"Egy háborúnak akkor van vége, amikor az elpusztultakat el lehet siratni."

 

 "Jelentős különbség volt e két lágerrendszer esetében, hogy a foglyok odakerülése között komoly eltérés volt. Míg a GULAG büntetőlágereinek rabjait egyenként, személyre szóló és többnyire koholt vádakra alapozott bírósági ítéletek alapján hurcolták el, addig a GUPVI lágerekbe tömegesen szállították az embereket, lényegtelennek tartva azok személyének kilétét."

Nyolcvan éve történt... pontosabban akkor kezdődött!

"A Budapest környéki települések közül a legtöbb embert, mintegy 4000 főt, Érdről és környékéről vitték el. Az 1944. december 24-én megszállt Pesthidegkúton és Máriaremetén 1945. január 15-én kellett munkára jelentkeznie a 18–45 év közötti férfilakosságnak, akiket aztán onnan az Ercsiben lévő gyűjtőtáborba meneteltettek. A december utolsó napjaiban elfoglalt Rákosszentmihályról és Pestszentimréről 1945. január 6-tól kezdve vittek el civileket."

  Tárnoki visszaemlékezések

"Az elhurcoltakat Érdről először Ercsibe hajtották azzal az indokkal, hogy ott kapják meg az iratokat. (4. kép) Ekkor még a leg-többen bíztak abban, hogy valóban hozzá-jutnak az ígért papírokhoz, így nem sokan próbálkoztak a szökéssel. Eddig két személyről tudunk, aki Érdről tudott megszökni (Szigetvári Andor és Szlama István), egyről pedig, aki az Érd és Ercsi közti gyalogmenet során szakadt le a tömegtől (Ábel Gáspár).34Ercsiben azonban, miután mindenkit meg-fosztottak értékeiktől, és sokakat kopaszra is nyírtak, egyre többen gyanút fogtak. Jelenleg 13 tárnokiról tudunk, aki innen szökött vissza. (1. táblázat) A többieket gyalog indították Dunaföldváron át Bajára. Az emberek nem voltak melegen öltözve, mert azt hitték, hamar hazaérnek, nyomorúságukat pedig növelte, hogy sokaktól már Ercsiben elvették meleg lábbelijét. Lugosi Ferenc (5. kép) erre így emlékezett: „...mindenkiről levették a jó holmikat. Nekem is elvették a csizmám. Nekem volt egy jó repülőscsizmám, hajózócsizmának hívták. Birkabéléses volt... [...] [Helyette] egy cúgos cipőt adott a ruszki. De az olyan volt, hogy ha ráléptem volna egy pengőre, meg-mondtam volna, hogy fej vagy írás. Olyan vékony volt a talpa. Zsákdarabokkal kö-töttem be a lábamat, hogy ne fázzon. [...] Ing volt még rajtam, gatya, kabát, no meg egy felöltő, egy nagyobb kabát. Nem voltunk melegen öltözve, mindenhol fáztam. Kalapban voltam, de lenyírták a hajamat, így még jobban fáztam. Nem mindenkire került rá a sor, de akire rákerült, az bizony megjárta. Na, aztán így mentünk, minden nap körülbelül ötven kilométert."

Tárnok - visszaemlékezés

"Érden már láttam, hogy a davajok külön szedik a vasutasokat, mesterembereket, papokat. Ők otthon maradhattak, s bennünket (davaj razbirágy po pjegy, álljunk ötösével sorba), elindítottak gyalog és Ercsibe kísértek. Ott már elkezdődött az orosz szokás: megzabráltak bennünket, a kés, az óra, a fésű az övék lett, hiába is próbált valaki tiltakozni."

 

 "Dél körül már rengetegen voltunk, talán háromezer-ötszázan. Aztán elindult a menet. Azt mondták, Ercsibe megyünk, majd ott kapunk igazolványt. Hát, abból se lett semmi. Jött a hajnyírás, mindenkiről levették a jó holmikat. Nekem is elvették a csizmám. Nekem volt egy jó repülőscsizmám, hajózócsizmának hívták. Birkabéléses volt, hisz akkor nem olyan repülők voltak, mint most, hogy zárva van rajtuk minden. Félig nyitottak voltak. Én akkor az oktatáson már túl voltam, már csak vizsgát kellett volna tennem, s akkor pilótaként mehettem volna a frontra. De aztán nem lett belőle semmi. Ing volt még rajtam, gatya, kabát, no meg egy felöltő, egy nagyobb kabát. Nem voltunk melegen öltözve, mindenhol fáztam. Kalapban voltam, de lenyírták a hajamat, így még jobban fáztam. Nem mindenkire került rá a sor, de akire rákerült, az bizony megjárta. Na, aztán így mentünk, minden nap körülbelül ötven kilométert."

" Bennünket az orosz járőrök géppuskával fogtak körül, majd tizenegy, fél tizenkettő körül elindultunk Ercsibe. Attól kezdve három éven keresztül jóformán semmit sem tudtam hazulról, mert írni nem lehetett."

"Ercsi - egy nagy magtárba vittek bennünket."

 A leghosszabb útvonal... 109. oldal

 Bumaska

 "Lakóhelyem, Érd község 1944. december 24-én került teljes egészében szovjet fennhatóság alá, a Budapest bekerítését célzó hadműveletek egyik utolsó mozzanataként. Fegyveres incidens karácsony után már nem volt Érden, azonban 1945. január 6-án éjjel száz-százhúsz házba törtek be szovjet katonák, akik „Davaj, davaj!”4 felkiáltásokkal összeszedték, majd pincékbe zárták az otthonaikban talált férfiakat. Másnap kihirdették Érden és a környező településeken (Diósd, Sóskút, Tárnok), hogy minden tizenhat és hatvan év közötti férfi jelenjen meg január 8-án az érdi Vásártéren, ahol igazoló papírt (bumaska) fognak kapni. Az összesereglett – mértéktartó feltételezések szerint – három-négyezer embert ugyanezzel az ürüggyel útnak indították Ercsi felé"

Érd - Érdi újság visszaemlékezése

Érdiek 

Gyalog 29.oldal

 Kukoricatörés...

 http://konyvtar.vmk.hu/fejerlex/keresholo.php

291. oldal

 "Hát hogy is kezdődött az „érdi tragédia”: a karácsonyi megszállás után nem sokkal, már január 6-án éjjel megkezdték a „vörösök” az embervadászatot, és már azon éjszaka száz-százhúsz embert szedtek össze Ófalu és az Alsó utca környékén. Majd a következő napon kidoboltatták a községben, hogy minden tizenhat és ötven év közötti5férfi jelenjen meg a Vásártéren (a mai Volán autóbusz-pályaudvar helyén) 1945. január 8-án, ahol igazolványt fognak kapni, amivel aztán munkát is vállalhatnak.A sátáni terv bevált, a Vásártéren közel négyezer6ember gyűlt össze Érdről és a szomszédos helységekből, [akik] egyszer csak azt vették észre, hogy fegyveres ruszki katonák fogták közre őket. A tömeg zúgolódni kezdett, de azt mondták nekik, hogy Ercsibe kell menni egy kis munkára, „málenkij robotra”, és majd ott fogják kiadni az igazolásokat. A szemtanúk szerint akkor a tolmács szerepét az újdonsült civil „városparancsnok”, SzentirmayJános és két fia: Árkád és Iván töltötték be, eredeti családnevük Csapkovics volt (szerb).Mint mondtam, az ördögi csel bevált, s ebbe a csapdába esett édesapám is negyvennégy évesen, és bátyám, aki huszonkettő éves volt, s kis híján jómagamis, alig tizenhét évesen. Azt, hogy miért csak majdnem (legalábbis akkor), azt majd egy következő fejezetben fogom leírni.Majd a zúgolódó tömeget ötös sorokba felállították menetoszlopba, és fegyveres kísérettel útnak indították őket az Alsó utca és a Tóni-csapáson föl az Ercsi útra (a 6-os főút), és azon hajtották a hosszan kígyózó menetoszlopot Ercsi irányába.Az, hogy én és Köcse Józsi barátom nem kerültünk abba a menetoszlopba, csak néhány perc késésen múlott, és [azon], hogy az állomásnál az ismerős vasutas figyelmeztetett minket, hogy ne menjünk tovább, mert csapda, az embereket tőrbe csalták, és már fegyveres ruszkik fogják közre őket. Akkor mi hazasiettünk, elmeséltük a látottakat, és nem mutatkoztunk az utcán.De azt, hogy mi vár még a jövőben ránk, álmodni sem mertük volna, mert ami a későbbiekben következett, az minden képzeletet felülmúló, kegyetlen, és nagyon hosszú történet, amit majd a későbbiekben próbálok meg leírni.Visszatérve a Vásártéren összegyűjtött tömegre, őket gyalog hajtották, ötösével sorba állítva, orosz módra, az Alsó utca és a Tóni-csapáson föl az Ercsi útra, Százhalombatta, Ercsi irányába a fegyveres szovjet pribékek, állandó „Davaj, davaj!” kiáltozások közepette. Közben a menetelők feje felett el-elhúzó géppuskás repülők kíséretében elérkeztek Ercsibe, az állomáshoz közeli urasági majorba, ahol már igen sokan voltak a környékről civilek és katonák egyaránt. Egy kis pihenő után csoportonként felsorakoztattak mindenkit, és minden tárgyat, ami náluk volt, ki kellett rakni maguk elé a földre, csak zsebkendő, kanál, csajka maradhatott mindenkinél, persze mindent összeszedtek és elvittek.Az emberek itt eszméltek rá reménytelen helyzetükre, hogy itt bizony nem igazolványosztás lesz! Mindenki rádöbbent, hogy csúnyán tőrbe csalták. Este mindenkinek adtak egy fél liter lucernalevest, csajkába, konzervdobozba, jobb híján sapkába, kinek mi volt.A majorban éjszakáztak, ki milyen helyet talált magának. Apám elmondása szerint Józsi bátyám végigülte az éjszakát, szótlanul.Másnap reggel sorakozó és irány a 6-os út, irány délnek, estére elérték Kulcs községet, és a gazdaságban éjszakáztak, pajtában, padláson, kinek hol sikerült helyet találni. Az éjszaka kegyetlen hideg volt, sokan átdideregték az éjszakát, különösen, akik gyengébben voltak öltözve, hisz csak egy „igazolásért” ugrottak le a Vásártérre!Reggel ismét sorakozó, menetelés tovább, de vajon hová?"

/ Soproni Rezső - visszaemlékezése/

Dorogi munkások Ercsiben

 "Engedd meg, hogy egy nagy kéréssel alkalmatlankodjam. Öcsémet, Hamvas Dezső dorogi gépmestert, kb. 500 munkás társával dec[ember] végén vagy jan[uár] elején az oroszok Ercsibe hozták. Itt maradtak kb. egy hétig és innen üzent is, hogy dolgoztatják és éheznek. Azután kettéosztották a csapatot és [a] hadifoglyok közt kezelték őket. Velük együtt szigorúan felügyelve rájuk. Az egyik rész Délegyházára került, a másik alighanem Kecskemétre. Öcsém ebben a másik csoportban van, mint megtudtam a félegyházi csoportnak egyik tagjától, aki onnan üzent. Nagyon kérlek kegyelmes Uram, szólalj fel a szegény dorogi bányamunkások szabadon bocsájtása érdekében, és ha ez nem lehetséges, legalább öcsém kiszabadítása érdekében, mert nagyon féltem őt. 6 gyermeke van, a 7-ik úton. Politikával sohasem foglakozott, a nyilasoknak velem együtt ellenfele volt. Ha kiszabadul, egyelőre ide jöhet hozzám és én kezeskedem érte, hasonlókép kezeskedném barátjáért is, Zorkó Rezső dorogi művezetőért is, aki biztosan Délegyházán van fogságban, a gazdasági leánynevelő intézetben."

Hamvas Endre püspök kérelme - egy levél a sok közül.

.