba
úgy vágyom az első hűvös korty
karcos zamatára
roppanós
sült
halak
finom falat
ujjamra talán szálka és olaj is ragad

hangod rekedt
vásott gyerek
löksz és húzol
évek óta tartó bolondéria
ez
a
baráti huzavona

az
ég
felnevet
elég lesz mára a tréfa
e
délután sem lesz a kitartás jutaléka

esni fog
dörögni
villám jő vadul dübörögni
sem
csónak
sem
ladik
nem jut el a túlsó partokig
és
a
 komp sem viszi át
platóján tartva
plátói szerelmünk a túlsó partra...

2018. június 14., csütörtök

NYÁRIDŐ


I.


A
magas
lándzsás virágok
tűzlángban égnek

kezed a vállamon
szád sarkához érek
pillád hegyén keringőt jár az álom
múltba futó utak
a
végét sohasem találom

kanyargós
döcög
frissen mosott dombok között megül a csend
széjjel kenődött festék
harsány zöld és méla aranysárga
selymes kalásszal ringó búzatábla
a
múlt
csöppen
elénk
sugaras kék egekben
madárfióka próbálja gyenge szárnyait
az
idő lágyan áradón telik
csordogáló emlékpatakok
elsodornak minden kacatot


sóvár kis szelek körbefonják a délutánt
arany
pigmentet
kevernek
mély patinát vonnak
az
ég
távolba vesző fényes hajlatára
felhő burjánzik
lustán készülő habtorony
eső
lesz
nemsokára
 árnyék hullik szívünkre és a tájra.

2018. június 13., szerda

VIHARBAN


Tépsz
vadul rázol
ruhám selyme
fűre
földre
hull
vágyott csókjai a napnak
perzselnek
sejtjeim eszelősen felkacagnak
lombkoronámat rázza a gyönyör
ágak közül kipottyan a tákolt fészek
bármerre csavarod testem
nem találok menedéket
állok és hagyom
szakíts
szoríts
ölelj
szabadon

nincs
szó
vége a világnak
testembe hatolsz
itt vagyok de mégis távolba repít a feltörő sikoly
áldozom a félelmetesen múló heves nyárnak

ágak törnek
gyűrt szélű levelek keringenek
peregnek
tetéző őrület percei minden zegzugot bevesznek
elvész minden
ami
tegnap
és
ami
holnap felé tekint
vágy harcol belül és kint
koronámat félrecsapta a szél
megbillent lombomat erőtlenül tartják korhadó gyenge ágak
szerelmes viharként törsz rám
nincs benned semmi alázat 

villan és dörög
torkodban elemi vágy tör
tornádó pörög
mennyek kapuján dörömböl
dübörög
tépsz
szakítasz
rombolsz
utadban álló gátakat
elsöprő erő
feltámasztasz és meggyötörsz
tékozló kedved életemre tör
égből szakadó tenyérnyi cseppek
könnyfüggönyben meztelenül összetapadó szomjas testek
epekednek
tépett szirmok
mohón szakított vágyak
robban a világ
törzsem körül eltévedt villámok zabolázatlan vággyal ragyognak
cikáznak.

2018. június 10., vasárnap

VAKLÁRMA

VAKLÁRMA


Hajnalban szálló pára pihék
szétfutó sóhajok
a
nap
már
ragyog
nyoma sincs a tegnapi borúnak
virágaim kövéren roskadoznak
szirmaik egymásba simulnak
maradék vízcsepp nyomok
túlérett cseresznye nedves pázsitra potyog

duzzadtan
feketén
ázott
eprek
hajlanak
hullanak a számba
buggyanó piros a málna

eszeveszett sebességgel múlt el az éjjel
álmomba belemosódott hangok
távoli zenével
messziről érkező hajók dohogása
összekevertek
gyilkost
szeretőt
 árulót
jótevőt  
vesztes és nyert csaták rabja lettem

vihartól szabadulva ébredtem csendesen
végig simít a béke 
nem vakít ma semmi sem
tisztán
ártatlanul
nézem
a
tegnap gyilkos fegyverét

édes szabadság

csillanó cseppek
bennetek fürödni kész a nap
hol
lapul
hol
marad
          az
          íz
         a
         zamat
     magamra miért hagynak kóborló szavak
        hová rohan a nyár

        vagy
      vaklárma
       az
      egész
      s
      elég ha marad a rész
      kortyolni a mából
    lemondani eperízű csókok mákonyáról
    karcolni
   kutatni
   búcsút venni vagy éppen megmaradni
   szerelmet elvenni
 feledni
 nem sírni és nem is felkacagni
sebeket eltagadva
napjainkat folyni hagyni

   júniusi hajnal
ujjam közé simuló virág
 tágul vagy éppen összezárul a világ
színfoltokon
vergődő
szavak
árulkodnak

holnapról minek is fecsegnek
elég a ma
hálója befon
összegubancolt árnyak fölött
gyümölcstől terhesen
összeborul frissen mosdatott harsogással a lomb
lepke libbenős reggelen
bőrömre jelet üt a perc
csillan
csobog
az
áradó
Duna
vaklárma
az
örökké
és
a
soha
mosolyod édes otthona a szív
nyár
pazarló
édes
keskeny út vezet
el a reményhez.

2018. június 2., szombat

Elfutott...


Elfutott
hiába tartóztattam volna
nyújtani próbáltam
órákat
perceket

éjszakai égbolt tiszta fénye
rózsás hajnalok tündér remegése
minden új virág
hajnali karének
pirosló eper
ezüstös csiga csík
dongó
darázs
méh
megrebbenő lepke
mutatott és súgott valamit
fellebbentve világunk egyszerű titkait

elfutott
s
a
rózsák
szétbomolnak
szirmuk ladikja lett a parányi tónak
szél
fújja
kergeti
tüzes nap levelük peremét szabdalja
 perzseli
hevétől
szomjas a föld
s
ha
végre zápor jön
vizét mohón
fuldoklón
 nyeli

képek peregnek mind sápadó virágok
mai apró csodák
tegnapi nagy varázslók

mi lesz velem
még nevedet súgom
 illatterhes éji sötétben megállva
májust sirató sóhaj szakad fel
múlttá szelídülő
fényfoltos
éjszakába...


2018. május 23., szerda

LÉPÉSEK....


Lépések
hegyeken és tengereken át
órák
napok
kitáguló világ
sziklák közt bukdácsoló patak
keskeny úton
ősi lábnyom maradt
múlt ösvények kanyarognak
rájuk léphetek
 már-már rám zuhanó hatalmas görgeteg

színes kendők
virágos terek
illatár
és
névtelen sziget
szirmok selyme simuló szőke fényben
fehér hajó karcsú teste villan
kékre festett tengernyi messzeségben
pálmák
fenyvesek
kopár hegyoldalak
hófödte csúcsokon megbicsaklik a nap

 idegen
szavak
mondatok
távoli zenék
magamba gyűjtöm ritmusát
és
ezer
káprázatos
színét

sötét éjben
surranó folyók
fáradt vándorok
ismeretlen földi létbe
belekóstolók...






2018. május 12., szombat

Porszem világ...

Kicsit
még nyújtom a percet
kicsit
még
játszom
poros ablaküvegen
esőnyom
a
kertet
végig csorgott cseppek nyomán át alig hogy látom
egy
perc
és
kitárok
ajtót
ablakot

mozdulatlan
a
most
a
szépség
létlenyomat
de
kitisztítom az ablakokat
eltüntetek minden porszemet
rongyot
kacatot
máglyára vetek


ezer
összegyűrt régi papírdarab
tüzet fog és lángra kap
mindhez valami emlék tapad

ezernyi kép
csupán
egyetlen mozdulat
törölhet a gép
eltűnhetne valamennyi hozzád írt levél
és
el
az
érkező
édes
sóvárgó
válaszok

égő
tűzben
egyszer
talán
minden lobogni fog

csak
a
szív
enyém és tied
érzi
tudja

lehet
tépni
gyűrni
de
minek

minden
szó
minden
elsuttogott mondat
sejtünkbe épült
élősködő csókok örökre bennünk lapulnak
kezed sebhelye a vállamon
hajszálaidat ahogy végig simíthatom
szoknyám szegélyén induló mozdulat
megtorpanó vágy
szerelmes szavak

múlhat a ma
jöhet
a
holnap
porszem és kacatok között
mindvégig ott vagy
csöndfodros mosoly
hiánnyal telített
elvétett
órák
napok
szirmos reggelekből mi az mit magunknak végül meghagyok?!

2018. május 10., csütörtök

Májusi kirándulás




Zöld párába burkolódzó dombok
szürke szalag a távoli folyam
két lányka szalad a völgybe
erdőt felfedezni
indul a roham


minden
bogár
dongó
hernyó és lepke
minden
szirom
"makkfa"
kosbor
hangya
korhadt ág
madár
szöcske
és
kabóca

csoda

mesél az erdő
és
életről mesél a nagymama


Vigyázok rád Mamu!
-Lenci így mondja nekem-
ha fáj a lábad
add a kezed
majd én megyek utánad
léptedet figyelem


tüllje repül
fodrai bomolnak
mosollyal szól
fűszálnak
bokornak
Ő
vezet
titkok kutatója
Lili ügyesen cipőjét igazítja
vizet kortyol
fut
szalad
nézzük meg azt a fát
ott a messzi dombokat

néhány száraz ág
botdarab
fényes mészkő
csigaház
a
gyűjtemény
Apa naponta három botocskát enged!
mondják nekem és boldogan nevetnek felém

messzire vezető keskeny erdei út
nehéz lombsátor
vadvirág
szirompergés
bodzaillat
májusi képek
májusi léptek
ösvény kanyarog a mezőn
sárga lepke billeg lila virág selymes peremén.



A "MAKKFA"!!!!
 

2018. május 9., szerda

Egészen közel...


Egészen közel...


Madár
repül
ablakomhoz egészen közel
szárnyai közt átjátszó fények
röppen
rebben
 irányt változtat az utolsó pillanatban
  nehogy csapdába essen
mögötte zöld hatalom
mélyen meghajolva ringatózik a lomb
búvóhely
biztos rejtek

egészen közel
csigagyerekek házakat cipelnek
milliméteres a csigapálya
bokrok alá vezet
jótékony homályba
 
selyem feszül
szirom szakad
szellő sodorja szinte észrevétlenül
nedves fűszálra
nehézkesen lehajló nedves ágra

 versengenek naprészeg sugarak

színpompás
diadalmas élet
egészen közeli vonalak
zöldes sárgás spirálban
tétova nyomok a kimosdatott
villogó világban

közeli a kép
mit találnál szavaim mélyén
itt
egészen belül
magam vagyok
vagy
tükrös törésben
ezerszeresre felnagyítva
arcodat
szemedet
látom
a
 hatalmas életkivetítő vásznon
?!