LÉPÉSEK....

Lépések

hegyeken és tengereken át

órák

napok

kitáguló világ

sziklák közt bukdácsoló patak

keskeny úton

ősi lábnyom maradt

múlt ösvények kanyarognak

rájuk léphetek

 már-már rám zuhanó hatalmas görgeteg

színes kendők

virágos terek

illatár

és

névtelen sziget

szirmok selyme simuló szőke fényben

fehér hajó karcsú teste villan

kékre festett tengernyi messzeségben

pálmák

fenyvesek

kopár hegyoldalak

hófödte csúcsokon megbicsaklik a nap

 idegen

szavak

mondatok
távoli zenék

magamba gyűjtöm ritmusát

és

ezer

káprázatos

színét

sötét éjben

surranó folyók

fáradt vándorok

ismeretlen földi létbe

belekóstolók...

Porszem világ...

Kicsit
még nyújtom a percet

kicsit

még
játszom

poros ablaküvegen

esőnyom

a

kertet

végig csorgott cseppek nyomán át alig hogy látom

egy

perc

és

kitárok

ajtót

ablakot

mozdulatlan

a

most

a

szépség

létlenyomat

de

kitisztítom az ablakokat

eltüntetek minden porszemet

rongyot

kacatot

máglyára vetek

ezer
összegyűrt régi papírdarab

tüzet fog és lángra kap

mindhez valami emlék tapad

ezernyi kép

csupán

egyetlen mozdulat

törölhet a gép

eltűnhetne valamennyi hozzád írt levél

és

el

az

érkező

édes

sóvárgó

válaszok

égő

tűzben

egyszer

talán

minden lobogni fog

csak
a
szív

enyém és tied

érzi

tudja

lehet
tépni
gyűrni
de
minek

minden
szó

minden

elsuttogott mondat

sejtünkbe épült

élősködő csókok örökre bennünk lapulnak

kezed sebhelye a vállamon

hajszálaidat ahogy végig simíthatom

szoknyám szegélyén induló mozdulat

megtorpanó vágy
szerelmes szavak

múlhat a ma

jöhet
a

holnap

porszem és kacatok között

mindvégig ott vagy

csöndfodros mosoly

hiánnyal telített

elvétett

órák

napok

szirmos reggelekből mi az mit magunknak végül meghagyok?!

Májusi kirándulás

Zöld párába burkolódzó dombok

szürke szalag a távoli folyam

két lányka szalad a völgybe

erdőt felfedezni

indul a roham

minden

bogár

dongó

hernyó és lepke

minden

szirom

"makkfa"

kosbor

hangya

korhadt ág

madár

szöcske

és

kabóca

csoda

mesél az erdő

és

életről mesél a nagymama

Vigyázok rád Mamu!

-Lenci így mondja nekem-

ha fáj a lábad

add a kezed

majd én megyek utánad

léptedet figyelem

tüllje repül

fodrai bomolnak

mosollyal szól

fűszálnak

bokornak

Ő

vezet

titkok kutatója

Lili ügyesen cipőjét igazítja

vizet kortyol

fut

szalad

nézzük meg azt a fát

ott a messzi dombokat

néhány száraz ág
botdarab

fényes mészkő

csigaház

a

gyűjtemény

Apa naponta három botocskát enged!

mondják nekem és boldogan nevetnek felém

messzire vezető keskeny erdei út

nehéz lombsátor

vadvirág

szirompergés

bodzaillat

májusi képek

májusi léptek

ösvény kanyarog a mezőn

sárga lepke billeg lila virág selymes peremén.

A "MAKKFA"!!!!

 

Egészen közel...

 

Egészen közel...

Madár

repül

ablakomhoz egészen közel

szárnyai közt átjátszó fények

röppen

rebben
 irányt változtat az utolsó pillanatban
  nehogy csapdába essen

mögötte zöld hatalom
mélyen meghajolva ringatózik a lomb

búvóhely

biztos rejtek

egészen közel

csigagyerekek házakat cipelnek

milliméteres a csigapálya
bokrok alá vezet
jótékony homályba
 

selyem feszül

szirom szakad

szellő sodorja szinte észrevétlenül
nedves fűszálra

nehézkesen lehajló nedves ágra

 versengenek naprészeg sugarak

színpompás

diadalmas élet

egészen közeli vonalak

zöldes sárgás spirálban

tétova nyomok a kimosdatott

villogó világban

közeli a kép

mit találnál szavaim mélyén
itt
egészen belül

magam vagyok

vagy

tükrös törésben

ezerszeresre felnagyítva

arcodat

szemedet

látom

a

 hatalmas életkivetítő vásznon

?!

 

 

Minden fakul...?

Minden fakul...?

Minden
fakul

minden kopik

szól egy hang s elkomorodik

hová

siet

minek

rohan

hisz
mindennek rendelt ideje van

nézem a fákat

s

az

orgonámat

habcsók fehéren ághoz tapad

idő

sem

volt

hogy
megnövesszék hosszúra nyúló karcsú szárukat

tomboló

tavasz

versenyfutása

egy

pillanat

s

már

az

akác is fürtöt növeszt

virág borít part menti fákat

domboldalak szétszórt bokrait

számolom naptáram sokasodó lapjait

mi ez a rohanás

mi történik itt

eszembe jut a gyermek ki végig járta minap a kertet
apró kezével simította mind a szirmokat

fűben futott és táncolt

arcán napsütés és boldogság volt

nevetése és varázsa

anyám gyöngyszínű kacagása

rég elhagyott kerteket idézek

vénülő csoszogást és aprócska friss léptet

minden

siet

minden

rohan

mégis

mindennek

rendelt

ideje

van.

/Léna vers és Léna szín - enyém színem a lila.../

Éjszaka

Éjszaka

bársony

színezüst

párnámra hajol a hold

felriadok

pohár víz

ajtóig séta

sugár fonódik hömpölygő folyóba

hív

vonz

csalogat

átfest fekete ablakokat

egyszer csak váratlanul

huhogást hallik mely rögvest elcsitul

fülelek

csendben

aztán

később

megint

távoli

halk madárka sóhajba belevegyül

nesz támad

szél remegtet kósza illatot

elcsitul lassan a lárma
magam vagyok

álmodnék édent

gyönyörű holnapot

de

az

az

a

furcsa hang belém ragadt

 éjszaka

három

az

óra

ennyit

mutat

gondolataim megcsúszva ide- oda siklanak

 minden billen

minden szakad

örvénybe kerülök

elkap

álomba

taszít

feledteti tegnapom tovaszálló könnyű ábrándjait.

Szemben a nappal...

Szemben a nappal

Ezer árnyék

fekete s füstezüst

a

mai

hajnalba

korom

és

mész

vegyül

kész is az első hajnali

képlet

szív szorul ha felidézlek

feketén fehéren nézzük az egészet

múlnak
a

percek

öt felé tekereg az óramutató

hajó

jön

hullámot kavaró

pirosas nagy hasú gyengéden ringató

játék a fénnyel

ágyamig ér el

megtapad szememben a szín

csendesülnek

arannyá váló

sóvár hullámaim

szívritmus zavar

régi dal a csendbe belekavar

és

éppen akkor

kb úgy hatkor

mézzel

mázzal

felém fordul a nap

villannak

rózsás

angyalos

huncut

sugarak

átfestve

feledve

minden baj

minden ostoba ok

szavak

ti

most

koromból aranyba hullotok

szemben a nappal

tisztára mosott új reggelen

szelíd harmat csillog virág kelyhében

s

regimentnyi

töretlen fűszál lándzsahegyen.

Hajnali hajó...

Sötét van még

alig látom a betűt

kezem fáradt

mellé is ütöm az ű-t

fekete és ezüst a táj

tartózkodó távoli fények

nem festik még színesre a képet

pasztell

magányban

szívtakarítást

végzek

közeledő hangok törik a csendet

ablakaim finoman rezegnek

villanó

hajót hordozó folyó

fehér nagy teste lomha

sötét minden kajüt

álmodnak még valamit mindenütt

fordulnak talán vagy ölelnek

teret engedve a révületnek

hamar el is szöknek a hangok

párában remegő túlsó partot

visszasimuló vízcserepeket

hagynak nekem

zöldülő pázsit
ásít

hullott szirmok közt

fekete rigó keres kutat

előttünk

új nap

új utak

omló bomló virágok boldogság felhőt kanyarító könnyű illata

zsongó - bongó

élet

lehajló

orgona

 szíveket ringat

tovarohanó tavaszunk hajnali káprázata...

Az ég felé - az ég felől...

Utak vezetnek száz felé

rejtőző ösvények

sugaras fényutak

légből

kapott

percekkel

órákkal

vesződöm

mindegyik

mást

és

mást

mutat

tegnapi kurta szavak

pengeéles vádak

holnap talán lesz közös győzelem

ránk zuhant és fojtogat

tavasz kincseket veszejtő

hideg

súly

tipródó gyötrelem

az

ég

kitágul

könnye

árad

megrázkódik

mezítelen vállad

gomolygó viselős felhők alatt

szívterhekkel

árvultan

kiálthatsz

hangod elhal

viharra szomjazó lázadó szelekben

fáradt szirmok közé tegnapunk préselem

utak fordulhatnak száz felé

tavaszlázunk

perzsel

és

szorít

homlokodra képzelem

homályba hulló

utolsó

csókjaim.

Hullámok között...

Konok csendek reggele

feketülő szirmok az ágon

tegnap

habfehér csoda

szétégette hirtelen támadó napunk forró ostroma

ringató mesém szirmait szellő sodorja szét

percek alatt felemészt mindent az éhes messzeség

neked

magamnak

súgok

szavakat

mi feszíti szét

tegnapjaink törékeny rejtekét

micsoda kínok ostromolnak

miféle vádakból építesz most magadnak várat

kapui

ki

talán

már

sosem

tárulnának

nevetésnek

tépelődő vágynak

szemeidben árulkodó jegyek

kezemre  szürkülő hajszálad pereg

simítalak

elvétettem tán

sehol sem találok hívogató ismerős jelet

vállad

karod

arcod

fájdalmas lenyomat

harcolsz

fáradsz

mosolyod véreztető sebejtő penge

mentelének

menteném

emlékeink karcsú vonalát nem feledve

szempillám alatt lapuló könnyes csillagok

nézlek

benned mozdulnak idegen tengerek

éden és lakatlan sziget

fények

árnyak

végsőkig küzdenek.