Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2013. november 16., szombat

Ősz



Ősz jött a házhoz
és
újra
játszott
ecsettel futott végig
a
hajlaton
megpihent
itt – ott
hát
újra
ripsz-ropsz
sárgulni kezdett vén cseresznyefánk

aztán a rétek hajtottak térdet
vörös remegéssel
kegyelemre éhesen

mi vár  ránk kérdem
érzem füstös fellegek
keserű illatát

talán
didergés
talán
parázs
pattogó rőzse

üszkös
korhadt
fahasáb

ősz jött a kertbe
mert megneszelte csendes hajnalon
hogy vége

elillant ifjú illatok
nem takarják már
a
csoda tegnapot

ősz jött
ölelt
zabolátlan
színek fröccsentek szerteszét

csendes folyónkra gyengéden borul rá az ég.

2013. november 15., péntek

A zene szól





A zene szól

én
táncolok

hajszálaim arcomban remegnek

tartasz
szorítasz úgy ölelsz
érzem
kezed sohasem ereszthet
én
táncolok
te
távol
túl száz határon

bámulod
ruhám
fel-fellibbenő szegélyét

szólsz nekem

de a zene szól
dobok dübögnek
hegedűk zokognak
régi dallamot
mondanád
nem hallom de jól tudom
agyamban
szívemben ott ragyog
minden tűzszavad
hogy
közös táncunk nem jön el soha
hiába
tánc
suhanás
élet
karod távolról ölel
bőröd selyméhez
már sohasem érek.

2013. november 12., kedd

Egy kicsit még...


Játszanék veled
huncut
rejteken
hol nem talál ránk régi félelem

csak
nyújtózunk
puhán hull csillanó homok
kvarcos szemcséiből
nem
légvárat halmozok


játszanék
ha fúj
játszanék
ha szór
vén
kérges fenyőkről
havat ránk valahol
kucorodnék melléd
fázik a kezed
ébresztenének deres reggelek


játszanék

tüzet
didergést
halált
áldanám a percet ami ránk talált


vad tűz kerget
perzsel
éget
életörvénylésben
összefolynak a képek.

2013. november 3., vasárnap

Hinta


Hintába ültetett a hajnal
kibontott hajjal
messze felrepít
sötét
ébredés
kormos
és
fénytelen
meg se mozdul a lég
szorongatóan tompa
végtelen

aztán
törékeny
légies varázslat
kedves hang töri meg a csendet
fák
virágok
bokrok
mind megelevenednek
rózsaszín
és
kék
lükteti életünk édes bús ütemét
puhán
felderengő
part
látszik minden
mit a sötét eltakart
föl-fölrepít
határtalan magasba
érinteném
de
másképpen akarja
ellepi szürke pára
eltűnik minden
hiába lendülnék létmohón utána.

2013. november 1., péntek

November







Levelek libbennek sárgán
morcosan
hitetőn
hogy
vége sohasem lesz
bíbor szirmok
ágaskodnak ablakom előtt
törékeny száruk megremeg
az
ősz
fújta
az
ősz
borzolta meg
csatatér
szívünk
minden forró zuga
még játszanánk 
perzselő
nyarat
vérünkben ott ragadt
a
vágy
szétszórni
létünk
tüzes aranyát
szürke reggel kísért
kopó bokrok alatt
foltokban
mély zöld fű ragyog
széttáncolják ma még
friss
kedvű
szellőangyalok.