ZÁTONY

 

Omló partoldal Szigetcsép felé.

Utamat járom

kanyargós erdei ösvény

természet ringat

mogyoróbarka táncol

bokor

hajlik

arcomba vág az ág

fény könnyeztet

belém bökdösve csalfa sugarát

nehéz a kabát s a sapka

sárkolonc a talpamon

valami mégis azt sugallja

menj végig választott hosszú utadon.

 

S

hogy

káprázattal kecsegtessen

barnás vastag avar alatt

icipici lándzsák

kék csillagvirágok moccannak

pamacsokban hóvirág is akad

keskeny

óvatos fehér szirom

zárva még

fagyosan suttogó hajnal

intette iparkodni kár

visszatért a jég s a szél

a

tavasz még nagyon messze jár.

 

Tócsák peremén nyomok

hegyes karmok

keskeny paták

kusza vonalak

erdőmélyi csendben

 rikoltó távoli fekete madár

csont

kő

kavics

dőlt törzsű óriások

ég felé kifordult öreg gyökerek

éledések és elmúlások.

 

Puha homokba lépek

nézem a folyó apró kincseit

csigaház

kagyló

ágak

szelídült nap sugára

villantja kvarcszemek milliárdjait

már ott a zátony

omló part

átjárhatatlan hosszú csillogó patak

szerelmet vallok e parti látomásnak

 túlparti

 kéklő messzeségben

hajók várakoznak némán

hogy

teherrel megrakodva újra elindulhassanak.