Nyári emlék

 

 

NYÁRI EMLÉK

Nyári emlék lesz a pillanat

hajnali hajó ragyog

s

a

part alatt

hangosan viaskodó madarak

rebbentik szét éjszakánk sötét köpönyegét

hal csobban

fáradt szomorú rózsák ingadoznak

napkeltére sóvárgó napraforgók

hamarosan majd vígan ragyognak

foltozott a pillanat

várok

s

távoli csillagokat bolygókat csodálok

sorakoznak az ég peremén

élet éled és remény.

Felébredtem s futás

folytatódjék az álmodás

kopott papucs és álmos pizsama

sietek

hamar nyári emlékké szelídül a ma

komor hévvel érkezik a nap

felfal apró virágot s lágyszárú bokrokat

szélforgóm csalfán kering

felhőkkel telik az ég megint

ígérnek hűsítő cseppeket

langyos esőre áhít a kert

utolsó harmatcsepp remeg

szirmok a porban

szívem sajdul

színük mily gyorsan halkul

esőt kívánok álmosat szelídet

kortyoljunk együtt selymes hűs cseppeket

hűsítő érintést a vállamon

újra s újra érezni akarom

nyargal a szél

eper hullik a fűbe

fekete és édes

idilli nyári kép ez

 víz csillan

fényfodor parádé nyári hajnalon 

emlékül a percet magamba karcolom.

Reggeltől estig...

 Reggeltől estig

úr 

itt

a

forróság

spriccel a víz

hatkor

ébredő csiga 

lepkék

méhek

feketerigó

zümmögés és csivit

élvezem a nap korai

lágyabb sugarait

hársillat hódít

száraz a föld

vízsugár fürdet

fáradt levelet

maréknyi málna kerül a számba

futnak a napok

megállíthatatlanok.

Egy ezerszer hallott régi dalt dúdolok... Halk zene szól... fejembe költözött a dallam.

 

Vihar után...

 

 

Már csak lenyomatait találom

tört ágak hintáznak 

szirmok szanaszét

a

szétesett világon

küszöbömön 

halomban a hárs illatos virága

abrosz repült

s

hullott epertől feketült a járda

bámulom és borzadok

esőből néhány cseppnél többet aligha hozhatott.

Szólt hozzám az éjjel

fülem hallotta még hogy nyílt meg az ég

zúgott

zokogott

kopogott vadul

tépett

rohant

mégsem érintette tudatomat a hang

zuhantam

menekültem

süvítő szél

tetőablakon koppanó eper

lét

valóság

már nem érhetett el

valami bágyadtság

zsibbasztó fáradtság

a

parancsoló erőnek

nem engedelmeskedett.

 

Hívogatott szelíden egy várva-várt ajándék

álmaimban édes még a játék

futottam hogy elvesszek egy másik világban

viharból gondból már elég

érezzem inkább szerelmed 

tüzét

s

rég vágyott melegét.

A valóságba ráncigáló őrjöngő elemek

s

harsogó szelek elől

elbújtam az éj bársony köpenyegébe

hogy

szívem hozzád visszataláljon végre.

 

Nyári vallomás

 

 

 NYÁRIDŐ

 

Nyáridő

s

az

élet néha könnyű

vízcsepp gyémántja bőrömre talál

fröccsenő cseppek landolnak

perzselő sugarak

arcomba nevetnek

késpenge karcol

annyira szép

szinte

szinte

fáj

karolsz

összepréselődnek a sejtek

lopsz a lélegzetemből

szorít a kéz és megtámaszt a váll

szemed

a

kék azúr

létvágy lett bennünk újra az úr

dobban

robban

szakad

ronggyá fakul minden eddigi pillanat

csak

a

ma

a

most

 

tegnapunk

iszamos messzeségbe hull

hajamba túr a szél

egy

eltévedt

parányi csepp éget

ereimben meglódul a vér

sóhaj fakad

ölelem a mindenséget

kábít a gyönyörű nyár

felhő katedrálisok tornyosulnak

remegnek

édes illat

nyit ajtót a végtelennek

szívem sikolt

ó

mennyire szeretlek

szavak sincsenek

s

ha

találnék is

fölösleges kimondani már... 

Eső után... Medárd napján.

 

Szeretem az eső utáni reggeleket, bevallom, az eső nélkülieket is, de ma az éjszaka és a hajnal ajándéka tágítja a boldogság keretet.

Hajnali derengésben felcikázó villámokat és a felcsattanó dörejt követő ébredés finom, semmihez sem hasonlítható rezgéseit.

Négy körül érkezett a vihar... Zsömle, az eb ablakkaparászása után kibotorkálni, beengedni, nyugtatni és utána ismét álomba zuhanni kicsit még hallgatva a neszeket... Érett eper koppan a fáról, csatorna nótázik, eresz dalol, cseppek csorognak, s a fák hajladozva sóhajtanak a szélben.

És!

Szeretem reggel jutalmát a megzavart pihenés után. Öt számmal nagyobb, nedves kerti félcipőben lelépegetni a lépcsőn, tucatnyi csigát kerülgetve közben. Nézni a mindenütt felragyogó cseppeket, a szikrázó fényű folyót, beszívni a frissülés illatát.

Nincs szebb és jobb! Megőrül a kertem gey kiadós zuhét követően, tíz szorgalmas locsolás nem ér fele egy égi öntözéssel. A napok óta lesett kedvenc gyertyavirágom máris szirmait mutatja nekem. A tegnapi, tegnapelőtti palántázás "alanyai" élednek, nekirugaszkodott a kéretlen napraforgó a magas ágyás közepén, és minden csupa csepp, csuda csillanás. Nem csak a növényeim ujjonganak! Tarka lepke száll virágról, virágra, méhek döngicsélnek a levendula körül, káprázat fürgeségű szenderek dolgoznak szaporán, s a hárs részegítő illata betölti a kertet. Szundikáló bogarak ringatóznak friss szirmokon, magasba nyújtózó tűzliliomom sem kéreti magát tovább, kifeslett szirmok, boldog nyáridő...

Muzsika az egész! A szívemnek. A tegnapi borongós alkonyhangulat oda, életkedvileg kilengést jelez a mutató. Pozitíve! Csakis!

Szerelem ez, az életé, a teremtés dicsőítése, a szomjúhozás felfakadó pillanata. Orvosság, gyógyszer.

És akkor még nem is szóltam a cseresznyefán portyázó madarakról, a hajókról, s az ablakban az éjszakai hancúrozástól fáradtan elheverő macska álmairól.

Hála! Hála és egy szép dal...

 

Nyáridő... hogy muzsika is legyen!

 

 

RÓZSA VERS

 

Lehajló rózsaág

rózsaszín zuhatag

poros útpadkára

hullatod szirmodat

kikukucskálsz 

a 

kehes kerítésen át

látni

milyen csodás lehet odakünn

a

világ

körülötted szemét és mocsok

rozsdás kapu

vásott

megrongált oszlopok

járdaszegélyen gyűlik a szemét

te

ügyet sem vetsz rá

bámészkodsz

ragyogsz

s

hagyod

hogy

pompás illatod szálljon szanaszét

felkapja és messzire sodorja

boldogan a júniusi szél

lepkék

pillék

parányi bogarak

gyűjtögető méhek

bújócskáznak

bársony szirmaid alatt

még a nap is megáll

és

csodálkozik

 

könnycseppet szárít

ne lássa senki körülötted a pusztulás

fájdalmas lenyomatait.

Esőben....

Júniusi eső is aranyat ér...

 

 

Ez itt a reggel

ez itt egy kép

eső kaparász

gyönyörűség

előbb csak halkan

hull

egy-két csepp

virágon szirom

meg sem remeg

köveken

járdán

parányi folt

álmos még kertem

fel sem sikolt

 

ez itt a reggel

ez itt egy kép

rózsapír hajnal

gyönyörűség

nap ébred

túl a vén hársakon

felsíró szépség

mély fájdalom

fény karistolja

szemhéjamat

ne néz a napba

azt

nem szabad

 

ez itt a reggel

ez itt egy kép

kávés bögrébe

cseppen a méz

keksz

roppan három

kezem alatt

felhő kövérül

oda a nap

 

ez itt egy reggel

ez itt egy kép

hallgatom

gyorsuló cseppek neszét

kopp

kopp kopp

kopp kopp kopp

hullik

s

szomjas levélszegélyen

végig csorog.