A késő őszies, komor, nyirkos időben Ő
is inkább a benti pezsgőfürdőben pihent, arrébb húzódva mutatta maga mellett a szabad helyet, miközben biztosított a víz alatti sugarak jótékony hatásáról.
- Három hónapig is
fájdalom nélkül tudok élni, annyira jó a gerincemnek - kezdte a beszélgetést.
Előbb a fürdővíz gyógyító
hatásáról beszélt, de hamarosan szóra, figyelemre kiéhezetten osztotta meg
velem, az idegennel élete apróbb részleteit is.
Mondhatni
magánytalanítottuk egymást egy röpke órára a medencében. Érezhető volt, hogy
ritkán beszél, s talán sohasem tárulkozik. Robosztus felsőtestű főhősömet
nevezzük Bélának, minthogy az is a becsületes neve.
- Nehéz munkát végzek,
kell ez a gyógyfürdő, csak az a baj, hogy nem jöhetek gyakrabban, nem enged el
a főnök! Műtét kellene, kés, hátha véget vetne a szenvedésnek, de az orvosok nem
akarnak még megműteni.
Aztán épp úgy, ahogy
halkan bugyogott a víz, úgy áradt csendesen belőle a szó, hogy errefelé hogy, s mint vannak a dolgok.
- Gyerekek, család? -
érdeklődtem.
- Senki! Négy gyerekem
van, de egy sincs igazán! Elváltam - mondta is hogy hány éve - és
belemerültünk történetébe.
Beszélgetés közben ránk esteledett, a
sötétben, párában alig lehetett már látni az esernyőt tartó kislány szobrát.
- Holnap 10 körül itt
leszek a kezelés után szólt- s, amikor lejárt az ideje elköszönt.
Másnap aztán egyikünk sem
volt ott, én a nyitott medence forró vizét, és a pezsdítő, csípős hideg levegőt
választottam. Valahogy délután volt már, amikor felbukkant kint, s úszott
néhány hosszt a meleg vízzel telt medencében. Majd átült mellém a vízsugarak alá, s hamarosan ismét megeredt a szava.
Így lassanként
kikerekedett a kép.
- A falu második embere én
voltam, rögtön a pap után! Mindenki ismert, mindenki becsült! Hentes és
mészárosként jó életet biztosítottam a családnak. A feleségem emelt fővel
mehetett végig az utcán! Nem engedtem dolgozni, azt akartam, hogy otthon
maradjon, s hogy jobb élete legyen a családnak, mint nekem volt. Apám keményen
ivott, sokat vert, nem tanulhattam, pedig volt fejem hozzá, tizenkét éves koromtól dolgozom. Munka, munka, munka volt mindig. Húsz
év telt el a feleségemmel, amikor egy késő délután munkából hazafelé betértem
egy sörre a kocsmába. Ott változott meg minden!
Egy fiatal srác odaszólt
nekem - Béla bácsi hazakísértem a feleségét! S hát utána megesett a dolog!
Megfordult velem a világ.
- Idd meg fiam a sörödet, - fordultam felé - mert egy darabig eztán nem fogsz sört inni! És úgy megvertem, hogy
mentő vitte el...
Otthon kérdőre vontam az
asszonyt! Fájdalmas kérdés volt, legalábbis neki, mert megütöttem úgy, hogy
átzuhant a másik szobába.
Néztem az erős, izmos
férfit, még egy legyintése is félelmetes lehet.
- Nem vette észre, hogy
baj van?- kérdeztem, alig leplezve a döbbenetet.
- Láttam, hogy kortyolgat,
iszik néha barátnőkkel ezt-azt, de nem vettem komolyan. Aztán jöttek a
rendőrök, megrovást kaptam súlyos testi sértésért. A srác jó darabig nyomta a kórházi
ágyat.
- És mi lett a
házassággal, mi lett a családdal?
- Négy évig kínlódtunk
még, de odalett a bizalom! Húztuk vontuk egy darabig, aztán jött a válóper, ami
hosszabbra nyúlt, mint a rétestészta. Az asszony ellenem hangolta a gyerekeket,
és mindent elperelt közben! Két házunk volt, az övé lett mindkettő. Az autó
maradt meg nekem, azt összetörve kaptam meg, de végül csak kijavíttatta.
Megóvtam az első bírónőt elfogultsága miatt, de a másodikkal sem jártam jobban,
elvált nő volt, kihúzott alólam mindent! Nem érdekelte, hogy mennyit dolgoztam,
s hogy földönfutó leszek. Azt mondta, hozzak tanukat, s bizonyítsam, hogy
a feleségem nem járt el dolgozni, hogy mindenünk az én keresetemből lett.
Akkor kérek egy buszt! - feleltem neki, mert az egész falu eljön tanúnak! Végül aztán, mikor már a
nyolcadik tárgyalásnál tartottunk én már nem bírtam tovább! Megmondtam a
bírónőnek, hogy több tárgyalásra nem jövök! Elegem van! Kimondták a
válást, s ki azt az ítéletet, ami kisemmizett.
És vége lett! Meg nekem
is.... Inni kezdtem, két éven át csak ittam és ittam. A legutolsó nyomorult
hajléktalannál is nyomorultabb lettem. Hideg pincében, itt- ott húztam meg
magam, koszosan, rongyosan, mosdatlanul...
Egyszer, amikor már nem
bírtam tovább elmentem anyámhoz. Anyám elájult, amikor meglátott...
Rokonok hoztak nekem
ruhát, anyám kitisztázott, fürdés, borotválás, rendes gönc. Minden!!!
- És mi lett az itallal? -
kérdeztem halkan.
- Letettem a poharat! Nem
mondom, hogy semmit sem iszom, de úgy, hogy a sárban fetrengjek, úgy már soha
többé!
Anyámmal éltem egy ideig,
törődése megmentett engem. Múltak az évek, anyám meghalt, s a testvéreim
kitúrtak az örökségből. Hosszas huzavona után végül csak kaptam valami pénzt,
abból az egy millióból vettem egy rissz-rossz kis parasztházat, azt javítgatom,
hogy ne kelljen mindig a tehenészetben aludnom, a marhák közelében.
Mondhatjuk úgy, hogy most
marhapásztor vagyok. A gazda rendes ember, ha lejön a telepre elsőként velem
kezel. Nézi is a kisfőnök és dühös! A kisfőnök nem érti a dolgokat! Neki csak
a pénz számít! Mint az előző helyen is! Pedig volt ott pénz, terepjáró, vastag
tárca, de adós maradt a fizetésemmel, hiába állapodtunk meg... Szóltam neki
néhányszor, hogy nem erről volt szó, de csak hitegetett, aztán egy nap
meguntam, összecuccoltam és ott hagytam az egészet, a fizetés persze ugrott.
Hívott telefonon, fenyegetett, hogy ki fogja a traktort vezetni, mi lesz a szénával,
állatokkal?! - de az egész akkor már nem érdekelt! És kezdődött minden újra!
Másik állást kerestem, s most építgetem a kis házamat.
- Gyerekei, unokák?
- Azok?! Azon gondolkodom
ki örökölje majd azt a keveset, ami utánam maradni fog, mert hogy az én
gyerekeim nem érdemlik meg az biztos!!! Váláskor két gyerek az anyjához pártolt, a másik kettővel tartom a kapcsolatot, de az
unokákat így is alig látom! Budapestre fel tudnak menni, de hozzám negyven
kilométerre soha. Arra gondoltam, hogy elhunyt élettársamra lányára
végrendelkezek, az a lány mindig jó volt hozzám, szegény anyja hamar elment.
- Holnap pecázni megyek, ha fogok valamit lefagyasztom és pénteken majd hazaviszem. Több halastó is van itt
a közelben, délelőtt pecázok, csak később jövök a fürdőbe. Vettem két
nagy szemeteszsákot, s ha akkor is esik még eszkábálok belőle magamnak
esőkabátot. Hétvégére hazanézek, a kacsákat, tyúkokat a szomszédra bíztam.
Évek óta járok ide, november végén eladják a kis házat, ahol megszállok, így ki
kell találnom valamit, hol legyen jövőre szállásom... Még egy hetem van hátra a
kúrából, aztán néhány hónapra megszűnik a fájdalom... Maguk meddig maradnak?
- Mi holnap dél tájban
indulunk haza.
Ültünk a medencében,
cserélődtek a népek. Néztem kemény arcát, fáradt tekintetét - körbe értek a gondolatok. Előttem egy
lemeztelenített sors, egy végig küzdött élet romjai. Arra gondoltam vajon lesz-e valaha kegyesebb hozzá a sors?
Tudja - fordul felém a -
maga az első, akivel itt beszélgettem, aki meghallgatott.
Nézzük az olajosan sötét
vizet, különös árnyak vetülnek és fények törik át a vastag párát.
