ÜNNEP

 Éjszaka van, a legteljesebb sötét. Fájdalmat és terheket cipelő csend. Kormos. Rezzenéstelen. Éjszaka van, eltévesztettem az órát, de ezzel nem vagyok egyedül... 3.12 lenne valójában, de már az átállítás megtörtént. Ezt ugyan madárkáim nem tudhatják, s most e feketéllő csendben csipogva jelzik az ébredést. Éjszaka van, s hiába szeretném csalogatni, édesgetni - elkerül az álom. Valójában szeretem ezeket a perceket, hallgatni a semmibe beledohogó hajót, nézni a sötét folyó felbolydulását, érezni a remegést, nézni a fénysávok ringatózását, a nagy hajótest után fodrozódó fehér tajték csitulásának látványát. Távoli a kutyaugatás, az első hév hangja nem szalad még át a szigeten.
Minden púderszerű finoman hull rám.

A sír üres!
Ne keressétek holtak között az élőt!

Kereső asszonyok és az égi hírnök.

Velem ma itt, e hajnali órán a hangicsáló madarak e jó hírt sejtetik. Nem zeng harsona, nincs kisuvickolt ablak, létmaszattal terhelt üvegtáblákon át fog érkezni a hajnal első sugara.
Minden mi "ünnepi" kellék a ma világában itt elmaradt.
Valami mégis kell, ami az űrt kitölti, valami létbizonyosság. Múlik az idő, s a nyomorúság jár az eszemben, az emberi esendőség takargatása, a "máz", a megfeszített testével való kiüresült jelzések. Roskadó asztalok, halomba rakott finom falatok, a látszat, a hivalkodás.
Ez az ünnep?!
A hit meglényegülése?!
Valami egészen más kell nekem, valami velőbe ható vigasztalás!
Hogy ne tekintsek viszolyogva se magamra, se másra. Hogy a vétkek eltörlésére hullott cseppek valóban mosdassanak. Hogy bűneim, mulasztásaim a krisztusi kegyelemben semmissé legyenek. S az a reménység hasson át, hogy akit bántottam képes legyen az irgalomra.
A megbocsátás sokkal, de sokkal könnyebb, mint a feledés. Nincs delete gomb, mely automatikusan töröl, mint a gépeken, s nincs tökéletes vegyszer, mely azonmód kilúgozza a másikon ejtett bántás foltokat.
Vétkeink, hibáink ellenszere nem az az áhítatot színlelő póz, melyben (szinte) tökéletesnek állítjuk be magunkat.
Nekem azért KELL a kegyelem, mert tökéltelen vagyok. Mert tudom magamról, hogy ma és holnap is elfut a méreg, ha ellenemre van valami, a szomorúság ok nélkül is belém lopakodik, s indulati hullámzások sem kerülnek el.
Nagyon jó jónak lenni, de jónak látszani, miközben a mélyben ott van az önámítás tömjénes mágiája?!
Mindennapi hazugságok, hitetések, köntörfalak... azaz köntörfalazások. Tetszik nekem ez a szó. Ráadásul nagyon is aktuális szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt.
Köntörfalaz. 

(https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/K%C3%B6nt%C3%B6rfalaz) 

Krisztus posztolási versenyben érkezik a húsvét, sonkák és hímes tojások között bukdácsoló, kölni illatától kábult nyuszkók, hizlalt hiúság berbécsek bolyonganak.

Bennem a megváltói mondat mocorog a foszladozó csendességben:
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.”

Mi egyebet kérhetnék a feltámadottól míg a pirkadat fénye sötétet űzve fűt, fát, virágot, pilléket, lelkiismeretet felébreszt?!
Legyen áldott a húsvét, az ünnep!
Gyermeki hit tegye teljessé az életet!