Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2016. december 31., szombat

Maszatok...


Reggeledik.
Oszlik a sötét, a homály, az ablakon túl kis fenyőfa áll, rajta villannak a fények, ahogy ki, a túlpartra nézek.
Az üvegen nyomok, kezek és mancsok, vagy inkább mancsok és kezek.
Micsoda élvezet ablakhoz állva, orrot nyomva bámulni a hajókra, kompra, a világra!
Az első nyomok lent Zsömi bekéredzkedési kísérletei, pláne ilyenkor, amikor az ünnep "megszentelésének" elengedhetetlen 21. századi kelléke a durrogtatás.
Ma lesz az igazi cirkusz.
Zsömle majd betérhet hozzánk. A macsek immunis, neki jó a fűtött kutyaól.
Mancsok felett ujjlenyomatok sorjáznak, azok fölött egész tenyérnyomok, egyre magasabban... fel, fel és még feljebb.
Tegnap lenyomatok.
Amikor a HAJÓ!!! kiáltás elhangzik futás az ablakhoz, és kezdődhet a tippelés...
Honnan hová?
Mit vihet?
Milyen zászlója van?
Simonom a drága boldogan kiabálja - MAGYAR! - mert a hajóorron ott lobog a piros-fehér-zöld.
Sokadszorra is megbeszéljük, hogy az első zászló mindig azt jelzi, amelyik országban jár a hajó.
Tegnap beletört a bicskánk...
Valahogy annyira hasonlóak a posztjugoszláviai lobogók.
Tippeltünk ezt - azt, végül segített a mi barátunk, azaz a kereső, s így tisztázódott, hogy éppen szlovéniai hajó úszik el partfalunk alatt.
Vissza hát a nyomokhoz.
Tisztulnak a fények, s én kifelé figyelek.
Ma halvány, szürkés-kékes a reggel, egyetlen csíkkal, repülő húz kelet felé.
Türelmes a csend, moccanatlan ágak, egek felé nem kaparásznak, semmi sem rezdül, s a madarak sem keresnek még új magot.
Maradnak hát nekem az ablaknyomok.
Lilié már egészen magasan maszatol, látom ahogy sudáran áll az ablaknál, szája szegletén morzsa billeg, ujjhegyére csoki, vagy süti ragadt.
Kifelé figyel, opálos zöld szemében ülnek a világ összes, kibonthatatlan, kimondhatatlan titkai. Élők és elmúltak súlya vállára telepszik. Néha titok, rejtély, máskor láz, lázadás, vagy fémes villanás, megismerhetetlen utak szövevénye.

Simonom már elhagyta mackós alakját, gömbből sportos fiatalemberré változott az év során, tenyere erőteljesebb nyomokat hagy.
Küzdő és harcos.
Szelíd bárány és makacs medve vannak benne jól összekeveredve.
Hol az egyik, hol a másik kerül felül, szerencsénkre több a bárányság, gyengédség, vad és fékezhetetlen mivoltát jól felfalja a mozgás.
Benne egyértelmű a gének játéka, kézzelfogható, világos. Nem kell ismeretlen kódokat megfejteni.
Ismerős minden mozdulat.
Néha rá hulló árnyak, melyeket mindig felvált a fény, vihar és ború úgy múlik el hirtelen, ahogy jött, s oldódik szívmelegítő öleléssé.
Kinézett hát az ablakon, mancsok magasodnak, figyelte a kompot, a vizet, madarakat, partot, valahol berregő könnyű kis repülőt.
Átadta magát a pillanatnak.

És, hogy végére érjünk a nyomozásnak...
Lent, nem sokkal Zsömi kinti mancsai fölött, bévül picikék, törékenyek láthatók.
Szívolvasztó kezecskék.
Már hallom is, ahogy Lenci nevet, csacsog, macskát bámul, kérdez, kutyától remeg.
Figyel, intéz, belakja a teret.
Olvas, játszik, velünk mókázik.
Aztán este, amikor már az összes gyertyát leellenőrizte bátor tettre szánja magát - Zsömlét simogat, persze bent, mert  nem bírva tovább a gyerekek zsivaját, s betért egy-két simításra a verandára.
Ja ez titok, hisz anyjuk engedte be, s a három gyerek szőnyegre guggolva kényeztette az ebet.
Csak a Papi ne tudja meg.
Szóval a nyomok ma a tegnaphoz vezettek, suhanó hajók, szürke hullámok és felsejlő narancs korongos reggel ébreszt, s belém fészkelődik újra az öröm.
A hála értük!

Köszönöm az édes tegnapot, azt hogy hagyott nekem mára némi maszatot, mit zsémbesen és nevetve fogok eltüntetni a földre lehullott morzsákkal együtt!

2016. december 30., péntek

Papíron

Elmaszatolódott hajnali létfesték
puha
papíron
rózsapír
csodák
fekete
ágak
karmos
nyújtózkodással
várnak
ébredéshez hívó harsonát


szitáló csend

csak
belül
szólnak
szállnak
a
szavak
hiányzol
meddig várjalak
lassan nyújtózik terül a magány
bebábozódott
betonkemény
akár
a
szívhalál
arcunkra feketedett cseppek
kézfejünkre tapadt morzsák
néha
felcsippentünk
egyet
titkos
vágyunk
csonttörő
örökkévalóság
nem tisztul a kép
nincs kétség
kérges dermedésben
óra
perc
és
vásott
pillanat
csendtörő hajók suhannak egymással szemben
tág terekre néző
fagyfoltos ablakom alatt.

2016. december 25., vasárnap

Áldott...

Nálunk jártak az angyalok... IS!
Huszonharmadikán családommal együtt örülünk az eljövetelnek, hálával a számtalan csodáért, amit fel sem tudunk sorolni.
Egy privát kép is itten - olyan homályos, hogy egyikünk magánszféráját sem érinti.

Öröm!
Áldás!
Hála!

A fácska kint csillog, rendhagyó karácsonyunkon.



2016. december 24., szombat

Kicsiny léptekkel....


A
jámbor
elfáradt vándor
kutatja
hol
az
út
hol
van
a
jászol

merre is lépjen
vastagodó csendben
mit kutasson


fáradt vén kezekkel
mi jót is mutasson

 

lehajtott fejjel várja a reggelt
a
születést
a
drágát

 

bárány lehelte isteni ágyát

 

jeleket vár
apró csodákat
felnéz
lásson
égi fényben égő
kincses
palotákat

szállingózó kristályokban
jő a mennyei üzenet



fehér lepelben szűz tiszta áhítattal vár

megmocskolt földünk
drága megváltó

kisdedet.




2016. december 23., péntek

Hómap - karácsony felé


Hómap!
Holnap lesz az érkezése, fénycsillagos remegése, mégis nekem ma is lesz drága ünnepem, hisz kicsikéink itt lesznek velünk, velem.
"Hómap" mondta Simon míg nem volt nagyfiú, de ma már a hatodik év hónapjait koptatva nem mond ilyeneket, helyükre kerülnek lassan a hangok.
Nekem mégis maradnak a suta kis szavak.

Karácsonyi készülődés emléktükröcskéi csillannak. Valahogy más már minden mióta három szempár segít jobban látni a világot.
Fellebbennek a fátylak, régi idők karácsonyának feledni vélt titkai hullanak elém.
Szegény, kopott évek.
Szomorú, nehéz élet.
Küzdelmek.
Harcok és keservek.
Nehéz teherrel rakott, létrogyasztó évtizedek, akkor volt, hol nem volt, amikor gyerek voltam...
Mikor a szegénység oly természetes volt, mint maga a levegővétel, mikor egy szem narancs maga volt a vágyak megvalósulása.
Mikor a kalácsillat, az anyám készítette sztaniolba csomagolt szaloncukor íze felülmúlta az összes ízkavalkádot, ami képzeletünkben élt.
A hóban ropogva közeledő csizmák hangja, a kántálók ég felé kanyargó tiszta éneke!
A fohász tisztán magasodott fel a füstölgő kémények fölé, és biztosan tudom, hogy meghallották odafenn.
Nyomorgós, egy cipős, öröklött nagykabátos, csontig hatoló hideges évek emléke feljajong.
Pont most, amikor már finoman duruzsol a kályha, meleg takaró és párna kerít körül, most, amikor az ajándékok már mind elkészülve várják a délutánt, most fordulnak vissza az évek, hogy anyámra, s apámra visszanézzek.
És felemeljem hozzájuk arcom, egy érintésre, bár egyetlen tiszta szóra, hogy gyermeki szívvel vágyhassak éppen úgy a jóra, mint akkor, amikor vacogós estébe hajló csendben sötét szobából angyalokkal cikázó egekbe belestem.
Felmelegít a hála, és a várakozás öröme, a titkokat most nem kergetem, benne lesznek a gyermeki mosolyokban, vágyakozásban, ölelésben, gyertyák libbenő lángjában!
Ma a legnagyobb földi ajándékot, az életfolytatás boldogságát megkaphatom!

2016. december 21., szerda

Színrobbanás....

Színrobbanás...
Még koromsötét van, a tél első hajnalán nyoma sincs a sóvárgott hónak.
Csillagok se, semmi.
Csak csend.
Puha párnák háttámlája.
Kicsit gémberedett ujjak.
A gépből új nótát dalolnak.
FEKETE
De nekem most nem a fekete, inkább a lila van a gondolatomban.
Az én színem a kék, aztán jönnek a feketék, és mások, tengeri habfehér villanások, zöldek, bordók, sárgák, néha barna, ahogy szívem hangja sugallja.
Most és itt azonban nem az enyém színemről van szó, enyém színem - mondta Simkó a zöldre úgy két-három évvel ezelőtt.
Azóta csak bővült a skála.
Kezd hasonlítani a szivárványra.
Léna tudja jól:
Lilié rózsaszín.
Simoné a zöld.
És az enyém mama a LILA!

Éppen a fürdőszobában voltunk néhány hete, s a szekrényben, polcon, fogasokon sorakoztak az enyém színem törölközők, kivéve a lilát!
Az angyalkám hoz neked lila törölközőt! - mondtam Lencinek, e szavakat ő a legszebb mosolyával nyugtázta.
(A Lenci mosolynak nincs párja, és bizony nagyon profi életaranyozó!)
Majd az angyal elintézi, hogy helyreálljon a rend!
Anyjának is elmondta már, s azóta is emlegetjük lesz itt majd rend és lila törölköző!!!

Mivel az élet iskolájában már alaposan kitanultam, hogy nem a fogyasztói társadalom pénzét, energiáját vesztett, lestrapált áldozataként várom az ünnepet - igyekszem a nagy üzleteket messziről elkerülni.
Igen ám a lila ígéret!
Léna tudja, hogy az angyal lilát hoz neki, így nincs kecmec vásárolni megyünk.
Este volt, amikor bezuhantunk a hatalmas áruházba - nevezzük K-nak, ahol is a hangszóróból azonnal fülembe bömbölte egy hang, fáradjak a kasszához, az üzlet tíz perc múlva zár. Pont a törölközök bóklásztam, s valahogy nem akart egyetlen szépséges lilaság sem szembe jönni. Sebtében felkaptam azért egy kéztörlőt végszükség esetére... érezve, hogy nem az igazi. További lelőhelyek után már nem kutattam az este, gondolva az egész napi hajszában elpilledt kereskedelmi dolgozók idegrendszerére.
De mire való az internet? Itthon kényelmesen felkerestem egy közelben lévő J - nevű üzlet oldalát, átlapozva az aktuális kínálatot megláttam a lila törölközőket.
No akkor csak meglesz!
Délután volt, amikor elindultunk, az út pocsék, a hangulat cseppet sem rózsás, inkább lilás-feketébe hajló.
J - törölközők garmadája, de az óhajtott színből nincs nagy méret, és az hogy veszi ki magát, hogy az én Lencim fürdőlepedője nem "enyém színem" lesz?
Kosárba pakoltam azért egy lila, közepes méretűt, biztos, ami biztos, meg egyéb cókmókokat, fizetés után új úti cél...
Az út síkos, várjuk mikor keringőzik elénk egy kamion...
A hangulat cseppet sem varázslatos.
Nem a törölköző a vétkes.
Irány az I!
Polcokon töménytelen randa cucc, szédelgő vevők, tömött kocsik. Bugyirózsaszín törölközőhegyek, lila nincs. Ráadásul az idénre elképzelt kék karácsonyi gömbök sincsenek sehol.
Mord felvilágosítás - nyáron kell karácsonyfadíszt venni...
Újabb szóváltás, de már csak úgy tessék -lássék módra.
Nem adom fel!
LILA törölköző!!!
Hazafelé menjünk be a T-be!!!
Ott aztán főzéshez-sütéshez valók kerülnek a bevásárlókocsiba.
Törölközőket sehol sem látok.
Két kisegítő dolgozónk álcázott srác sumákol a polcsorok között, iránymutatásuk kalap szamócát sem ér...
Újabb eladót szinte lehetetlen találni, de aztán mégis. Üdén mutatja, hogy a cucc az üzlet túlvégén található, éppen ott ahonnan elindultam.
Trapp oda, a kocsink már a sorban, mord úr tekintete nem sok jót ígér.
De én diadalmasan szorítom magamhoz a kicsi, közepes és nagy lilát!
Győzelem!
Magam elé képzelem az édes kis mosolyt, a kacagást és tudom, hogy megérte!

2016. december 16., péntek

Csendtörő

Darabokra
hullik szét a csend
hajó dohog
felidézve
távolt
végtelent

mezítelen reggeli szürkeségbe
színeidet
ide
képzelem

karcsú
kéket
csöpp
feketét
narancsos
penge élességet
fényt
jól lássalak s ne tévedjek többé

tüzes vörös izzást

hidegen kél a nap
nem alhatunk sóvár dermedtségben
tétlenül
  örökké.

2016. december 9., péntek

Sietség nélkül...



Pontos az ébredés
nesztelen világom
kormát
le
sem
törölhetem
csendpaplanos
feketeségben
szemembe vakító lámpa
tüzet gyújtok
nem figyelek
a
sötétség
moccanatlan
vásott világára

csupán
a
csend
meg
a
kályha
világló lánglelkes iparkodása
minden
perc
ajándék
nyakamba húzott takaró
kémlelek ébredő létjeleket
neszek
felfestett
fények
kontúrok
árnyak
titkos kincsmorzsák szétszóródva várnak

fényfüggönyt húznak szét láthatatlan szárnyak
tétlen tökélyben várat a ma
szívemig nyilall
megszentelt élő sugara.


2016. december 5., hétfő

Ha én nem vagyok neked...



Ha én nem vagyok neked
rongyos
papírlapokat
sodor
a
szél
betűk
mondatok
vágymézes szavak
pocsolyában széjjel hullanak


ha én nem vagyok neked
álomlovasaid
vak
vágtái
nem sodornak el
nem
hallgatsz
nem
szólsz
nem éledsz mikor teli torokból
sikoltani kell


ha én nem vagyok neked
jeges dermedés hártyát von szíved körül
míg
a
kéreg
lelkeden
vénséggé feketül


ha én nem vagyok neked
nincs párnába fúló búvópatak
nincs
orkán
nem
gyűlnek többé cseppek szemhéjad rése alatt

ha én nem vagyok neked
szád szélén megdermed az íz
poharad peremén kásássá válik a víz

ha én nem vagyok neked
árván
ér
a
reggel


ha
TE
nem
volnál
nekem
mivégre
játszanék
az
életemmel?!

2016. december 3., szombat

Születésnapodon

 
Korai
ébredés
álomhasító sóhaj
takarom nehéz
mintha igazítaná lengén könnyű karcsú kéz

bársonyfeketén gyászoló világom
csillagsziporkás szemeket
idéz

tiéd
az
ébredés
tiéd
e
nap

emlék
emlékre
hullik
viharban
szélcsendben
hallgatnám távoli tiszta hangodat

egy
régi táj
egy
régi pad

karolnám fáradt vállad
soká
csodálnánk ahogy hegyinek közt
olvadó aranyba
bukik messzi le csendesen a Nap.


Drága Katikám!
Ma lennél hatvanhat éves.
Hiányod kimondhatatlan.


2016. november 30., szerda

Advent - 2016


2016. november 21., hétfő

Hajnali kép




Kifeslett rongysötét alól
pironkodva
bújik elő a reggel
halk csengősereggel jelez a szél
csilingelő percek


rózsás hajnali fények
festik
szebbé
a
mélységben alvó vidéket


kapaszkodó levelek
búcsúra készen remegnek


komótos
egykedvűséggel
uszály
szel sziporkázó hullámokat
csillanó fényei
élni csábítják mind ki eltévedt


gyengülő árnyak
teret adnak a táncnak
új
színek
hangok
érintések
várnak.

2016. november 20., vasárnap

Ősz

 (A fotó nem a jelen állapotot tükrözi...)


Karcsú
kergetőző fények
felsejlő
selymes ragyogás
cseresznyefánk sebhelyes kérgéhez érek
elhalkuló
életdobbanás


sárga és vörös
csatakos
levél halom
suttogó szél
fodroz vizet
elbukik a kopott partfalon


bámész szemmel nézem a túlparti fákat
játszadozó fények
széjjel futó árnyak
pár csepp pereg arcomra
hagyom
visszatérnek köd foszlató bágyadt sugarak
csitt
várj még kicsit
lásd
horizontod arannyal burkolja
széles ecsettel
búcsúzóban
a
nap.

2016. november 19., szombat

vers


Búcsúztam százszor
l tudom


csendesült szívvel
zizzenő
szél borzolta kócos avaron


búcsúztam
kavargó hóesésben
szerelmet kiáltva
szabadon


éreztem bőrömön
nyári zápor könnyes ízeit


búcsúztam
nyirkos tavaszon
talpunkra nyálkás sár ragadt
korai rohanásba szédült folyónál
szagoltam
 bőrödre tapadó életes illat
utolsó cseppjeit


őrzöm csókod tarkón
homlokon
sejtjeimbe dermedt követelőző örök hatalom

búcsúzom
szétkúszó esti sötétben
fényjeles néma éjszakán
 korai ébredéskor
nem talál rád többé már a szám
felriasztó szürke hajnalon
késő elhagyni azt aki sosem volt és megtalálni azt aki van
magányos
felfeslő takaróban bújva keresem elveszett létem
kutatom
lázban égő régi önmagam.

2016. november 10., csütörtök

Gyöngy és göröngy... Irodalmi pályázat



Ősz


Szép nyarunk lassan már oda
kertünkbe tér az ősz
felsejlik szeptember nehézkes lábnyoma
zizzen
kavarog
az
első sápadt levél
magányos
mohos fák alatt
könnyel fizet már a hajnal régi virágos kedvekért
maréknyi mámor
homokóra
semmibe hulló szerelem
egy
perc
lenne bár
gyönyörrel hímzett tűzforró szirteken
sóvárgó érzés
lenne
akár egyetlen pillanat
vállad ha megremegne
míg hajszálaid szertehullanak
éhesen keresel fel minden unt odút
cseppnyi méz körmöd hegyére talán ha jut
aztán
csak
bámulsz
hová lett
felfestett nyarad
hová a gyöngy
kábultan lépkedsz
lábad előtt messzire guruló szürkére szikkadt
útszéli göröngy.

Érd - "Gyöngy és göröngy" IRKA Irodalmi pályázat  vers kategóriájában első helyezést értem el e versemmel.

2016. november 7., hétfő

Nézzétek a mezők liliomait...



"Nézzétek a mező liliomait..."
(Máté evangéliuma)


Alapige a hálaadás kapcsán.
Hálaadó Istentisztelet volt tegnap - miért vagyok, miért vagyunk hálásak, tudunk-e egyáltalán hálát adni?

Természetesen azonnal és legfőbb helyen unokáim és gyermekeim arca villan fel bennem.
Kimondhatatlanul hálás vagyok értük.
Minden napon, amikor szürkések a fények, és mindenkor, mikor ébredek arcuk fényesíti a reggelt.

Néztem útban hazafelé a fákat, őszi aranyeső hullik, kavarog, és a part is felragyog egy percre az ömlő esőben.
Mennyi kézenfekvő ok a hálára.

Aztán este véletlenül egy film kerül szemem elé.

A vívó -egy észt férfiről szól a sztálini időkből...
Kopott, nyomorult világ, üldöztetés, alázat és gyalázat.

Gyomrom összeszorul, ugyanaz a fájdalmas remegés, amit gyerekként az ávh-s házkutatáskor éreztem, ugyanaz, mint amit a fekete autók láttán.

És bevillan, hogy november 7. előestéje van...

Filmek peregnek bennem...
Saját filmünk, és másoké, kiknek szeretteit elhurcolták, gulágos, ötvenhatos... és nem is emberöltőnyi idő előtti életfilmjei.

Nehezen alszom el.
Utolsó gondolatom a háláé, hogy nem kell a félelmes időket megélnünk többé!

Hála a szellemi és testi szabadságért, a békéért, a mindennapi kenyérért, minek ízét nem keseríti meg a rettegés, a félelem!







2016. november 5., szombat

Emlékezős






Őszi harmóniánk...
Bánat és visszaemlékezés a szívsarok csendes zugába húzódtak vissza.
Unokás kacagások, versengések (némi kis pofozkodással fűszerezve) színesítették a napokat.
Gyertya is, ha égett, mi nem ejtettünk emlékező beszédet.
Csak belül volt helye a múltnak, redők simultak, ahogy figyeltük a jövőt...
Gének játszadozása - arcukat nézed és itt nevet, dohog, duzzog, táncol, szalad, csacsog előtted, érintésnyire az, akit idéznek...
Kire is ütött ez a gyerek?
Nem is kérdezed, mert látod szemében azt a másik világot...
És nincs helye könnynek, szívet átható édes örömnek kell a tér.
Az élet újra éled, bennük nyiladoznak a szeretet legszebb virágai.
Kezdünk hát játszani...
 Idézni képeket, mit belénk égetett a múlt, s meglátni bennük a lényeget, múlt, jelen, jövő ölelkezik!
Meleg kis kezük kezünkbe bújva segít emlékezni, tenni, hinni, lépni és számukra szép életet remélni.

2016. október 30., vasárnap

Ébredés után...


Minden reggel egyedül úgy ébredek fel
bámulom a fenti csodákat
ahogy
a
koromsötétbe
halványabb színek hasítanak
nap kél
vége lassan az éjszínű hosszú magánynak

narancsok
kékek
szürkék
lepik el az éji vidéket

a
csend megtörik
lassan
dohogva
hajó közeledik

szívem lágyul
hálával telik
arcokat satírozok szépre
életet csuda színes regényre
grafitom hegye papírlapra tapad
hallgatom
hogyan
suhan
valahol messze
feléd vagy tőled el egy korai vonat
idegen kerekek zakatolnak
darabokra szakadozik az emlék
mert
maradnék
és
mégis
mennék
mert
maradok de mennem kellene
érveket sorakoztatok érte és ellene
és
most az égi fénybe csöpp vörös vegyül
hozzád könyörgök álmoktól ittas hajnalon
ne hagyj egyedül
arcomat mosdassák friss hajnali fények
szorosan ölelő szeretőm maradjon a vágy
érezzem a hajnali parázna játék
bőrömhöz ütődő
lüktető ritmusát.

2016. október 27., csütörtök

Őszi szép...











2016. október 14., péntek

Itt és ott...









Itt
korai
vacogós már az ébredezés
kormoránok szállnak mélyben feketén a víz felett
döngő-dongó legyek keresnek repedéseket
fák hullatnak véreres leveleket
 rőt avarunkat lassuló léptek tapossák
csapatostól cikázó madarak
 bontják a megszürkült eget

őszünk még bőkezűen ontja aranyát
koppanó diót kutyánk össze-vissza rág
nézem
soká
e
szűkülő világ széltét
és
hosszát

de
szemem sarkában az óceán fénye meg-megremeg
könnyeket csaló homokdűnék szele simítja sóvárgó idegeimet

álmodtam talán
hogy
ott
hullámokkal ringatott napok
sugarakkal selymesített délutánok
hosszúra nyúló zamatos alkonyatok
szerettek
türelmesen dúdolva az élet minden szép üzenetét

szájpadlásomon bizsergő titkos gyümölcsök buggyanó levében megtapadt a nyár
tobzódó virágos illatár
hangok
és
színek
oly
édesek

hatalmasan fölém tornyosuló  hűsítő kék hullámok hegye
bőrömet karcoló sivatag tüzes lehelete
perzselő pecsét
eljegyezte újult örömmel szívemet
a
lét.