Nem "pí szí"...

 Aszongya nekem levélben valaki, hogy boldog nemzetközit... - és én bevallom értetlenkedem. Mit is ünneplünk tulajdonképpen? Ha nem bolygatjuk a múltat - egyenjogúság, stb, akkor akár el is tekinthetünk ettől a demonstratív naptól.

Nálunk, mint egyszerű nacionalistáknál nincs virágözön, bevallom valentinozás sincs, mert az amerikai bohóckodás... (szó szerint nem idézném a zuramat... - jobban járunk). Szóval virágcsokor nix, az évi két , azaz egy - egy szál  rózsa név és születésnapon dukál.

Most, hogy mindennapjaink szerves része a pánikkeltés, mert ha a vírus nem elég izgalmas tegyünk rá egy-két lapáttal a mindennapi rémhírterjesztéssel. Sürgősen ki kellett pattannia valamely igen csiszolt elméből, hogy a virágboltosok azonnal tönkremennek, mert itt a vég! Vagy legalábbis a vég kezdete, ezért tessenek szíves MÁRIS virágot venni, de legjobb, ha azt hétfőre időzítik!!!! A Nemzetközi Nőnap egyébként katasztrófává silányul(na). Folytathatnám gondolatom szálainak zilálását azzal, hogy ma, amikor a család kifejezés alatt akár két, három, stb - a nem kívánt szám törlendő - férfit is családnak tekintenek, akkor mi is ez a nőnapi cucc?! Messze vagyunk még attól, hála Istennek, hogy futószalagon lehessen gyártani a gyerekeket. A béranyaság, mint gyermekbeszerzési lehetőség ízlésem szerint nem fér össze a NŐ megbecsülésével.

Akkor meg?! Szétnézve, persze csak informative a  nagy ámerikai álmok világában, ahol 1857-ben nők egyenjogúságáért tüntettek, hát... momentán nem sok mindent szeretnék "eszmeileg" importálni. Az a cucc, amit mostanában tolnak számomra elképesztő - magyarán szólva - heteró és fehér nőként kvázi halálra vagyok a gondolataimmal ítélve.

Nálunk , mint fennebb említém e napon nincs virágözön, de más, kevésbé makacs férfiak szépen sorban állva csak megvásárolták a szokott csokrokat.  Barátnőnek, feleségnek, kedvesnek, szeretőnek,  - kit mi illet.

Látok benne némi képmutatást (is), és égek a vágytól, hogy megtudhassam miként oszlik meg az év egyéb 364 napján a megbecsülés például mosogatás, porszívózás ügyileg?! De félre a gyanakvással... Én sem hagyhatom hát, hogy a férfiak megússzák... Ugye?! Hogy kicsinyét érezze életem napsugara, hogy nagy nap a mai (bocs a tegnapi) azt gondoltam, hogy ne múljon el nyomtalanul... kinyafogtam magamnak egy helyre kis kiegészítő "magaságyást". Ásó, kapa, nagyharang... a nagyharangot kivéve stimmel - az ágyás kész, és én, mint nemzetközileg elismert, ámbár falusi nőszemély, eccóval vidéki asszonyság ma már vasvellára tűzhetem a lemetszett, engedetlen rózsaágakat, összegereblyézhetem a bokrok alatt lapuló avart, és szép sorjában áttalicskázhatom belé a komposztálóban rejlő anyagot is.

Ugye milyen boldogok a nőnapok?! Éljen az egyenlőség! A többit meg egy meg a fene...

No de nem hagyom ám cserben elenyészni az ünnepi örömöket, így hát vettem magamnak primulát, és virágtöveket! Egy szépséges sárga bazsarózsa és egy császárliliom várja, hogy ünnepemet ma némi áskálódás után megkoronázza!

Panaszra nincs okom, mindent megtehetek, hogy elismert, egyenjogú nő legyek! Ráadásul nekem virít a kert összes tavaszi virága, engem simogat a korai nap, és a huncut, mellénylevételre késztető szellők is velem játszanak!

SZÉPAZÉLET! 

ÉLJENEKANŐKMEGAFÉRFIAK!

De, ha lehet az egyenjogúságról egy ideig még szót se ejtsenek..., pláne nemzetközileg.