Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. január 15., vasárnap

Január

 
 
Dermesztő
jéghizlaló
hideg
a
folyó kettéválik
túl felén
porcukrosan összeszorult táblák fehérje
itt
a
kert alatt
ólomszín
lassuló mélység
tükrözi híven ébredésünk mennyei fényét
felvérző vörös létsziget
furcsa látomás
naranccsá szelídülő éles színek
fogságba ejtik fázós szívem
a
csend
nem
tarthat már sokáig
hajó
dohog
lézengő táblák között törve új utat
vágyódva nézek utána
míg
bukdácsoló habok
simítanak újra eggyé
kettéhasadó szürkén hömpölygő hullámokat.

2017. január 14., szombat

Sapkás idő...




Sapkás idő van, sőt sapkás, kabátos, sálas, vastagon öltözős.
Azoknak, akiknek nincs meleg fejfedőjük készült a héten hat sapka.
(A hetedik a tű hegyén...)
Lehet, hogy lesz még több is - a tél nem enyhül, igazi jó ropogós, havas, jégtáblás hidegben hadd melegedjen test és lélek.

Szóval sapkák... - horgoltam lilát Lénának is.

2017. január 11., szerda

Vacvac...


Vacvac időnk van...
Zajlik a Duna, hajnalban a jégtáblák koccanására, karistoló hangjára ébredtem.
Egy videót is mellékelek, melyet egy helyi fiatalember készített (bocs az idegen tollakért).
Két napja készült, ma ha mondhatom már még "olyanabb"...

https://www.youtube.com/watch?v=OvieAeRejxk

2017. január 8., vasárnap

Viszontlátásra

Viszontlátásra

reggel
éjszaka

gépies feledés
romhalmaza

kövek
kavicsok
összetört cserép
korhadt pallók közt
mindenféle szép
ódon kis kacat
megroppant
magaddal cipelt évtizedek
tömör súlya alatt

viszontlátásra
mondod s képzeled
búcsúzol
fogytán életed

majd
jön egy hajnal
törékeny rózsafény
álmot gombolyító
lázadó
vak
remény

dermedt a kéz
jégtáblás magányod megreped
elébed lök a sors lávaszín szavakat
tűzmázas emlékeket.

2017. január 7., szombat

Zima!!! - Zajlik a Duna



Megjelentek az első jégtáblák, egyre több és több követi őket....
Igazi tél van!
Kutyaordító hideg!

2017. január 5., csütörtök

Csipke minta


2016. december 31., szombat

Maszatok...


Reggeledik.
Oszlik a sötét, a homály, az ablakon túl kis fenyőfa áll, rajta villannak a fények, ahogy ki, a túlpartra nézek.
Az üvegen nyomok, kezek és mancsok, vagy inkább mancsok és kezek.
Micsoda élvezet ablakhoz állva, orrot nyomva bámulni a hajókra, kompra, a világra!
Az első nyomok lent Zsömi bekéredzkedési kísérletei, pláne ilyenkor, amikor az ünnep "megszentelésének" elengedhetetlen 21. századi kelléke a durrogtatás.
Ma lesz az igazi cirkusz.
Zsömle majd betérhet hozzánk. A macsek immunis, neki jó a fűtött kutyaól.
Mancsok felett ujjlenyomatok sorjáznak, azok fölött egész tenyérnyomok, egyre magasabban... fel, fel és még feljebb.
Tegnap lenyomatok.
Amikor a HAJÓ!!! kiáltás elhangzik futás az ablakhoz, és kezdődhet a tippelés...
Honnan hová?
Mit vihet?
Milyen zászlója van?
Simonom a drága boldogan kiabálja - MAGYAR! - mert a hajóorron ott lobog a piros-fehér-zöld.
Sokadszorra is megbeszéljük, hogy az első zászló mindig azt jelzi, amelyik országban jár a hajó.
Tegnap beletört a bicskánk...
Valahogy annyira hasonlóak a posztjugoszláviai lobogók.
Tippeltünk ezt - azt, végül segített a mi barátunk, azaz a kereső, s így tisztázódott, hogy éppen szlovéniai hajó úszik el partfalunk alatt.
Vissza hát a nyomokhoz.
Tisztulnak a fények, s én kifelé figyelek.
Ma halvány, szürkés-kékes a reggel, egyetlen csíkkal, repülő húz kelet felé.
Türelmes a csend, moccanatlan ágak, egek felé nem kaparásznak, semmi sem rezdül, s a madarak sem keresnek még új magot.
Maradnak hát nekem az ablaknyomok.
Lilié már egészen magasan maszatol, látom ahogy sudáran áll az ablaknál, szája szegletén morzsa billeg, ujjhegyére csoki, vagy süti ragadt.
Kifelé figyel, opálos zöld szemében ülnek a világ összes, kibonthatatlan, kimondhatatlan titkai. Élők és elmúltak súlya vállára telepszik. Néha titok, rejtély, máskor láz, lázadás, vagy fémes villanás, megismerhetetlen utak szövevénye.

Simonom már elhagyta mackós alakját, gömbből sportos fiatalemberré változott az év során, tenyere erőteljesebb nyomokat hagy.
Küzdő és harcos.
Szelíd bárány és makacs medve vannak benne jól összekeveredve.
Hol az egyik, hol a másik kerül felül, szerencsénkre több a bárányság, gyengédség, vad és fékezhetetlen mivoltát jól felfalja a mozgás.
Benne egyértelmű a gének játéka, kézzelfogható, világos. Nem kell ismeretlen kódokat megfejteni.
Ismerős minden mozdulat.
Néha rá hulló árnyak, melyeket mindig felvált a fény, vihar és ború úgy múlik el hirtelen, ahogy jött, s oldódik szívmelegítő öleléssé.
Kinézett hát az ablakon, mancsok magasodnak, figyelte a kompot, a vizet, madarakat, partot, valahol berregő könnyű kis repülőt.
Átadta magát a pillanatnak.

És, hogy végére érjünk a nyomozásnak...
Lent, nem sokkal Zsömi kinti mancsai fölött, bévül picikék, törékenyek láthatók.
Szívolvasztó kezecskék.
Már hallom is, ahogy Lenci nevet, csacsog, macskát bámul, kérdez, kutyától remeg.
Figyel, intéz, belakja a teret.
Olvas, játszik, velünk mókázik.
Aztán este, amikor már az összes gyertyát leellenőrizte bátor tettre szánja magát - Zsömlét simogat, persze bent, mert  nem bírva tovább a gyerekek zsivaját, s betért egy-két simításra a verandára.
Ja ez titok, hisz anyjuk engedte be, s a három gyerek szőnyegre guggolva kényeztette az ebet.
Csak a Papi ne tudja meg.
Szóval a nyomok ma a tegnaphoz vezettek, suhanó hajók, szürke hullámok és felsejlő narancs korongos reggel ébreszt, s belém fészkelődik újra az öröm.
A hála értük!

Köszönöm az édes tegnapot, azt hogy hagyott nekem mára némi maszatot, mit zsémbesen és nevetve fogok eltüntetni a földre lehullott morzsákkal együtt!

2016. december 30., péntek

Papíron

Elmaszatolódott hajnali létfesték
puha
papíron
rózsapír
csodák
fekete
ágak
karmos
nyújtózkodással
várnak
ébredéshez hívó harsonát


szitáló csend

csak
belül
szólnak
szállnak
a
szavak
hiányzol
meddig várjalak
lassan nyújtózik terül a magány
bebábozódott
betonkemény
akár
a
szívhalál
arcunkra feketedett cseppek
kézfejünkre tapadt morzsák
néha
felcsippentünk
egyet
titkos
vágyunk
csonttörő
örökkévalóság
nem tisztul a kép
nincs kétség
kérges dermedésben
óra
perc
és
vásott
pillanat
csendtörő hajók suhannak egymással szemben
tág terekre néző
fagyfoltos
ablakom
alatt.

2016. december 25., vasárnap

Áldott...

Nálunk jártak az angyalok... IS!
Huszonharmadikán családommal együtt örülünk az eljövetelnek, hálával a számtalan csodáért, amit fel sem tudunk sorolni.
Egy privát kép is itten - olyan homályos, hogy egyikünk magánszféráját sem érinti.

Öröm!
Áldás!
Hála!

A fácska kint csillog, rendhagyó karácsonyunkon.



2016. december 24., szombat

Kicsiny léptekkel....


A
jámbor
elfáradt vándor
kutatja
hol
az
út
hol
van
a
jászol
merre is lépjen
vastagodó csendben
mit
kutasson

fáradt vén kezekkel
mi
jót
mutasson


lehajtott fejjel
várja a reggelt
a
születést
a
drágát


bárány lehelte isteni ágyát


jeleket vár
apró csodákat
felnéz
lásson
égi fényben égő
kincses
palotákat

 
szállingózó kristályokban

az
üzenet


fehér lepelben szűzen vár megmocskolt földünk
drága
kisdedet.