Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2022. március 29., kedd

NYUSSZ VERS

 

 


Mesekék

 

Kiderül végre az ég

felhők szegélyén már ott csücsül a nap

szarkák galambok röppennek fel

szárnyuk ágakkal - bogakkal össze most sem akad

szél szaladgál és rendezkedik

gyűrt papírdarabot magasba repít

szanaszét üde tavaszi színcafatok 

fáradt bokor alatt

korhadt levelek közül

kandikáló fénysárga szirom pamacsok

az

út kanyargós és sima

halkan gurul a kerék

pofidon mosoly

szemed a mesekék száz felé tekint

ide és oda is benéz

márciusi szellő hiába legyint

sapkát ráncigálsz és ránk nevetsz megint

kavicsok és kövek között

fehér és lila foltok

öreg kerítések

bársonyos puha üde rügykoboldok

korai 

napocska serényen teszi a dolgot

mindenféle színtubust szorgosan kibontott

szanaszét csorog a festék

hogy

rétek és utak szegélyét enciánra fessék

mosolyogsz mocorogsz 

elkerül az álom

századszor fordulunk kacskaringós ösvényen

míg

megérkezik végre

könnyed pilleszárnyon.

 






 

2022. március 21., hétfő

A költészet napján...

 

 


A világ ünnepel ma szavakat rímeket
csokorba szedhetjük a legszebb verseket
bánatról
vígságról
hazáról
háláról és halálról
a
költeményeket.
 
Ki lenne az első nem is tudom
talán
Ady vagy József
Rilke
Somlyó
Faludy
választani közülük
nehéz
vagy éppen a drága Jeszenyin.
estébe hajló hűvös alkonyaton.
 
Mind más és más kincset osztogat
színt
fényt
muzsikát
örömöt
 ősi fájdalmakat
szívszavak billegő tollszárhegyen
az
én
zenémet
játssza ma az egész világ nekem
tavasz van
kikeleti csoda
nyíló vadvirág
napsárga selymek
fehér szirmok búcsúzó pillanata
ibolyás illatok
szikrázó cseppek
folyó csobogás
zsenge rügyeklevéllé cseperednek.

Kékre mázolt égen madarak
szárnylibbenésük a béke szép jele
napfény villanás a csendben
élet 
felbecsülhetetlen kincsek
de
határokhoz közel újra 
romboló gyilkos akarat
sötét 
gyötrő félelem a Kárpátok alatt.

Kormos egek
füst és sikoly
nem ily világról álmodtunk balgán valamikor.
 
Pitypang az ember
ha
benne s körülötte háború tombol
remeg.
Kinek kiáltsuk 
térjetek észhez végre emberek?!




 
 
 

2022. március 19., szombat

KÖSZÖNTŐ!

 



 

KÖSZÖNTŐ

Szavak nélkül vagy éppen szavakkal
hozzád iramló gondolatokkal
reménykedőn vagy terhektől
lankadó kedvvel
tavasz szerelmet kutató szemekkel
ma
tegnap
s
talán majd holnap is
kikacsintva és sírva is
könnyel mosollyal
ünnepelnélek akárhogy
MA
MÁR
MOST!

Koccintanak vízen a fények
ibolya selymek egymáshoz érnek
s
a
félnótás galambok
el nem vétik soha az édes hangot
szarka röppen
cinkék kacagnak
bár nincs ereje még felkélő napnak
mégis
szép és reményteli
ahogy
a
fűz bársony ága leng s a létet derűsen élteti.
 
Csak a szív ez a fránya jószág
ez
búsul
kevés neki a valóság
ölelést és csókot remél
kezet mely egyszer simítón visszatér
s
halkan vagy éppen harsányan
kiszakadnak a sóhajok
szerető szépséggel köszöntve életet
remélve vágytitkos pillanatot.

Az
óra állna bár egy napra meg
s
eljátszhatnánk a boldog részeget
zsongó sejtek
ittas mozdulatok
ringatnának odázva közelgő életalkonyatot
kordában tartva sötétet végzetet
hömpölygő öröm áradat juthatna bárkinek
mindegy
öreg vagy fiatal
lüktetne vérében életszerelmes gyönyörű dal
 
szerényen földporba térdelek
szirmot virágot le nem tépkedek
súgom s bárhol vagy te megértheted
kívánok boldog ünnepet!
 
 
 
 

 



2022. március 17., csütörtök

MEGZAKKANTUNK?

Utazom, késik a vonat , idős hölgyek kellemes társaságába kerülök. Pihenni mennek néhány napra gyógyfürdőbe. Zötyög az intercity, beszélgetünk. Világot jártak, téma bőven akad. Unokák túl az óperencián, szép magyar nevek hangzanak. Ügyintézés, járvány, még egy kis stadionozás is belecsempésződik . - mint az élet legfontosabb kérdéseinek egyike. Spekulálok, de nem veszem a lapot. Pedig számon van a szó, hogy focista unokámmal büszkélkedve ne átkozzam a sportlétesítményeket. Késünk, kedves történetek kerülnek elő, a mellettem ülő hölgy középiskolai tanár volt, nyolcvan felé ballag, sorjáznak a felidézett iskolai helyzetek. Pszt - mondom magamnak, nem hozom szóba a pedagógus sztrájkot. Majd szóba jön az magától, ha akarjuk, ha nem. Vonatunk megérkezik, csatlakozást lekéstem, majd csak egy óra múlva lesz. Közelben a buszpályaudvar, több tucat busz között keresgélek, fene tudja hol van a jelzőtábla. Motor búg fel, egy busz indulni készül - odalépek, s megkérdezem merre megy, s megáll e ott, ahová készülök?! Kiderül, hogy jó helyen érdeklődöm, s azt is elmondja a kedves buszvezető, hogy 5 másodperc múlva indulás. Felszállok, s már kanyarodik is. Lassan, de biztosan haladok a cél felé, szürke és szeles az idő, nem tetszik így a táj, inkább nézem a netet. Közszférában dolgozó ismerős talán szabadságra mehetett, itt egy szív, ott egy zászló, aztán megint. Kampány van, muszáj a munkát félretéve napi 10-20 jelzéssel mutatni a "hűséget". Fel sem merül bennem a gondolat, hogy ezt munkaidőben lehet. Híres énekes vállalja, hogy a nevét adja valamihez, emitt sportoló, amott irodalmár. Kell ez nekem?!

Megérkezem, a szél jeges rohammá erősödik, nesze neked kiskabát, tavaszi bizakodás áldott napocskában,... átfázva lépek be az ajtón. Beszélgetünk. Öröm és aggodalom, derű és elképedés. Mindenfélék történtek, amióta nem találkoztunk. Két ügyes, kedves fiúval költöm el az ebédet. Nincs iskola! Sztrájkolnak! - hangjuk se nem együttérző, se nem bánatos. Nem megyünk bele a honi oktatás mélyebb rejtelmeibe. Minek is? Bár az anyuka nem nagyon érti, s ez nem is meglepő, hogy miért a tengés-lengés hetek óta az iskolai órákon. Bevallom én sem, pláne, hogy az enyémek bőven megrakódnak naponta leckével, feladattal. (Olykor alaposan túltolva a fejadagot.) Mondjuk azért IS van az iskola, hogy a nebulókra ragadjon valami, s ez a valami jó esetben nem a pedagógus ideológiai álláspontja, nézete, hanem a tananyag. Élmény, mondandó  bőven akad, kirándulni voltak a hosszú hétvégén, fotók kerülnek elő, pont jó alkalom a természettudatos gondolkodás erősítésére. (Nem bírok kibújni a bőrömből...) Hamar eltelik az idő, futás a buszhoz, a szél még hidegebb, mint idefelé.

A nagyváros lépten-nyomon jelzi, hogy ünnep volt tegnap. a szabadság legszebb ünnepe! Koszorúk, lobogók, hervadni készülő virágok. Egy-egy kabáton a kokárda még ott maradt. Mások más színekkel jelzik gondolataikat.

A pályaudvaron több a szláv szó, mint szokott... talán Bécs felé igyekeznek. Kisgyerekek édességgel, bőröndök, csomagok - kimondani is sikító fájdalom: HÁBORÚ VAN! Az állomás előtt segítő konténerek, adományt gyűjtenek, útba igazítják a rászorulót. A világ túl felére futóknak plakát jelzi, hogy kihez fordulhatnak...

Állomás. Itt árvácska didereg, amott aranyvessző bontja szép sárga szirmait... a tavasz lassacskán csak-csak közeledik. 

Vonat érkezik. sokan vagyunk. Másfél óra a főváros felé csendben. Kint minden tompa, száraz a föld, szürkék a fellegek. Telefont nézegetek. Hírek innen, onnan... viták, beszólások, feszkó! Ki kivel és ki ki ellen. Ki hisz és kinek?! Ismeretlenek hülyézik le egymást, ismerősök titulálják a másikat erkölcstelennek. Szeretők szakítanak, vagy békülnek éppen a politika örvénylő medrében. Adok és kapok - a szorgalmas közszférás buzgón lájkol, szívecskék, zászlók, meg galambok, kék-sárga szalagok. Indulatok emelkednek az égbe, vajon hány ember fér el egy négyzetméteren? Voltak e tíz ezren, százan, vagy félmillión?! Mondta, vagy nem mondta, vagy mondta, de nem úgy gondolta. Őrült? Csaló? Elmebeteg? Diktátor? Rá szavazol? Elment az eszed?  Nagy kérdések ezek, a lét nagy kérdései, s millióféle rájuk a felelet. Kampány láz van, egymásnak feszülnek az idegek és az érdekek.

Valahol lázas csecsemőt tart karjában egy asszony, máshol menekültek hallgatják a híreket... hazaútban reménykednek. Otthon mi lehet? Mikor lesz vége? - kérdezik. S mi nem tudjuk a feleletet, nem tudunk válaszolni, sem magunknak sem nekik. Mert mi is háborúzunk! Mert kampány van, ropognak a szófegyverek, pusztítanak a lángszórós mondattüzek.Van akik tüntetnek, van, akit kitüntetnek, s van, aki arra gondol, hogy jobb lenne a béke. Sóvárogva gondol a sok kutyás, macskás képre, s arra, hogy a dühödt indulatok mielőbb eltűnjenek végre, s lépjen a valóság a szópárbajok helyébe. 

Zakatol a vonat, megáll, átszállok, nem múlik a hideg. Szórólapot sodor a szél..., ismeretlen és ismerős arcok hintáznak a lámpaoszlopok közt süvítő szélben. Két hét még! Ígérje meg valaki, hogy utána vége, hogy azután bélyegzés nélkül nézünk újra egymás szemébe.

Vagy örökétig prolongálva van itten az adok-kapok? Meddig lesz így és minek? Megzakkantunk?! - ez a kérdés válaszoljatok drága felebarátaim! Hátha valaki megérti a ránk zúduló eszme és érdek fergetegben a feleletet...

Nyomort, félelmet, sebet gyógyító segítő tenyerek, s nem ökölbe szorított kezek kellenek.







2022. március 15., kedd

ÜNNEP

 


 Szabadságra ment a béke... 

Sajgó színekkel ébred a nap

mindegyre az zakatol bennem

hogy

ez

fájdalom

meddig marad?! 

Ünnep van

nekem a legszebb,

nagy folyón tükröcskék

fényesen  remegnek

 és

ringatják az ég tágas színeit

valami csendes gyötrelem 

mégis

kitartóan emészti lelkem

szaggatja zászlónk sarkait.

Szín és szó... 

mind örömtől harsogó lehetne

ha 

nem tátongana hatalmas háborús kelepce. 

Március te drága

friss boldog és szabad

hozz

tiszta fényeket

virágot és rügyet

jó kedvet

csalogass

szabad széllel űzd el a gonosz indulatokat.

 

2022. március 13., vasárnap

Martilaput köszöntő versike!

 

 

Martilapu


Vacog és remél
kitakart selymét igazgatja
vágyódik
olvadón ölelő tavaszra
korai még a reménység
hiába csábít a messzi
égi
kékség
s
a
könnyed kis szelek
fűz barkákat ha lágyan megintenek
ők is elhiszik hogy itt a kikelet
cinke repül és boldogan dalol
mellénye sárga
napfényre várva fújja a nótát
nyitni kék
de
bármilyen bársony is az ég
a
friss
sokat sejtető illatok
mégis távol maradnak
nincs ereje a napnak
éjszakára
mínuszok veszik át a hatalmat
fagyzugok
fáradt
szomjas utak
pocsolyával most nem vidítanak
mégis
elindulunk újra meg újra
keresni
kutatni
nem gondolva tegnapi sebhelyekre
háborúra és múltra
a
remény
halk szívkedves hangon súgja
nem lesz okunk a búra
béke lesz megint
vad szelekkel tépett sötét sálak
lekerülnek
merész boldogan
intünk búcsút a kopott télikabátnak
és
harsány kiáltással örvendezünk
egy
avar közt villanó
furcsa kis virágnak
itt vagy hát végre
éreztem hogy  élsz s én újra megtalállak!
 
 

 
 
/ Az "én" martilapum eltévedt növényke, se agyag, se víz, se rét... erdei út mentén bukkantam rá egy éve. Mivel nem jegyeztem meg merre is volt pontosan, az elmúlt napokban több erdei ösvényt végig jártam, remélve, hogy meglelem. Tartottam tőle, hogy az erdőirtáson dolgozó munkagépek eltaposták. De NEM! Tegnap megleltem és bearanyozta a délutánomat! Él és szaporodik a drága kis gyógynövény, hála érte. Kell az életszépítő öröm és remény./
 
 
 
 
 

2022. március 12., szombat

Háború és béke...

 

 

Sok minden volt és van, ami sosem kerül a nyugat civilizált , kozmetikai kezelésen átesett híradásaiba, s mi is többnyire azért tudunk róla, mert közel vagyunk. Szívben és földrajzilag.
"Túl" közel - Erdélyhez.
"Túl" közel - Kárpátaljához.
Így nem csupán a bemondott fél, negyed igazságok zaklatják fel életünket, hanem a való fájdalmas mezítelensége.
A napokban gyakran felidéződik bennem az a kép Kolozsváron, amikor a vércseppek még látszottak a belvárosi tér kövein. Január eleje volt, metsző hideg, s mi egy dugig megrakott daciával vittük településünk adományait. Hazafelé -16 fokban, a sziporkázó királyhágói látvány volt az ajándék, a sok szomorú történet után.
De felsejlik nyolc évvel ezelőtti kárpátaljai utam is, melynek során sokat láttam, de korán sem eleget. A világ egyik legkorruptabb országa, Európa egyik leggazdagabb vidéke.
És milyen az élet ott?! Vetődik fel a kérdés - a donyeckiek léte lassan évtizedessé merevedő borzalom, a kárpátaljai vidéken mély szegénységben vergődök százezrei.
Nyelvtörvény.
Szociális kiszolgáltatottság.
Olykor ultranacionalista támadások.
Meggyalázott magyar emlékek.
Házkutatások és lehallgatások.
Amerika barátság. Mely nem egészen felebaráti. Mert uncle Joe fél szemmel a medvére pislog, s arra biztatja a színészt, hogy huzigálja csak bátran a rusz medve bajszát, mert az óceánon túli birodalom majd megóvja őt.
Hát nem.
Milliók vergődnek, rohannak a semmibe.
Gyászolnak.
Feslett nyomorúság, hatalmi játszma tanúi vagyunk.
Tankok, vér, félelem.
Hazug és értelmetlen összevisszaság.
Halványodó remény, hogy van e még otthon, lesz e még visszatérés?!
Életmilliókkal játszanak.
Játszunk mi is....
Gurul, pörög a dobókocka - Ki nevet a végén?
Nehéz a szívem, de velük nevetek.
Tört arcú gyerekek kóstolnak bele ismeretlen finomságokba, élvezik a meleg menedéket, s szorongatják szívükbe elhagyott szeretteik vágyott képeit.
 
Mackókat rakosgatnak az ügyes kis kezek, új játék, új színek próbálják enyhíteni a felkavart félelmeket.
 

 
 
 
 
Háború van, s a kérdés csak egy lehet: A végén lesz valaki, aki majd nevet?!
 
 

2022. március 9., szerda

Színváltás....

Még!
Ma még ragyognak erdőben, domboldalon, ma még habfehér az ösvény melletti sáv, ma ma még több a fehér szirom, de már versenyre kelnek velük a kék és sárga virágocskák!
 
 /Zárójelben jegyzem meg, hogy ma reggel meghótt a telefonom, így a mai képeket kölcsön telefonnal kattintottam, ezért vagyok most fölöttébb mértékletes. Menjetek ki az erdőbe, gyönyörű! - 17 000 lépés a tavaszban.//
 



 

2022. március 8., kedd

ÖRVÉNY



Hosszasan nézem a folyót, örvények jönnek és tűnnek el. Figyelem hogyan lesz a tükrös simaságban félelmetes forgás hirtelen. Sosem voltam nagy fizikából, valami talajegyenetlenség lehet a folyó fenekén, ezen gondolkodom. Örvény mély tölcsérben kavarog a víz, félelmetes mégis vonzó, mi lehet lent, mit rejt a mély, elképzelem.

Örvény.

Abban vagyunk éppen.

Beszippant valami láthatatlan, erő, végzetes vonzás és taszítás pillanata.

Éjszaka van, ezeken a végzetes erőkön gondolkodom. Agyamban zsizsegnek a nap történései, beszélgetések, telefonozás, hírek, félelmek, viták. Fent a fejem fölött repülőgép száll aprócska fényét nézem, a tetőablakon át látom hogyan szeli át az éjszakát, hangja nincs, oly messze van. Hajó dohog, sötétben fény villan, hullámok erősödnek és halnak el. És eddig ismeretlen, szokatlan új gondolat üt bennem tanyát. Mit szállítanak és vajon hová?!

Egy-két hete még boldog, álmodó, vagy szűkös helyükön fészkelődő utasokat képzeltem, ha felébredtem az éjszaka kellős közepén. Ismeretlen távoli szigeteket, napban ragyogó tenger felé igyekvőket rajzoltam a gépbe magamnak. Pálmák hajlását, alkonyi dzsesszt, puha homokos partot, kagylót, korallt, csigát...

De ma?! Ma fegyvert sejtek, feketére festett arcú idegen katonát. Elment talán az eszem, vagy csupán rosszat álmodom?

Nem, nem  álom ez a rettentő képzelgés– háború van, öldöklés, füst és korom, vér és zavarodottság. Mondhatni karnyújtásnyira ölik egymást a testvérek. Egy tőről fakadó nemzeteknél lett túl sok a fegyver, a vágy, hogy megmutassák ki az úr a tengeren és a szárazföldön. Kétségbeesetten várnak behívót, vagy kapkodják össze motyójukat, hogy a tűzfészkektől távol kerüljenek. A határon innen meg gyanútlan kisemberek tétováznak - vajon mi ez?!Aztán boltba, mennek, vesznek néhány kiló lisztet és cukrot, olaj, kávé, néhány konzerv is a polcra kerül. Hátha mégis csak béke lesz...

Telefonban egy riadt hang már a harmadik nagy háborúról retteg. Egy másik, messze élő rokon hív a szomszéd országból és kérdez… hogy látod, mi lesz, mit tesz az országotok vezetése, mi lesz veletek, velünk?! S elmondja, hogy náluk mindenki, mindenkivel összevész a háborún és a békén.

Tudatlanok vagyunk. Tudatlanok és feszültek. Érdekes fordulat, ezt mondanám, ha nem lenne félelmetes. Az egykori birodalomhívek most sürgősen háborúznának kicsit, vagy éppen békét kiáltva söprik le a józanságot. Minden felbolydul, barát barátnak feszül, s ha tegnap még jó cimborák voltak, mára kőkemény ellenfelek.

Mert azonnal választani kell! Azonnal igazodni valakihez. Azonnal ítélkezni! Minimum tüntetni, de ha lehet inkább szankcionálni!

Uncle Joe felháborodik, retorziót követel, mert ugye túl az óceánon ők közismerten békepártiak!

Merész tervek születnek - nem iszunk többé vodkát, talán még a kaviár is áldozatul esik még a végén. Kukába velük, Csajkovszkij, Muszorgszkij és a többiek… csak bajt szerezhettek.  Az orosz kultúra, zsupsz úgy ahogy van a szemétdombra vettetik.

Nézem az eget, eltávolodott a repülő, hát csak hallgatom a csendet. Kedves sorok motoszkálnak bennem, drága jó Jeszenyin veled most mi lesz?! A mi bokraink közt már a tavasz barangol. Ott meg virágot, emberszívet taposnak a tankok, Anyák, szeretők zokognak. Világgá futnak népek. Ukránok mind– mondják a lengyelekre, magyarokra, cigányokra, szlovákokra, s tébláboló szeretettel nyíló szívek segítenek, mindenféle népnek.

Persze a vád mindig itt lapul. Ki az oka, ki a hibás, ki teszi rosszul…? Éjszaka van, visszakönyörgöm magam az álom mély bársonya?közé. Badarságok, régi kedves a kertben,  meg furcsa tárgyak, lehetetlenségek felfordult világa fogad.

Legjobb lenne felébredni. Felébredni és szétnézni a házban, megkeresni mi is származik „rossz” helyről? Mi kísért? Mi az, amit ma mindenképpen szelektálni kell?!

Kutatok az emlékezetemben, de csak egy, harmadáig telt üveg emlékeztet a gonoszságaimra, hát igaz, hogy az ördöggel cimborálok éppen.

Renitens vagyok! Ugyanúgy, mint mindig, mint amikor gyerekként nem istenítettem a hódítót a kötelező verselésben. Ma pedg nem ócsárolom a szegény hadba küldött embergyermekeket. Nem fogom a csapba önteni a bűnös italt, veszek hozzá narancsot, felhangítom  Jeszenyin gyönyörű versét, s míg kortyolom majd  a kárhoztatott italt, néhány könnycseppel adózom – asszonyok, anyák, fegyvert markoló gyermekek, férfiak, föld és ég, gyűrt selymű ibolyák, serkenő gabonatáblák, égő fenyvesek, és tengernyi, égbe kiáltó fájdalmak MA rátok gondolok.

Nem kérek az örvénylő, mindent maga alá gyömöszölő gyűlöletből, inkább  segíteni akarok.

És tépelődve hallgatom, míg arcomon végig folynak a cseppek:

JESZENYIN dalát...

Olvasom a csodás sorokat.


Ki vagy te öldöklő, ítélkező ember?

Ki vagyok

Jeszenyin: Ki vagyok?

Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy… együtt a többivel.
Megszokásból csókollak, csak éppen
mert csókoltam mást is eleget,
s mintha gyufát lobbantok sötétben,
szép szavakat úgy mondok neked.
„Mindörökké”, „kedvesem”, „csak téged”…
De a lelkem dermedt és üres.
Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
igaz szót szívedben ne keress.
Tüzemet már semmi fel nem szítja,
vágyak nélkül élek, csendesen.
Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
születtél sokaknak és nekem.
Magamnak mindig társat kerestem,
s tűrtem komor fogság nyűgeit.
Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
nem illetlek rossz szóval, ne hidd.
Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel…
Szerettelek téged is a földön,
épp csak úgy… együtt a többivel.

Rab Zsuzsa fordítása





2022. március 1., kedd

RÓZSASZÍN

 




Az ég már készülődik
nyílik és tágul
egyre többet látni
az
éjszaka elárvult világból
kényes kis szelek játszanak
más itt mint tegnap
nyoma sincs ádáz
őrült szélviharnak
porcukor szóróból
a
hó itt maradt
folyó mélyén alszanak még
az
igazi nagy halak
csillag sem látszik
mint
egy órája még
csalóka fény sziporkázik
a
víz ezüst tetején

szótlan
késpengés magányba hullt a február
versike sugallja
hamar itt lesz a nyár
de
ma
még
tébolyult éles fényt gyújt a reggel
felhők peremén
s
jégpermetet lehel
 szirmokra fagytak eltévedt pelyhek

szemérmes rózsaszín
robban és folyik
vérrel és vörössel
hajnal ma éppen fukarkodik
távolban
valahol egy messzire robogó vonat
fájdalmasan
hosszan
felsikít
kétségek közt kalimpál a szív
siratja a béke megszokott szelíd perceit.
 
 
(Vers háború idején...)