Korán ébredek
ablak maszatos
ünnep közeleg
cirmos
aranyos
sajog
a
szív
kéz meg karok
már ritkán történik
meg az amit akarok
tervek dőlnek
múlt emlék hasít
magam elé képzelem
anyám ünnepes abroszait
igen
azt
a
gyönyörűséges kalocsait
rózsa
búzavirág
vászonra varázsolt
fakuló szirmait.
Most
nincs
abrosz
rend
piruló fonott kalács
késésben vagyok.
Bepótolhatnám?
Semmit sem ígérek
ma is ugyanaz a korai képlet
muzsika és vers
takaró ölel
még nyújtom kicsit a percet
és
hallgatok
ki is nyithatnám az ablakot
friss szelek
pajkos cseppek
beragyognak
ünnep lesz
sziporkázó éledés
nem holmi vágyfoltos ígérgetés.
Mulasztásaimat
ma eltakarja a kerti pompa
törékeny tulipánok
robbanni készülő bimbók
s
terhük alatt bókoló nárciszok
békéről álmodozok
ünnep vár - megbocsátó csend
zendülő rügyek
földporos térdek
gyász és remény
különös kegyelem
életkereszt
kárpit hasad
eljött
nagypéntek.
Kedves Márta, hányszor szeretném én is megnyomni tavasszal, kora nyáron és ősz elején a teraszon azt a bizonyos "időgombot", hogy megmaradjon a pillanat szépsége örökre! Még ha olyan parányi is a kertem, ahová egész télen a nap se süt be a magas falak miatt... Kívánom, hogy a Húsvét ünnepi szépsége vígasztaljon!
VálaszTörlés