A látszat csal...
Nem tudok kvadot vezetni, ezúttal is majdnem elgázoltam a Zerdőt!
(Dés. Csavargás és móka.)
Honvágyam van, elmaradt az erdélyi csavargás.
Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2017. szeptember 30., szombat
2017. szeptember 17., vasárnap
Őszi dal
Kiléptem a kertbe
bokámra csavarodott
az ősz
égett fűszálakon harmatcsepp
gyöngyözött
finom selymével
takarta vállamat a nap
fényében villództak
olvadó aranyak
és
áradt szét a jó
új
útravaló
komótos illatot
teregetett a szél
előtűnt az első barnult
szegélyű sápadt falevél
bokraim szétfutó
ágaira ökörnyál költözött
lépteim békéjén valami
rést ütött
rég hullott szavak
emlék töredék
varázsolták elém
ölelésed hevét
messze futó rejtett
ösvényeken távolodott már a régi szerelem
most itt fényjeles
a reggel
s
én
csodálkozom
őszi szélben vissza
éppen miért a sóhajod kapom
magamhoz ölelem
maradék kincsemet
érintésed bőrömön
remeg
a
múlt
szembe jött velem
porszemmé
változtatott
hazudhatok
neked
magamnak azt teszem
körém csavarodó őszbe
burkolódzva
szívszíneid mégis megkeresem.
2017. szeptember 12., kedd
Őszike
Ömlő eső mosta el kései nyarunk tékozló hevét
sárgás
zöld
folyó
hömpölyögve lök új hullámokat
régi partok felé
kavicsok
sirályok
felhők
ez
a
harc
is
eldőlt
visszavonulóban
már
a
nyár
nyomában
sápadt levélke száll
szél csapkodja ablakom
sóhajtását hallgatom
mennyi munka
dióverés
levél söprés
szirom szedés
és
azután
hajkurászom
majd
az
őszi
füstöt
rozzant kéményekből kanyargó
keserű szagok
kószál és kesereg
hideget tereget
míg
avarba lépő reggelen
markomba egy lepottyant diót felkapok
zsebre is teszem
aranytartalék
fényes
belével
felidézi
majd
tüzes nyarunk édes leheletét.
2017. szeptember 8., péntek
SZEPTEMBER
Nézd a fákat
lángruhában állnak
heves
nyári szerelem perzselése
ejtett rajtuk sebet
keringőzve hulló sárgult levéllel
az
ősz
üzen
hajnali sóhajtás
fátyolos hangok ütik meg fülem
titkait a tűnő nyárnak
ki fejti meg
ha ránk találnak
szeptemberi selymes
mondatok
bolondok
vagyunk
ősszel is a heves nyár
borzongató
záporára
áhítunk
forró lázak
ölelések
fodrozzák fáradt álmaink
szívszorító régi vágyak
gyűrik össze újra ruhánkat
míg
a
táguló szürkeség
elébünk hulló
kincseiből
elveszünk.
Címkék:
Ősz,
szeptember,
vers
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)