Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2016. május 24., kedd

Emlék térkép




Kanyargós utakat látok
völgyek
erdők
hegyek
köztük a Szinva tekereg
kis
kígyó
alig hallható a sziszegés
belém mart
emléke oly nehéz


és
oly
kevés
a
lépés
mit megtehetnék
hogy
elérjelek

nézem az órát
apró
titkos
és
nyíltan harsogó
bűvjeleket
indulnék
nincs már hova
eltűnt idők
elporladt lábnyoma

színek
szívek
szavak

senkim sem maradt
feltörő lázam
ki
csillapítaná
jeges borogatással
karol
a
szél
foszló szívtérképem
mállik
szakad

öreg fák
frissen pompázó terek
elloptátok emlékeimet
neveket suttogok
eltüntetek

Avas
korhadó lépcsőin ezernyi üzenet
kinek
írhatnám
hogy
hiányzik
ki
szeret

kifosztottan
számlálom
létetek lenyomatát

semmibe hulló
félszáz évem
értetek
kiált.

2016. május 21., szombat

Hídra lépsz...

 
 
Pattanásig feszülő napok
éjszakába kúszó órák
golyószóró a csend
ólommellényt csatolsz
ne
szóljon
senki
már
ártatlan
sebeid
sem
támadnak többé
lázas éjszakai remegésed csendesült
megnyugodtál
sóvárgó sejted mind elszenderült
mégis
egy
perc
valami villanás
valami fáradt suta mozdulat
narancs hold libben
rézlemezekből folyóra kalapál új hidat
későre jár
ágyad pereméig
sóhajtva hajolnak duzzadt szirmokat ringató
lila
illatbombával terhes
orgonák
és
azokon
át
is
megtalál a hold
villanó fényben
látod magad
sötétbe burkolózva
meleg érintésű puha takaródban
is
kikutat
hiába
hát
a
szándék
magányod álomba billenő peremén
néhány régi szó
felpörgeti a csendet
elveszett évek szirma ölel
úgy alszol el
szemhéjad alá fészkelődik
tavaszaid
összes
virágpora

már
nem vagy magadnak idegen
lassan szétcsúszik a világ
nem marad más
csak
az
orgonák
a
csendek
a
hold
világító sugárban

hídra lépsz
titkaid kapuja tárul
körtánc az álom
messzi utakra csábít
tavaszi illatárban vergődő éjszakába.
 
/2016. 04. 23./

2016. május 17., kedd

Futottunk

 
Futottunk
remegett a föld
szűkös ösvényen
hozzánk
csapódtak vízterhes ágak

várlak

nedves fűbe
furakodó lábnyomok

láthatod

bogarak
pillék
pocsolyák
sárgán
lilán
libbenő
vadvirág

futottunk


arcodon
édes
remegéssel
terült
szét
a
vágy

elkaptalak
kiáltottad
és
futottunk
rohantunk
fák közt cikázva tovább

könnyedén ölelkezett bennünk a világ

mennyei harmóniák
fénye
szemeidben
felhőket terel

bolondozó kacagással
kettéhasítottuk ártéri erdő csendjét

te
vagy a fogó
vagy
újra
én

öröm ölel
újra éled
bújócskázó kedvem

puha érintéssel fogsz körül
kezed nyomát őrzi bennem a játék

nevetésben fuldokló délelőtt
tova iramodó pillanat
éltető ajándék.
 
 
(Simon unokámnak.)

2016. május 13., péntek

Legszebb...

Nagymosás volt délután s az éjszaka, ömlött, mosdatott mindent az égi áldás...
Most cseppeket, tócsákat szárogat a nap.
Ma új képek készülnek, ilyenkor a legszebb a kert (minden nap ezt gondolom, míg a tavaszi virágparádét bámulom...).
Éljen a május!




2016. május 10., kedd

Paletta

Színfoltos paletta
mutatja mi lesz ma

eső
derű

vagy
keserűn zúduló
vihar


szívünkből kihalt színeket újrafest


törékeny
puha
vonalak
kemény
élekkel
váltakozzanak


parányi fény felnő
párás pirkadat
rózsafelhő


habpamacsos margaréta
írisz
fehér
sebszakító
lándzsa
 
sóhaj


lilába boruló
illat
összemossa törékeny titkainkat

halkan
koppanó
cseppek

esik


hála


porszemek mosódnak
hajszálnyi
erecskéket
vágva.

2016. május 3., kedd

Emlékezz rá...


Kristálymetszésű
levegő
felhők
résén
áttörő
fények

rigó
csengetve el és visszaszáll
majd
odaát
csillanó
kavargó
áramló
Duna
felett
sirályok selymes szárnya
széllel
dacol
 
ahogyan sejtjeidben
a
vágy
nem adja meg magát
s
naponta
meglakol


smaragd a domb
lándzsás liliom döf sárgás
fényjelet
zöldek között
margaréták
szirma
szemérmes fehéren
villan


minden
elillan


készítsd
szívfotóid
garmadáját
véss
elmédbe
mélyen
perceket
kezed remeg
engedd el türelmesen azt a hullni készülő
cseppet
míg bőrödön pereg
tűhegyesen
bök
beléd
a
lét
érzed
átható
illatát
erejét


emlékezz
ajándék májusod elfut hamar


karcsú
törékeny
opálkelyhéből
elpárolog
az
élet


még
szeretnélek
még
tartanálak


letépném
bimbódzó perceit
ébredésünk rejtett csodájának...

2016. május 1., vasárnap

Anyámnak

 
 
Anyák napja van
gondolatom
körülötted táncol


virágcsokor
vázában
várna

orgona bársonyos illata
ablakon át rám szól
 
 
hiába


körmöm alatt még ott ragadt
pár
tegnapi
morzsa
föld
fekete
bánat
nézem kezem
barázdált tenyerem
ott
is
téged talállak

göcsörtös ujjaim világot teremtenek

hajolgatok
térdelek
köszönök
szorgalmat
hitet
életet
köszönök
kétkedést
könnyeket
kötést és oldást

kopott kék köpenyed már régen odalett


kertünk
alatt
futó
fénycirádás folyó
monoton
szállít
sóhajoktól rozsdás éveket
 
 
nézem a fakuló képeket

senki sem szól rám.