Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2015. december 31., csütörtök

Máról, holnapra...

Lehetséges, hogy rosszul vagyok összeszerelve, de nekem ez a szilveszteresdi, óévesdi, újévesdi nem az esetem.
Ma csütörtök volt, holnap péntek lesz!
Édes álmokat kedveseim!
Tekintsünk derűsen a jövőbe mindannyian!



2015. december 25., péntek

Hála a kegyelem Istenének!


2015. december 18., péntek

Most

Mikor a mindennapok terhein nyűglődünk, vágyaink, sóvárgásunk halma egyre nő, egyszer csak bevág egy bomba, sebei száz felé szakítják a lelket, s mi kábán figyeljük széthulló életünk...

2015. december 7., hétfő

Advent

A fénybe mentem advent második vasárnapján, s szokott csendem helyett jól esett a nyüzsgés.
Iparművészeti Múzeum - adventi vásár - vásárlás nélkül, bámész gyönyörűséggel, megannyi kisebb, nagyobb csodát láttam. És feltöltekeztem szépségből, örömből, hogy a teremtő mily sokrétű kreativitással áldotta meg kis népünket. Művészi portékák, gyönyörködés, kedves beszélgetések az alkotókkal!
Aztán még álmomban is ott nyüzsögtek az ötletek, hogy megannyi saját készítésű ajándékkal tudhatok, tudhatunk kedveskedni.
/Még este meghorgoltam a második meleg sapkát a drogmissziós fiúknak./
 Tavalyi elhatározásom, hogy ismeretlenekre is gondolok ilyenkor, akkor csángó gyerekekre, most a függőségtől szabadulni igyekvő fiatalemberekre./
Mély hálával meleg otthonomért, szeretteimért, s reménnyel az előttem tornyosuló hegyek lebontásához szükséges erőt kérve.
Áldott adventet kívánok!

2015. december 2., szerda

Mi lettem volna nélküled?


Létketrecemben magányos ág
szívem
egyedül ringatná magát
kívül rekedő nagyvilág 
belül szunnyadó vak virág
mi lettem volna nélküled
sikoly nélküli szédület
pár csepp eső mi szétszalad 
nem öntöz száraz hantokat

mi lettem volna
csöpp mosoly
holdsugár úton valahol
bukdácsoló törékeny lélek
mindenütt csak keresnélek

mi lettem
véled
általad

tőled kaptam a szavakat
tőled angyali az ölelés
vénülőn színes kaland a lét
mit adtál nekem
könnyeket
kitartást
harcot
életet.

2015. november 16., hétfő

Hála

Nagy Istenem...

2015. november 12., csütörtök

Őszi szinek, fények.











2015. november 7., szombat

Ősz



Megrázza vörös üstökét
az
ősz
keringő vércsepp levelek
hullanak szanaszét
vállamra
hajamra
a
sálra
szorosan gombolt szürke kabátra

gondolom
parazsas kályha
forralt
tüzes bor
majd átmelegít
hiába
bor
hiába
mámor
fűszeres íze nem visz már távol
TE
világodba
át nem varázsol
csak maradok
lopva
áhítok
régi napokra
mikor
tűz
parázs
láva
ömlött szét
kopottas magányra
lesöpröm hajamból
a
lánglevelet
zsebre rakok
keményen
koppanó diószemeket
markomba szorítom
mint
a
kincset
felbukkanó közös éveinket
nézem
hogyan terülnek szét
kertemben
az
őszi jelek
meg sem fejthetem
e
pompás színeket
pazarló
létüzenetet.

2015. november 6., péntek

Őszidő

Kopottas
szürke
ködös remegés
uszály dohog hosszan
majd
csend és feledés
lidérc
ladik
törékeny palló
lépés
billenés
semmire sem jó
gomolygó fátyol
terül a fákra
nem látszik
melyiknek
vérpiros
lángoló
hulló ruhája

fehér csipkésen száll fel a pára
mintha lenne őszbe forduló tájunk
báli ruhája
gőzölgő folyó
lomhán
csendesen
vadkacsát ringat
türelmesen.

2015. november 1., vasárnap

ANYÁM




Hűvös a hajnal 
árnyak ringatóznak
 göcsörtös törzsű vén cseresznyefán 
 ágai közé beakadt a kendőd 
széttépi
hát 
könyörtelen magány 
szálait
repítik
dobálják
szívterhesen búsuló szelek
hiába indulok kertedbe újra
hogy
keskeny utadon
megkeresselek

alakod látom
átvillan a fákon
foltoktól tarkás
kopottas kék köpönyeged
hajolgatsz
földre dió koppan
sárguló avarban mindet  megleled
almák sokasodnak tört vesszőkosárban
álmaim őrzik fáradt léptedet
aztán
egy perc
minden széthullik
hajnali fénnyel érkező szellő
szárítja fel csendes könnyeimet.

2015. október 1., csütörtök

KAVALKÁD

Péter Jánosné
amatőr fotós Kavalkád című kiállításának megnyitóján.

Őszülni készülő kert
fénytáblák remegve úsznak párás hajnalon
Dunánk tükrén
lágyan bukdácsoló
csendesen csillanó napsugár hirdeti
elszállt már a nyár 
őrizzük égető hevét
kezünkben tartjuk mézes gyümölcseit
édesen csordogáló szőlőlével
bódítjuk
darázsderekú
szomjunk s létünk álmait
ezer titokkal vesz körül
az
áldott
színkavalkád
lila szirmok között méhek donganak
mégis
ahogy
a
koppanó
héját hasító dió
megtöri a csendet
szívünkben
végig fut a remegés
tüskés burkukat veszítő
barnán foltosan guruló gesztenyék
mutatják az utat
nyarunk izzó tüzét elkergeti a szél
csuda szín
játékos villanás
csupa illat a lég
fogd meg kezem
még szeretnélek
még tartanálak
barát
szerető
testvér
ne indulj hosszú útra
jól szeressél
öleld magadhoz a lét
minden örömét
kitárt karokkal élvezd a táncot
ráncos kezed simítsa
fáradt arcoknak omló könnyeit
hallgasd meg őszi szellők
szelíden suttogott
reménykedő szép üzeneteit
mikor
a
kályhából majd füst kanyarog hosszan
melengető képzeleted messze elrepít
és
felizzanak sorban
tovaszállt évek
lelkedbe karcolt varázsos emlékképei.
 
 http://www.kalocsaineplap.hu/hu/kalocsa/kavalkad

2015. szeptember 25., péntek

Reklám


Mennyei mixer kapható
üzeni a gép
spam
ez
semmi más mint levélszemét

mégis
magam elé képzelem
milyen
lenne
a
mennyei turmix ezen a derengő reggelen
veled

egy rész
csend
két rész
képzelet
harmadrész
fények

csipetnyi
zöld
és
kékek
kékek

tavak
folyók
távolodó képek

könnyedén keveredik

könny és só nem való bele

elég
talán
kanálnyi édes
szerelmed lobbanó heve

mennyei turmixgép pengéje gyorsan szeletel
kockányi jég az ébrenlét
végül csurrannak bele
reggeli
mézízű cseppek
kész is az éden
s
te
alig hiszel saját szemednek.

2015. szeptember 14., hétfő

Párhuzamosok találkozása



Táguló körökben szóródó fények
sugarai
szűk
szívemben tépnek fel
zárakat
kezem alatt vaj
olvatag
forrón
engedékenyen
lágyul
a
tálban
keveredő massza ujjaimhoz ragad
keserűen
mégis
édesen
épp mint az életem
vasárnap reggel
halkan
kalimpáló hangok
dallamok
futnak
százfelé
lépések
előre
hátra
szigorúan szabott mozdulat
gömbölyödő
halmok
csokoládés illatában
fürdőző
ébredés

ablakból macska néz
sóvár
tekintetében
fémes zöld villanás

mézszínű látomás
a
kert
a
víz
s
a
pára

utam kényszerítő
újra találása
rezzenéstelen
pillanat
vasárnap reggel
párapamacsok fölött
rám
néz
s
megbicsaklik
a
Nap.

2015. szeptember 8., kedd

Szeptember



Hangtalanul
szöktek
el
tovatűnt forró hajnalok
hőségtől
kopottas kertem
üdévé
frissé
változott
minden
harsog
csuda zöld
tűhegyes fűszálak közt
hajlongok
bogozom
nyári mulasztásom szálait

nesztelenül
futottak
elhagyott halvány rózsám
még remél
fonnyadt szirma életre kél


pironkodó
alkonyok
repítenek
új
illatot


lágyabb
lankadt
estét köszöntök
kályhába gyűrök százféle unt papírlapot.

2015. augusztus 31., hétfő

Éjszakai vers...

Megébredek még éjszakánként
nézek idegen csillagot
pillám alá bepréselek
porosan múló tegnapot
kardok kaszák közt átlépkedve
megtalált sosem volt perceket
szívtükrömben óvatosan
-ne törjön ketté -nézhetek
azt a hajnalt és napot
mikor mosolyod ringatott
ébresztett játékos szavad
bolond kamaszos lázadás
fertőző őrült lángolás
megtalált hűsítő tavak
megébredek még éjszaka
belül és kívül béke van
láthatatlan fűszál kötözött össze
szabadnak s rabnak
egyaránt érezhetem magam.

2015. augusztus 18., kedd

Mosdass



Hosszúra nyúlt
karcsú szálú eső szakad
frissíti álmos hajnalomat
koppannak
ablakomon
halkan a cseppek
muzsika
szól
fényesült
lélekkel
kereslek
megmosott
tegnapok sorakoznak
sebek
sóhajok
szakadoznak
szomjasan szippantok
pengésen
éles
illatokat
földre tapadt
fehér szirmok
lent
várt
felhők
a
sziget felett
áztató
eső
ess
szakadjatok cseppek
itassatok
szürkére fakult poros földeket
aszalódott leveleken
fussatok
végig
érkezzetek meg vállamon
arcomon
keveredjetek
hagyom
szívterhünket mossátok össze
könnyes
könnyedén

augusztusi
áldás
hulljon
rád
igazítsd meg nedves ruhád

ahogyan
enyhet adnak hajnali cseppek
visszaköszönnek
fázósan
ölelkező
elfutó
percek.

2015. augusztus 16., vasárnap

ESIK




Megeredt
hát
hosszú
törékeny cseppek
csillannak
hevült köveken

csatorna nóta hallik
végig kopog
csak
úgy
csorog az ereszen

magamba szívom forróság megtört illatát

bőrömhöz ér a szenvedély
szobámba
szorított
perzselő
levegőbe
hideg
pászmákat
húz
a
szél

megeredt
már
csendes
csobogás
neszét
hallgatom
mossa
a
port

olvadt tüzes világunk megremeg

dörög
míg
könnyedén dalolnak a cseppek
fáradt szirmok nyújtóznak
könnyes
virágok
szétnyitják sóvár kelyheik
esik
esik
esik

az
ég
határán
vörösben
kél
a
nap
szürke felhők alatt
keskeny
vérpettyes
villanás
szélkolompok kongatnak őszbe hulló
halvány dallamot

tűnik a nyár
szívünkben
felfakadnak
féltékeny vágytakarók
tegnapi
sóhajok.





2015. augusztus 14., péntek

Egy szót keresek...

Egy szót keresek
csupán
kövek
között
a
parton

kitakart
hajnali
derengésben

éjszakai
csillagrobbanásos
magányban

egy szót keresek
mi
elveszett
tucatnyi éve lassan
hogy
magamban
megforgattam

egy szót keresek
szerelem
szülőt


mi
eltakarja
vénülő
sejtek
fáradt
zuhanását
karmos
alkonyi fények
lassú
kihunyását

ma egy percre ott a folyó felett
rátaláltam
hátam mögött
vállam körül
s
szívem felett.

2015. augusztus 13., csütörtök

2015. június 21., vasárnap

Június 21

A nyár első napja van, reggelem fénypompás csoda, lábamhoz simul a fű, körbe leng omló virágok, lombok illata. Minden csupa ragyogás, minden varázslatos, rebbenő pillangó szárnya álomtól harmatos. Mintha minden, mindig, örökké tartana -áldott a föld, s az ég -és áldott legyen a MA!















2015. június 13., szombat

Mese

Nekem senki sem mesél
magamnak
súgom hát
a
lét
álomba ringató
régi rigmusát

nekem senki sem mesél
csupán a szél
ahogy
kegyelmesen
szétfújja minden reggelen
üvegem előtt
sötétlő
résén át
az
ébredés
bíborral hímzett arany fátyolát


nekem senki sem mesél
csak
az
utolsó
csillagok
ablakon át utánuk kapok
ujjam begyét
nem égetik
szórják rám létünk fényeit


nekem senki sem mesél
de én neked elmondanék
száz
ezer
történetet
míg
ránk borul az éj
s
a
fények kihunynak csendesen
mesélnék
míg az éji sötétben
szád ívét
végre
meglelem.


2015. május 15., péntek

Kumihimo - karkötők









2015. május 3., vasárnap

Anyánk napján...






Nézem őket

mosolyognak
durcásak
nevetve szaladnak
hajukba belekap
 a
szellő

 unokák
 arcuk
mozdulatuk
hangjuk
csupa múlt
csuda jelen
áldott
bőven termő jövendő

anyámra gondolok
hogyan simogatná fáradt kezével arcukat
boldog reménnyel
végig

mondaná is ki kire hasonlít

tiszta Klári

Andrisra formáz

mozgása mint nagyapja

mintha téged látnálak benne

szakasztott anyja.

 ANYÁM
kötényébe takarva a múlt

 ha rájuk nézek
szívemben ott van
Ő

képzeletben
öleli
őket

életfényt gyújtókat
álmok őrizőit
vágyainkat
 tovább szövőket!