Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. szeptember 30., szombat

Móka.... egy régi, elmaradt bejegyzés

A látszat csal...
Nem tudok kvadot vezetni, ezúttal is majdnem elgázoltam a Zerdőt!
(Dés. Csavargás és móka.)

Honvágyam van, elmaradt az erdélyi csavargás.

2017. szeptember 17., vasárnap

Őszi dal

Kiléptem a kertbe
bokámra csavarodott az ősz
égett fűszálakon harmatcsepp gyöngyözött
finom selymével takarta vállamat a nap
fényében villództak olvadó aranyak
és
áradt szét a jó
új
útravaló
komótos illatot teregetett a szél
előtűnt az első barnult szegélyű sápadt falevél
bokraim szétfutó ágaira ökörnyál költözött
lépteim békéjén valami rést ütött
rég hullott szavak
emlék töredék
varázsolták elém ölelésed hevét
messze futó rejtett ösvényeken távolodott már a régi szerelem
most itt fényjeles a reggel
s
én
csodálkozom
őszi szélben vissza éppen miért a sóhajod kapom
magamhoz ölelem maradék kincsemet
érintésed bőrömön remeg
a
múlt
szembe jött velem
porszemmé változtatott
hazudhatok
neked
magamnak azt teszem
körém csavarodó őszbe burkolódzva
szívszíneid mégis megkeresem.

2017. szeptember 12., kedd

Őszike


Ömlő eső mosta el kései nyarunk tékozló hevét
sárgás
zöld
folyó
hömpölyögve lök új hullámokat
régi partok felé

kavicsok
sirályok
felhők

ez
a
harc
is
eldőlt

visszavonulóban
már
a
nyár
nyomában
sápadt levélke száll

szél csapkodja ablakom
sóhajtását hallgatom

mennyi munka
dióverés
levél söprés
szirom szedés
és
azután
hajkurászom
majd
az
őszi
füstöt
rozzant kéményekből kanyargó
keserű szagok

kószál és kesereg
hideget tereget
míg
avarba lépő reggelen
markomba egy lepottyant diót felkapok

zsebre is teszem
aranytartalék
fényes
belével
felidézi
majd
tüzes nyarunk édes leheletét.

2017. szeptember 8., péntek

SZEPTEMBER


Nézd a fákat
lángruhában állnak
heves
nyári szerelem perzselése
ejtett rajtuk sebet

keringőzve hulló sárgult levéllel
az
ősz
üzen

hajnali sóhajtás
fátyolos hangok ütik meg fülem

titkait a tűnő nyárnak
ki fejti meg
ha ránk találnak
szeptemberi selymes
mondatok

bolondok
vagyunk
ősszel is a heves nyár
borzongató
záporára
áhítunk

forró lázak
ölelések
fodrozzák fáradt álmaink
szívszorító régi vágyak
gyűrik össze újra ruhánkat
míg
a
táguló szürkeség
elébünk hulló
kincseiből
elveszünk.