Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2018. június 10., vasárnap

VAKLÁRMA

VAKLÁRMA


Hajnalban szálló pára pihék
szétfutó sóhajok
a
nap
már
ragyog
nyoma sincs a tegnapi borúnak
virágaim kövéren roskadoznak
szirmaik egymásba simulnak
maradék vízcsepp nyomok
túlérett cseresznye nedves pázsitra potyog

duzzadtan
feketén
ázott
eprek
hajlanak
hullanak a számba
buggyanó piros a málna

eszeveszett sebességgel múlt el az éjjel
álmomba belemosódott hangok
távoli zenével
messziről érkező hajók dohogása
összekevertek
gyilkost
szeretőt
 árulót
jótevőt  
vesztes és nyert csaták rabja lettem

vihartól szabadulva ébredtem csendesen
végig simít a béke 
nem vakít ma semmi sem
tisztán
ártatlanul
nézem
a
tegnap gyilkos fegyverét

édes szabadság

csillanó cseppek
bennetek fürödni kész a nap
hol
lapul
hol
marad
          az
          íz
         a
         zamat
     magamra miért hagynak kóborló szavak
        hová rohan a nyár

        vagy
      vaklárma
       az
      egész
      s
      elég ha marad a rész
      kortyolni a mából
    lemondani eperízű csókok mákonyáról
    karcolni
   kutatni
   búcsút venni vagy éppen megmaradni
   szerelmet elvenni
 feledni
 nem sírni és nem is felkacagni
sebeket eltagadva
napjainkat folyni hagyni

   júniusi hajnal
ujjam közé simuló virág
 tágul vagy éppen összezárul a világ
színfoltokon
vergődő
szavak
árulkodnak

holnapról minek is fecsegnek
elég a ma
hálója befon
összegubancolt árnyak fölött
gyümölcstől terhesen
összeborul frissen mosdatott harsogással a lomb
lepke libbenős reggelen
bőrömre jelet üt a perc
csillan
csobog
az
áradó
Duna
vaklárma
az
örökké
és
a
soha
mosolyod édes otthona a szív
nyár
pazarló
édes
keskeny út vezet
el a reményhez.

1 megjegyzés: