Enyéim!
Jó, jó, tudom, hogy a többesszám első személyt kell használnom. Írtam már erről néhány éve a GÉNJÁTÉK című versemben. Ha együtt vagyunk megérint az a csodálatos érzés, hogy bennük örökké élhetek, élhetünk. Mindenféle megyek, megyünk velük tovább... Húzzák az élet vonalat tovább, apám, anyám arcát, kezét látom, meg más anyák, apák, nagy-, déd-, ük és szépszülők, is kavarognak bennük. Ha én nézem, akkor az enyémek, ha a másik nagyszülő, akkor teljesen más felfedezést tehet. Örökléstanból nem kaphatnék jelest, de ahhoz nem kell nagy tudományosság, hogy tudjam, minden gyerek visz valamit tovább belőlünk, örököl és tanul... Mintákat lát, bevés, vagy éppen elutasít. (Ha visszagondolok hány nem szeretett, bosszantó apróságot tettem szóvá fiatalabb koromban - hát csak azt mondhatnám Bocs MAMA! Ha lenne kinek mondani, s bevallani, hogy ma én is úgy teszem...)
Együtt töltött nap! A fő szám az etetés! Éhes vagyok! Éhesek vagyunk! Fejlődő szervezet ide, vagy oda az "enyéim" mindig is szerettek enni! Semmi turkálás, nyafogás, csak fogják a kanalat, a kést, és villát, vagy olykor az ujjacskájukat és belekóstolnak. A reakció más és más. Mély csend, sűrű kanalazás ritmusával, sóhajok, vagy a legkisebbre jellemző azonnali reakció: Mama nagyon finooooom!
Tegnap is így volt! Ha főzök, szeretem a visszajelzést és meg is kapom. "Ehető, jó, túl forró, sótlan, stb" - ezek a szavak rendszerint kihoznak a sodromból, mint ahogy a sematikus hümmögés is... De ezek a kölkök, pöttöm koruk óta kiváló kosztosok! A második tálka meggyszósz vége felé jut eszébe a "picinek" - Mama kérhetek hozzá krumplit és husit? És bekanalaz még egy jó adagot. A hőség miatt összevissza csúsznak az étkezések, ebéd két részletben, leves és palacsinta déltájban, második fogás a délután közepén, s akkor hamarosan majd jöhet az uzsonna is... A palacsinta verseny - ki hányat kebelez be... nem maradhat el. Hányat ettél kérdezi a "pici" (népi)ellenőr, apámra formázó precizitással veszi lajstromba, hogy hány darab kakaós, nutellás, baracklekváros, kristálycukros, üres, esetleg mézes fogyott el testvérei tányérjából? És, ha billen az arány, gyorsan bekapja a még ott árválkodó 1-2-3 darabot. Tegnap új íz került a repertoárba, eperlekvár főzés közben, a félkész édes finomságból csorgattam tölteléket, nagy sikere volt. Szeretjük az azonnal megehetős, friss lekvárokat. (Ma is tanultunk: nagy L egyedül vásárolta meg a meggyet, kis L pedig megtanulta kimagozni a gyümölcsöt.)
De elkanyarodtam!
Szóval a gének! A "pici, azaz a kis L" eleinte anyámra formázott, kiköpött Juliska vagy - szoktam gondolni magamban! De ezen a nyáron új vonásokkal ismerkedem, most hogy kijárta az élet iskolájának elsős lépcsőfokát... Megjelent egyszer csak az APÁM! Jön, megy rendszerez, jegyzetel, számol, olvas, spekulál, átfogó képet alkot! Barátai a számok és a betűk! Apám világa villan! De jó! (Gondolom a másik nagymama, nagypapa is lát benne valakit, valakiket.) De a helyzet nem ilyen szimpla ám, mert a száraz matematikust keveri sok-sok érzelemmel, anyámilag! És mindehhez még művészi véna is járul!
Két étkezés közt meglép a kis és nagy L, és játszanak a távoli szobában. Néha sírás, máskor nevetés hallatszik. De leggyakrabban csend... Mert játszanak! Három, négy, öt esetleg hat óra is eltelik és formálódik a történet, a játék. Nem lesek be, nem zavarom őket, ha sírás harsan... mert utóbb úgyis megtudom, hogy a kisbaba sírt, mert elvesztette játékmackóját... - a neve idegenül cseng, de a "pici" rögvest megmagyarázza, hogy azért angol a név, mert a ...regényből származik, azaz azt a regényt gömbölyítik, gombolyítják órákon át, amit én bevallom sohasem olvastam el. Gondolom az édesanyukája, azaz az írónő sem ismerne rá, hogy mivé lett nálunk a mű! A kérdés egyszerű színésznő, vagy rendező leszel?! Sejtésem szerint "kamaszunk" lesz a rendező, bár ezek során a félnapos játékok során számos kompromisszumra kényszerül kishúgával. (Most azt nem árulom el, hogy a hajlíthatatlanság, és a rugalmasság kinek is a jellemvonásai?! Hm...) Nagy L-ben fel-felfedezem nővéremet, testvérei iránti szeretete növekvő és a türelme is kitartóbb már! Csodás kreativitását félretéve ezúttal elmarad a ragasztó, olló, papírfecni halmaz. Alkotásai a falon és mindenfelé színes világot mutatnak! De ez a nyár most úgy látom a nagy közös játékukról szól!
És maradunk MI kettesben S.P.S és én! Konyha, nappali a helyszín. A nagy étkező asztalon kiterítve a monopoly, huncutom profi. Nagy vonalakban elmagyarázza a játékszabályokat, aztán uzsgyí! Játszunk, dobunk, veszünk és eladunk - fondorlatos agyában cikáznak a gondolatok, forgatja a pénzt, gyarapodik, számol, lép, figyel, átver! És úgy megver, mint szódás a lovát... A játszma potom 4 órán át tart, igaz egy főzési szünetet beiktathattam. Míg elkészül az ebéd második fele, üvegbe kerül a lekvár, hűtőbe a saláta, sül a hús és krumpli, addig ő mással foglalja el magát. Hihetetlenül jó érzés fog el, fáradtságnak nyoma sincs, érzem a jelenlétét minden pillanatban. Keverek-kavarok és azután folytatódik a játék, hitelt veszek fel, visszafizetem, és egyre csóróbb vagyok, már-már feladom, de nem hagyja, míg az utolsó filléreimet is el nem veszítem...
Kire ütött ez a gyerek?! Magamat kérdezem! És sűrű nevetések közepette jól elpáhol a délutáni kanasztában is... közben bűvésztrükkökkel szórakoztat. Kint a higanyszál az ég felé araszol, kiszalad a sportemberem és edz egy kicsit, s amikor visszajön, csorog róla a veríték, akadálypályát készített az udvaron. Anya megjön, néhány szoros szót váltunk, felnőtteset. Az idő rohan. Buszhoz indulok, egy darabon elkísérnek, s búcsúzás során fülembe súgja a "zsonglőr, a sportember, a huncut": Köszönöm Mama, hogy végig játszottuk a monopolyt, és köszönöm a kanasztát is!
Szaporázom lépteimet, meg-megfordulok, s ők integetnek!Anyával bővült hármasuk szívemben velem utazik.
(Bevallom a hatos a kedvenc számom, ÉS nagyon reménykedem hátha lesz még génkavalkádos folytatás...)
