Nézd

 

Nézd
a

reggelt

párás

fellegekkel

viselős

az

ég

zöld

zöld

zöld

burjánzás

takarja

fáradt barnaság tegnapi foltjait

éled

ébred

dalol

fekete rigó trillázik valahol

nézd

a

reggel

feszített vásznán megannyi szín

szemed

megakad

omló

bomló

frissen mosott patyolat fényein.

Nyári rajz...

Nyári rajz

lehet egyszerű firka

frissen simított fehér papírra

hulló

fények

árnyékpöttyös vidékek

vízcseppek ritkán oldják

szétégett dombhajlatok kopár színét

tágas az ég

forró pászmákban tűzcifra szél

borzol bele a tájba

árokparton

mellmagas fű sápadt simulása

esőre váró

sorvadó

zajt ütő kukoricatábla

kókadt napraforgók égbe sem néznek

tányérjuk sincs még szegénykéknek

eltévedt

cseppek

bolyongva tikkadt utat keresnek

barna folt terjed

tompuló zöld palettába

fáradt földszínek keverednek

hervadó virághad
szirmai
szomjoltó vízsugárra vágynak

szám szélén
hajnali kószálásom nyoma
szendergő málnaszemek
selyem pirosa

körmöm hegyén boldog fény villan

 forró nyarunk fullasztó illata

tovaillan...

Kicsit

 

Kicsit
neked

kicsit

magamnak

magányunknak

zöld őrületbe hajló reggelen

folyónak

melyen minden fény

csuda

rejtelem

elmondtam neked ezerszer

meg

százszor

elveszek

ha

hangod nem varázsol

szavaid nélkül árva vagyok

elesett

sírok

sebes térdű védtelen

maszatos

gyerek

könny bukdácsol

hajnali fényeken

magamnak

kezemre ragadó nedvek

rubinból kifoszló cseresznyemag
fenséges mákonya

ajkamhoz tapadó íz

csókjaid nyoma

kicsit magamnak

kicsit meg neked

súgom

bőrömre ma is pirossal

pecsételtelek.

Margaréta peremén - júniusi vers

Selymet sző a hajnal

pirossal

arannyal

lengén veti szememre a fátylat

margaréta peremén

ártatlan

kábul bogárka szendereg

illatfelhő

ablakomig árad

Duna vizében

éledő június magát cicomázza

minden

máz

apró fényjel

hírhozó

elmúlott az éjjel

topáz kékje dereng az égen

túlparti fák vízre hajlanak

engedelmesen

szerényen

részeg tobzódással ölelő nyári ébredésben

hangod
édesítő

ritmusára

vágytam

rám feszülő szigorú magányban

cifrán szóló madárnóta zökkent

 

nyári

játék

szerelmes feketerigó magasba röppen

rubin gyümölcsöt csippentett

csőrén csillanó nedvek

/száz kérdőjel - hiányzol - szeretlek/

minden perc ajándék

füttyjel hasítja csendfalunkat szét

józanodok

harmatos virágom fonnyadó szirmait szedem

bolond

sebekre

gyógyír

párnámra teszem

nyújtózó békében kezdődik a nap

árnyék szűkül

fénypettyes bokraim alatt.

Jó kérdés...

Lencikém van itthon babaolajotok?
Léna: Mama milyen olaj? Babaolaj vagy nagymamaolaj?


ps:

Nem jó megöregedni Léna, mert nem jó a szemem, csak az benne a jó, hogy ilyen aranyos unokáim lehetnek.
Lenci rámutat a "nem látott" helyekre - Itt is egy szöszmösz, ott is egy szöszmösz. (szőrszálak a térdemen )

Mókus

Rajzolunk...
Használatban a "nyúltól" kapott szépséges ceruzák.
Lenci ügyessége - két kezes rajzolás, hol az egyik, hol a másik kezében lévő ceruzát használja.
Tegnap egyszer csak megtorpan - Mama nem tudok mókust rajzolni!
Nahát!
Micsoda dolog ez egy három évestől? Bejnye! Mutatom, majd megnézzük a neten is, Lilivel is megtárgyaljuk a témát. És kiderül Mama sem tud. Igaz, hogy csak hatvan évnyi a korkülönbség.
Jó Mama is holtig tanul...
Mókus tanulás lesz, gyanúm, hogy Léna kezei alól hamarabb kikerekedik egy helyre kis ugri-bugri mókuska...
/Körmei alatt kakaómorzsák látszanak -úgy szeretem ezt az ügyes kis kezet- az csupán hab a tortán, hogy körömvágás közben nem orrol rám, hanem nevet!/

 

Utak május idején...

Szerelem ringat minden fűszálat

piruló árokpartokon selymet fodroz a szél

letérdelnél

hogy

esküdj

meg is halnál az életért

örök

csodák

pazarló mámorát

veszni nem hagyod

minden

bokor

felidéz egy elvesztegetett tegnapot

harsogóan habfehér
illatot hullató akác

figyelmeztet

tévúton jársz

meghalsz és újra éledsz

hétpecsétes titkok szakadnak szét

szavak

hallhatatlanok

súgják

miénk e pompa

hozzánk hajol

gázolunk a hullott szirmokon

míg

valahol

tudatunk alá temetve

dongó

dönögő

dudorászó

kívánság éled

széttépni valamennyi ostobán tákolt képet

májusi mámorban úszik a rét

vadvirágok

ékes

partra vetett rózsák

legszebb tavaszunk híreit kidobolják

türelmetlenül

 magányt sértenek

pengés élű fényeket ringat a víz

sírsz

minden csepp szívig csorog

míg

csendesül a vágy

arcodon ostoba nyugalom ver tanyát

út menti

harsogó búzatábla ezüstbe hajló kalásszal int

reménnyel tetézi az alkony

ölelkező

bűbájos színeit.

Semmi más....

Semmi más

csak

képek

virág ahová lépek

árnyékok

szirmok
illat

fények

csigák

bogarak

parányi lények

élnek

élsz

élek

a

kert

alatt

s

az

égen

felhő játszódik kéken

megállok

és

csak

nézem

szívfürdőzik lényem

élek

élsz

élünk

élnek

füst száll

majd eltűnnek a léptek

nem marad más

utánunk

csupán a képek...

Irodalmi pályázat - Fődíj

FÉNYJELEK

Fák

bokrok

madarak

fűszálak

füst

pára

sziromlenyomat

komótosan húzza félre függönyét a hajnal

vékony száron vezetett fényparipák

patkós dobbanása szívemen

friss színekkel

feslő

bomló

bőrömre omló életszerelem

csillagom távol éppen csak sejteti

múlik az éj

pici pamacsokban folyik szét az illat

hajnali lármás madár csőrében szalmaszál

toll és pihe

porszemek

körmöm hegyére friss vágyat varázsló fényjelek

hulló szavak

kikiálthatatlan hangok szorítanak

békák

rigók

házukból pislantó csigák

érzik a kerek világ ringató ritmusát

tiltott utakra lépek

fénymázas esküvések

ezerszer pergetett képek

korok

feketére firkált gyűrött létkartonok

szétfoszló

kifosztó

tévedések

elveszített hitek hámja alól kitérek

hajnali csikórobbanásos éledés

csillanó csendben

 száraz gallyakat roppantva feléd tartok

elveszített unt harcok

sóvárgó szürkeségek helyét elhagyom

TE

vagy

a

holnapom

szilánkos fájdalommal hasító

bőrömre biztató csókot pecsételő

tavaszban tébláboló

friss szelekbe futó lázadó

toldott

foldott

napokat meglopó

madarat

fát

bokrot

rügyet

bimbókat

álmodó

tébolyban velem utazó

tükrös üveglapos folyókat

virágtengereket rajzoló

arcomat újra álmodó

örökös hódító

tavasz

légy szívem vad ritmusa

sarkamba költözzenek feledett táncok

fülemben lüktessenek ősi zenék

érezzem pezsdül a lég

fű fa bogár hordja szanaszét földi létezésünk  isteni üzenetét.

 Az érdi IRKA  által kiírt Nyitnikék pályázat fődíját ma vehettem át a Fényjelek című versemért valamint a Csóka című prózai írásomért.

 

Apámnak, apámról, apámhoz...

Szökik az emlék

lándzsás fűszálon törnek a fények

hiába keresném

régi képed

mosolyok 

érintés

aranyos keretbe zárva

árva vagyok árva

kopott sóhajjal sirathatnálak

könnyek

perdülnek

ellök a puha párna

májusi

magányban

felszálló pára

bimbók

bogarak

balzsam

itt

lapulsz

széthulló vénülő szavakban

felfeslettek a régi léptek

évek repülnek

egyszerű képlet

számolom

magamban

hány éve is

mondat morzsád

élni tanít.

(nyolc éve már.... hiányod szívembe hálni jár)