Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2016. szeptember 20., kedd

A hétszázát neki...

Hétszázadik bejegyzésnél tartok!
Ezúttal képes felemet mutatom:
Jártamban - keltemben és a kertemben.
/Augusztus és szeptember telefonos képei./
Ernst Múzeum - pipacsos kép.

Budapest Bazilika.

Légi parádé a kertből.

A túlpart.

hattyú - Balaton

Alkony.

Mátyás templom.

Ébredés - mai napfelkelte.

Tornyok.

Eötvös kápolna - Ercsiben.

Előzés.

Belemerültem, vagy úszok is?

2016. szeptember 18., vasárnap

Paprikás nap

Kalocsán jártam tegnap, ahol paprikás napok vannak...
Nekem emlékezős, elérzékenyülős, múlt idézős, sorsokba betekintős, barátkozós, nevetős...
Egy szóval: SZÉP!







2016. szeptember 16., péntek

Nyár végi variáció..

Finom illatú szeptemberi reggel
nyár végi színvariáció
vé betűt
hasítanak
szürkeségben
igyekvő
vadludak
hajó dohog
beleremegnek
ablakok
s
a
parthoz csapódó ólomszínű habok

fent a magasban
repülő ragyog
fényjeleket karcol és  eltűnik a nyárból
akár
a
mámor
bőrömre hulló árnyak
idézik fel szádat
tegnapunk
gyöngyöző hevét
nincs már sötét
elül a hullámverés
megmaradt kis nevetésünk szívembe bugyolálom
melegít még
hűvös
puha
hajnali
órán
játszom
pillanatra
újra képzelem
lezárult
titkoktól mézes régi világom

ajtajaim friss szeleknek sarkig kitárom.

2016. augusztus 24., szerda

Ötkarikás...

Újabb hódolói a japán fonásnak, azaz a kumihimonak.
Kicsik, nagyok mind beleszerettek a gyermektáborban.
Ötkarikás - az olimpia jegyében.

Sokfélék vagyunk...

2016. augusztus 20., szombat

Pillanat

Bíbor a nap
fényfoltokat vet a Dunára
fodros vízen hajó suhan
karikák
hullámok
csendtörők
hisszük mindez már örök

a
pillanat
velem marad
libben a lepkevirág
surrogó
sodró hangokkal ébred a világ
harmat és pára
fölöttük
tüzes korong éltető ragyogása
újra csend
helyreáll a rend
ketten maradunk
párnám meggyűrődött ránca simul
a
lélek
idomul
s
a
test
elűzi a talmi vágyakat
szikrázva szépül a reggeli táj
toronymagasra nyújtózó fák alatt
szél kergeti szét az álmokat.

2016. augusztus 18., csütörtök

MA

Az
éjszaka elunta a holdat
nyirkos hajnali illatokat oldhat a nap
párás tó felett vergődő sugarak
kicsit még csendben
kicsit még halkan
figyelem hogyan peregnek
hullanak
a
cseppek

csalóka
percek
lassul a nyári lüktetés
nyílik a rés
mosolygósan mintha mindegy is volna
beperdül zizegve az első sárga falevél
szelíd hitető szerelemmel
készül az ősz
csontjaid közé borzongást lehel

gyáva vagy
tépd szét pókháló láncodat
ne várj
tiéd
a
pillanat
holnap talán nyirkos köd ölel
ma még bőrödet perzselheti a nyár
utolsó
szívpecsétet ejtő hevével támadó napsugár.

2016. augusztus 14., vasárnap

Tüzek és vizek... létfolytatóink.

 
 


Hárman- hol együtt, hol párban, hol egyedül.
A szív kiderül és megpezsdül az élet (de még mennyire), szépek, épek, kedvesek, bolondozók, és duzzogó(k).
Folyik a játék - hidegben ég a kályhában a tűz, naná, hogy tábortűz, aztán hajós, viháncolós, ölelős, kertes, minden perce kedves.
Játékok - királyok, hajósok, boszorkányok, ezernyi szerep, sziporka, kert, medence, babák, locsolókanna, portörlés, mindenhol felborult tárgyak, napágyból lesznek hajók, vagy várak.
Idilli képek.
Élnek, nevetve adnak és kérnek.
Mesék, dalok, versek.
Arcok, hangok, mozdulatok - mindegyikben benne vagyok és benne vannak azok, akiktől származhatok.
Gének - parádés képlet apák, anyák keverednek, néha megverekednek, mert élet, holnap és remény a három tünemény, a szelíd, a bolondozós, s a makacs sziporkázó elme.
Nevetés és sírás - itt hagyott játék és morzsahegyek, babák, könyvek, autók, rajzok, cerkák, papírfecnik, gyöngyök - álom, éjszakai népvándorlás, zsongás helyett magányos csendre ébredek...
Kedvembe búcsúzó szavak festenek újabb színeket - titkos ölelések,
életszerelmes napok, nélkületek más semmi sem vagyok.

Létfolytatóink -köszönet értük és hála!

2016. július 25., hétfő

Napraforgó

 
 
 
Előttem forog borongó alkonyok
halvány fénypászmás hajnalok
pazarló nappalok
ragyogásában
látom
karnyújtásnyira mint egy napszirmos álom
zöld mezők
sárgult fakó tarlók
talpamat bökő tüskék
emléke
sajog

szelídítő kései varázslat
napraforgó táblák
völgybe alászállnak
dombokra kapaszkodnak fel
végig
egészen a felhőpamacsos puhán kékes égig
fészkek
lágy barnás magvak simulva összeérnek
s
a
szirmok
sárga lángok
felgyújtják bennem az egész világot
minden
él
minden
lobog
hajamba kap a szél
karomon
dobogó
borzongató hűs cseppek
csöndet követelnek
bennem arcod újra éled
dúsan megrakott tányérok fényében
hajlok feléd
hazug a kép
méregzöld karcos levelek
sértik fel mohón táruló tenyerem
érintésedre
éhes ujjaim hegyét.
 
(Nővéremmel sok-sok évvel ezelőtt Kapolcsra mentünk július közepe tájt, s az utat napraforgó tábla szegélyezte...
Minden napraforgó táblában visszaköszön ez az emlék, s az ahogy szerettük egymást....)

2016. július 16., szombat

Ahol sir a lelek...

Tegnap Benedeken jartam...

Regi dicsosegunk hol vesz el a suru homalyban?




2016. július 14., csütörtök

Zuhatag

Egy kicsi... ut kozben.

Algyogyon.

Moge bujtunk...