Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2024. március 19., kedd

SZÍNEK - SÁRGA

 

 

SÁRGA


Zokogón szép ébredés világa
halvány ború
mint kedvem éppen járja.
Komp közeledik
terhe nehéz
autók sorjáznak
szürkén koszosak
tompa feketék
de
elől
szemben egy erősen sárga
rákontráz
aranyos bokraim
pompázására.
 
Nézem a mindenütt sárga virágot.
Kertemben
nárciszt
pitypangot
aranyvesszőt látok
s
fölöttem az eperfa ágon
sármánypár csókolózik
nincs is ily csoda kerek e világon.

Csupa szín
túlcsorduló festék
tavasznóta csendül
pár nap alatt 
felbolydult a világ fenekestül
és
zeng a dal
robbannak a fények
az
ember alig hisz 
szürkeséghez szokott
fáradt
két szemének
gerlék röppennek
zsenge rügy is táncol
életjel mutatkozik haldokló 
vén cseresznyefánkról
szerelem pille csapong 
mámorosan száll virágra virágról.
 
 















2024. március 14., csütörtök

Készülődés

 


Szeretem ezeket 
a
ráérős reggeleket
tócsában
fékező fényjeleket
ablakomba hulló sugarat
meglátszik minden
praclinyom
kutya mancs
maszat.

Szeretem ezt a hidegben ébredést
korai
kendőben kibírható ujjgémberítő
létezést.

Komor éji leplek tűnnek
árnyak hussannak
galambok szárnya rebben
szállnak az elmúlás és lét között
hezitáló
vén cseresznyefára
gyengéden ringató az ága.

Szeretem a karistolt üvegen át 
nézni
az
édes
tavaszi látomást
nárcisz közt ibolya termett
cinke keres magot
madarak feleselnek.

Zizeg
mocorog
zendül a lét
csodálom
habfehér tulipán üde üzenetét
szerelmes sóhajok
futnak át szívemen
folyó ragyog
 pazarló öröm árad
látom
a
túlparton készülődő fákat
halovány zöld
ünneplő
selyemben pompáznak.
 




 

Nyiss rá a tavaszra... Limhamn temetőkertjében.

 















Limhamns kyrkogård

Elmúlás és éledés. Süvítő szél, szürke fellegek, hollók, sirályok, avarkupacok - közeledni láttam a tavaszt ott.

2024. március 13., szerda

HAZATÉRÉS.

        

Óraszervizelés - Koppenhága reptere.
Az idő megy...
  

 

 

 

 

Rövidke, akár hosszú hétvégének is tekinthető út után, midőn kiléptem a gépből és a lábam földet ért, valami szokatlan öröm fogott el. Bevallom fel is kurjantottam... juhé! valami hasonló hang hagyta el ajkamat. Nagyon meglepődtem magamon. Csütörtök - kedd. Nem olyan intervallum, amely alatt honvágy sajdítaná bensőmet. Különösen nem, ha a szeretetre, a gyermeki ölelésekre, dajkálásra, ölben altatásra és a betegeskedők ápolására gondolok. Az integető kezeket, mosolygó pofikát, durcás felkiáltást és minden egyebet szívbe raktározom, és a legközelebbi viszontlátásig őrizgetem. Egyedül a baba illat nem marad meg... sajnos. 

A gép szinte végig felhők fölötti, aranyló napsütésben haladt, hiába kukucskáltam fikarcnyi sem látszott tengerből, hegyből, kanyargó folyóból. Kár! Remek játékot eszeltem ki egyik előző utamon... Ahogy gyermekként a felhőhabokat, tornyokat valamely tárgyhoz, vagy személyhez hasonlítva bámultam a fűben heverészve... fentről hasonlóan így találgathatom milyen rajzolata van egy-egy erdőnek, tónak.... tudják e vajon az ott élők, hogy a magasból a tavacska szív alakú, a városka éppen egy pillangót formáz?!

Nos most a játék elmaradt. A földre lépés örömét tetézték a virágzó fák, az ünnepre készülés lobogói, a gondolat, hogy röpke óra múlva már honi unokázásba merülök... (némi puszi és ölelés tilalommal, nehogy baci/vírus átadás megeshessék). 

Koppenhága nyüzsgő repterén, talán nyomasztó mérete, az iszonyú árak, vagy a nagy zaj miatt parányinak tűnik az ember. A világ minden része becsatlakozik e hatalmas véráramba és fut, rohan, indul és érkezik folyamatosan.





 
 

Itthon meg egyszerűen CSAK tavasz van. Habrózsaszín, ibolyalila, fehér... örülni a szépnek mindig és mindenhol ér!


2024. március 6., szerda

Simogató.





Hány lépés
hány érintés kell
hogy beteljek tavaszi színekkel?
Zsenge rügyek nedvei
halódó hóvirágok fáradt kelyhei.
Szirmok
fodrok
selymes rétek
virág virágra nő
óvatosan lépek
mintha vezetnélek téged.
 
Magányos az út
terhes
szomorú.
Soha többé soha?
Kérdésem a semmiségbe hull. 
Tudod arra járok
elhajigált tartályok felé
őz nyomok a tócsában
szerelmes pár zengi a lét hívójelét.
Bimbó feszül
s
a
várt kikelet
hiába szédít
nem mutathatom meg
de
valahol távol talán
hallod a léthívó üzenetet.


Fekete harkály
vörös bóbitája villan
társával erdei csendet
nyugalmat keres
reccsen a gally
cipőm zaját
felnagyítva hallja a szundító világ
citrom lepke röppen
poszméh
virágporos édességért remeg. 

Kék szőnyeg
ezüstös nyáras
ösvény szegélyén
martilapu és vicsorgó lapul
nyárias időben
minden szirom ragyog
s
vigasztalni a barka halkan hajamba hull
szelíden simogat
kedvem keresi
 a
tavasz zendülése
dobban a szív
éledés és múlás
zöldülő bokrok közt
surran a múlt
messze jársz
halkuló léptedet 
 csak képzelem
nem látod az iszapos partot
sem
a
gyorsuló hajót távolodni
ketrecbe zár a vesztett értelem.
 
Megállok a kedvenc vén tölgyednél
átkarolom és érted 
érted könnyezem. 







/T! Az erdő a te kedvenc színeidet ontja, tudd, hogy utaimon együtt jössz velem./

2024. március 5., kedd

Születésnapi vers



 

Szerelem...

Itt ring a szívemen
itt vert tanyát
sok évtizeden át
dédelgettem
öntöztem
etettem
ruhámat levettem ha fázott 
takargattam
s
ha
veszni látszott
mert reménytelen
megéreztem
hogy súgja a nevem
hívogat
s
jártunk titkos erdőn
tört varázsú
éjszakai őrült táncokat
muzsikánk mély hangja
bennünk remeg.

Nem hallja senki
nem látja senki
csak a szív bolondul bele
hány de hány évtizede
zsebre vágva egy parányi kavics
tenyérbe szorított virág
elhullatott szirmai vezetnek
képzelt világunk útjain
színező nincs
csupa szürkeség
hajszál zsineg
ezüstösen fehér
álmunkban néha mégis összeér.

ROHANÁS

 

 


 
Párbeszéd a tavasszal.

Szeretsz?
Szeretlek!
Sejtettem.
Vártalak!
Tudom.
Gyönyörű vagy! 
Ne higgy a szemednek!
Jó hogy végre látlak!
Vetkőzöm a bút!
Látom - szanaszét dobálod habselyem ruhádat!
Szabad vagyok - naptári lapokon túl!
Öröm!
Vagy hosszú bánat.
Ne gyűrd ily gyorsan össze az ibolyákat!
Máris rohanok.
Alig öleltelek.
Kedvemre tekergek.
Jaj adj időt nekem!
Sietős.
Szirmaid még alig csodáltam.
Dolgom akadt.
Várj kérlek.
Csak összekuszálom álmaidat.
Mégis.
Nincs időm.
Maradj!
Majd ha fagy!
 
 













2024. március 4., hétfő

Találkozás

 

Tengernyi szín
türkiz
kék
opál
tó mélyén hallgatag sűrű a homály
alszanak még ezüstös nagy halak
hajó pihen
vízre hullik a fény
s
partra szalad a nap
köszöntik fürgén csacsogó habok
nem mulaszthatom el a fenséges pillanatot.
 
Meglesném minden arcod
ősz és tél után
remélem
végre itt van a tavasz
föléd hajolok de  nem adod ki magad
türelemre intesz
nem fecseged ki édes titkaidat
csalsz és vonakodsz
kutatlak
kérdlek
nincs hozzám egyetlen jó szavad.
 
Mit bánom én
érintésed kell - mohó bennem a vágy
 szippantom víztükröd 
borzongatóan nyers illatát.
 
Lépek
nem tétovázom bár lábam máris sajog
rám sziszegsz halkan
de
makacs vagyok
érezni akarom ahogy a csepp
homlokomon véges végig csorog.

Meghálálod 
bőséggel az esztelen ragaszkodást
aranyló nádas
madár zsivaj
fehér vitorlás
lebegő látomás
testem kívánja a metsző hideget
véráram gyorsul
mozdulnak a tompa idegek
 
fülembe súgod a legszebb szavakat
szívem látóhatárán villódzik
visszavonhatatlan sóhajjal a gyönyörű tavasz.
 




Balaton.
2024.
03
03.