Hajók...

 

Száz fénycsík szalad és tűnik el

visszahullik a fekete hatalmas lepel

összezáruló hullámhegyek ölelnek

távolodó hajótesteket

hajnalt várnak füvek és fák

mégis szundikál kicsit

az

álmából felvert világ

de

amott

keveredik már a festék

színnyilak hasítják az eget szét

valahol távol vörös tűz lángol

s

habzsolja falja az éjszakát

erdei ösvényen

fák közti réseken

átszaladó fények

túlpartról rám néznek

látom a kékeket

szanaszét ömlenek

bosszankodva tágul a sötét

csepp csurran

folyó vizében arany ragyog

ősz hajszálait a mindenség

lobogva bontja s teríti szét

hideget sóhajtó szelek

kócolnak nehezen nyújtózó

bágyadt kerteket

levél szakad

ág reccsen

haldokló diófán

sóhaj fakad

didergő szirmokba

sugarat tűz gyengéden a nap

fényáradat

újra

hajó dohog a partoldal alatt.