A
szív
örül
rég sóvárgott vágyak
le és föl hintáznak
korai még
sötétség terpeszkedik
túlparti fák hegyén
nem talál utat
éltető remény
kósza reflektor
másodpercig világol
halódó cseresznyén
gyönyörű
szűzi csipkefátyol
bimbó reszket
remeg
tűr
fagyos leheletet
fázik
árva
nap ölelésre
méhdongásra
vágyva
burkolódzik
jégfoltos magányba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése